10 valóban létező hely, ami tudományos szempontból gyakorlatilag lehetetlennek mondható

A Földön számtalan olyan hely van, ahol a természeti csodák egyszerűen ellent mondanak a jelenleg ismert fizikai és tudományos nézeteinknek. Egyesek a földönkívülieknek vagy más idegen erőknek tulajdonítják ezeket a jelenségeket, de a tudósok pedig éjt-nappallá téve azon dolgoznak, hogy valamiféle tudományosan bizonyítható magyarázatot találjanak rájuk.

Cikkünkben most 10 olyan helyet gyűjtöttünk össze, ahol a fizika törvényei látszólag nem érvényesek, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt eddig megszokhattuk.

1. Jávai türkiz vulkán


A világ egyetlen kék lávájú vulkánja Jáva-szigetén található. Ez a szokatlan jelenség azzal magyarázható, hogy nagy mennyiségű hidrogén-szulfid szabadul fel, amely 600 °C feletti hőmérsékleten kék lánggal ég. Ez a természeti csoda csak éjszaka látható.

2. Lebegő ,,szem” sziget.


Argentína mocsaraiban bukkantan nem is olyan régen erre a majdnem teljesen kör alakú mini-szigetre, mely a tengere körül forog a nála néhány méterrel nagyobb, szabályos kör alakú, vízzel teli mederben. Több kutatót is a helyszínre küldtek, akik megvizsgálták, hogy a sziget valóban a tengelye körül forog, vagyis nincs kapcsolatban a meder aljával. Erre a természeti csodára még nem sikerült ésszerű magyarázatot találni.

3. A „csengő” kövek parkja.


Pennsylvaniában van egy park, ahová a legtöbb turista kalapáccsal felfegyverkezve indul. Nem véletlenül persze, a parkban található sziklák ugyanis harangként csengenek, amikor valaki rájuk üt a kalapáccsal. A kövek teljesen közönséges sziklák, épp ezért a tudósok sem tudják még megmagyarázni, hogy mi okozza ezeknek a nagyon furcsa hangoknak az eredetét, amit egyébként Ti magatok is meghallgathattok az alábbi videóban.

4. A piemont-i dupla fa.


Az olaszországi Piemontban van egy fa, ami valóságos turistalátványossággá vált. Ez ugyanis két fa egyben: egy eperfa, aminek a tetején egy cseresznyefa található. A cseresznyének valahogy sikerült felkerülnie és gyökeret vernie az eperfa üreges törzsén át a talajhoz. A legmeglepőbb talán mégis az a tény, hogy hosszú ideig együtt, egymáson éltek, és mindkét fa ágai meghaladták az 5 méteres hosszúságot. Mára sajnos az alsó eperfa elpusztult.

5. Strand a tengerben.


Egy árvíz után az indiai Kerala állam lakói korábban ismeretlen strandot fedeztek fel. A Ponanni beach-nek keresztelt homokos földnyelv 1 kilométer mélyen nyúlik bele az Arab-tengerbe. A felfedezés után nemsokkal azonnal tömegek árasztották el a helyet, akik sétálni és fotózkodni akartak a szokatlan természeti jelenséggel.

6. Al-Naslaa kő, Tabúk.


Ez a szokatlan kőtömb a szaúd-arábiai Tabúk közelében található Először 1883-ban fedezték fel, és azóta folyik a vita róla, hogy vajon mi okozhatta azt, hogy a kő ilyen szabályosan vágódott két darabra. A tudósok úgy vélik, hogy határozottan nem emberi beavatkozás okozta a kő szétvágását, de azt nem tudják megmagyarázni, hogy akkor micsoda.

7. Vottovaara hegy.


Ez a titokzatos hely az oroszországi Karéliában található. A környék nagyon félelmetes látványt nyújt: száraz, elhalt fák és furcsa formájú sziklák. Akadnak itt olyan 100 éves fenyők, melyek az 1 méteres magasságot is épp hogy csak elérték. Állat és madárvilág nincs, a környéken található tavak pedig lakatlanok – ezért a Vottovaara-hegyet halálhegyként is szokták emlegetni. A tudósok nem tudják, hogy mi okozhatja a jelenséget.

8. Morning Glory Pool.


Ez a varázslatos tó a Yellowstone Nemzeti Parkban található. Ez tulajdonképpen egy geotermikus forrás, melynek különlegessége, hogy színei a nap folyamán többször is váltakoznak. Ennek oka a vízében lévő mikroorganizmusok jelenléte, melyek száma az utóbbi időben megállíthatatlanul növekszik, mióta a turistákat kitiltották a környékéről, akik hosszú éveken át szennyezték a vizét.

9. Az ördög lyuk.


Nevada államban található ez a szokatlan földtani formáció, melyet még mindig nem sikerült teljesen megérteni. Ez egy keskeny (1,5 méter széles) repedés, aminek nincs alja. Legalábbis látszólag, a tudósok ugyanis 90 méter mélyre süllyedtek benne, ahol nem találtak mást csak egy tavat, ami legalább még egyszer ilyen mély.

A szpeleológusok nem tudták tovább vizsgálni a barlangot, mivel a tó fölé süllyedve tönkremennek a kamerák és rosszul lesznek az emberek. Ennek oka az a metánkibocsátás, aminek a forrását még nem sikerült meghatározni. Kedvezőtlen körülményei ellenére a tóban ritka pontyhalak élnek.

10. A megkövesedett forrás.


Nagy-Britanniában van egy furcsa forrás, melynek a vize a tárgyakat kővé dermeszti. Korábban boszorkányság eredményének gondolták a forrást, úgy tartották, hogy aki hozzáér a vízéhez, az kővé dermed.

Most a tudósok úgy vélik, hogy a kétféle anyakőzetből (tufa és travertine) felépülő forrás vizének nagyon magas, a szokásosat messze meghaladó az ásványianyag-tartalma, ami egyfajta sziklahéjat hoz létre a különféle belemerített tárgyakon. 

Ez okozza, hogy az ásványi anyagok kiválása, vagyis maga a kövesedés nagyon gyorsan megy végbe: egy teddy mackó például alig 3-5 hónap alatt kővé válik a forrás vizétől. Mivel elfogyasztva halálos is lehet, ezért szigorúan tilos inni a forrásból.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏