15 kép, ami bizonyítja, hogy az egész eddigi életünket hazugságban éltük

A mindennapok során rengeteg olyan dologgal találkozunk, melyeket egyszerűen annyira magától értetődőnek veszünk, hogy meg sem kérdőjelezzük azok mivoltját. Pedig nemártana, hiszen a legtermészetesebbnek vett dolgok olykor piszok nagy meglepetéseket rejtenek. Épp úgy, mint az alábbi 15 dolog esetében, melyekről most egyszer s mindenkorra lerántjuk a leplet, hiszen már így is túl sokáig éltünk „hazugságban” miattuk…?

1. Ausztrália világtérképen látható mérete valójában csak egy arányosított változat, a tényleges területe igazából jóval kisebb, mint az Egyesült Államok. 2. A krokodilok képesek sétálni a víz alatt. 3. Nincs olyan zöldség, hogy ,,bébirépa”. Ezek valójában sima sárgarépák, melyeket lefaragtak, mivel túl csúnyák vagy épp göcsörtösek voltak ahhoz, hogy eladják őket. Az egész ,,bébirépa” dolog tehát nem több, mint egy jól kifundált marketing-fogás. 4. A sündisznó igazából nem almát, hanem apró, gusztustalan rovarokat eszik. 5. A hóágyúk valójában nem igazi havat lőnek a sípályákra, hanem sokkal hőállóbb, a síeléshez és a snowboardozáshoz ideálisabb, puha anyaggal borítják be a pályát. 6. Amit a kamera nem láthat a híradók során. 7. Nagyon nem mindegy, hogyan öntjük ki a dobozból az üdítőt.

8. Így néz ki a ,,Nimbus 2000-es” a valóságban. 9. A mogyoró nem fán, hanem a földön terem. 10. Amikor egy riporter élő bejelentkezést csinál, sosem vagy legalábbis csak a legritkább esetekben improvizál, legtöbbször ugyanis előre megírt szöveget olvas fel élő, egyenes adásban. 11. És természetesen a politikusoknál sem másabb a helyzet. 12. A Pac-Man szellemeket különböző algoritmusok vezérlik: a piros üldöz minket, a rózsaszín egy előre megadott utat jár be, a kék megpróbál csapdába ejteni minket, a narancs pedig teljesen véletlenszerűen mozog. 13. Számtalan labdarúgó csapat mesterséges gyepszőnyeget használ a stadionjában. A top csapatok pedig különleges, mesterséges összetevőkből megalkotott valódi füvet használnak. 14. A tevéknek nincs víz a púpjaikban. Igaz, hogy akár 7 napot is képesek túlélni víz nélkül, ez azonban a különleges vérsejtjeiknek köszönhető, nem pedig a púpjaiknak. A zsírral teli púpok igazából energiát biztosítanak számukra, hogy akár három hetet is túléljenek táplálék nélkül. 15. Végezetül pedig egy kis érdekesség: a Stonehenge hatalmas kőoszlopai akár a lábujjai is lehetnének a Húsvéti-szigeten található legendás szobroknak… ? forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏