Mit jelentenek a lányok fotói valójában?

Mi is a valódi üzenete azoknak a fotóknak, amiket feltöltenek a lányok a közösségi oldalakra? Egy Holly Carpenter nevű lány készített egy válogatást, amelyben Snapchat-képekkel mutatja be, hogy a tipikus fotóknak milyen háttérüzenete van. Mi hiszünk neki, ki is tudhatná jobban ezeket a dolgokat, mint egy húszas évei elején járó angol lány?

(A Snapchatet gondolom kevés embernek kell bemutatnunk, de ha valaki még nem ismerné: ez egy olyan mobilalkalmazás, amelynek segítségével képeket küldhetünk a barátainknak, és a fotókra egy-egy sor üzenetet írhatunk. A fiatalok körében rendkívül népszerű ez az applikáció, többek között amiatt is, mert az elküldött fotókat csak egyszer lehet megjeleníteni kb. 5 másodpercig, utána örökre eltűnik a fotó.)

Az első kép mindig az eredeti fotót mutatja, a második pedig a fotó valódi jelentését.

1. Szingli lányok bulija! / MONDTAM MÁR, HOGY NINCS PASIM?
lanyok-fotoi6

2. “Ennek a képnek a sztorija az, hogy egy fiú ismerősöm küldött magáról egy fotót, amin a lebarnult karját mutatta, és hozzá a “parasztbarnulás” szöveget fűzte. Persze tudtam, hogy a képnek csak az a célja, hogy megmutassa a befeszített izmait, de ahelyett hogy én is küldtem volna egy szelfit, ezt küldtem neki:”

Aha, király / Nagyon gázul nézek most ki, nem kapsz szelfit

lanyok-fotoi5
3. DURVÁRA SZERETLEK / Édes Istenem, könyörgöm ne nézd meg ezt a fotót

lanyok-fotoi4
4. Pizsi&kutyus ölelés <3 / NÉZD MILYEN CUKI VAGYOK!!!

lanyok-fotoi3
5. Habfürdős pancsi 🙂 / Most épp pucéran képzelsz el 🙂

lanyok-fotoi2
6. Ezt épp most dobtam össze / Nézd, tudok főzni! Kiváló feleség alapanyag!!!

lanyok-fotoi1

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏