16 cég, akiknek fontosabb volt a vásárló elégedettsége, mint a haszon

A vevőorientált hozzáállás csodája, hogy noha talán nincs benne akkora pillanatnyi haszon, mint a profitorientált üzletmodellben, hosszútávon mégis kifizetődőbb, hiszen a vásárlók és ügyfelek szívesebben térnek vissza olyan helyekre, ahol látják, hogy tényleg megbecsülik őket. Ha pedig a vevői elégedettségről beszélünk, akkor a most következő cégek díjat érdemelnének a hozzáállásukért, vevőik kényelmét és elégedettségét ugyanis sok esetben még a saját profitjuknál is többre értékelik.
A moszkvai parkokban ilyen kézmelegítő készülékek szolgálják az emberek kényelmét.

Kínában a hotelekben ilyen, a szállás nevével és címével ellátott kártyákat adnak a vendégeknek, amit elég csak megmutatni a taxisoknak és rögtön tudják, hogy hová szeretnénk menni.

A légitársaság egy vadonatúj bőrönddel lepte meg az utasát, akinek szállítás közben sérült a csomagja.

Ez a vancouveri kávézó kedvezményt ad, ha esik odakint az eső.

Ebben a torontói étteremben a mobiltelefonok számára külön tartó lett kialakítva az asztalokban, hogy ne zavarják az embereket vacsora közben. Az étkezés végén a felszolgálók figyelmeztetnek, hogy ne hagyjuk benne a telefonokat.

,,Amikor a szobát foglaltam, a megjegyzés rovatba poénból beleírtam, hogy szeretnék egy Nicolas Cage portréval az éjjeliszekrényemen aludni…”

Ezen a reptéren három konnektor található a páros székek között.

Egy egyetemi könyvtár, aminek a “könyvtárrendőrségének” névtelen bejelentést tehetünk, ha zavaró zajt észlelünk a könyvtárban, ők pedig megszüntetik a zaj forrását, vagyis kitessékelik vagy lecsendesítik a hangoskodó személyeket.

Ebben a szállodában külön törülközőt adnak a smink és/vagy például a kávéfoltok feltörlésére, hogy ne a hófehér törülközőket tegyük velük tönkre.

Egy éttermi számla, amin feltüntetik, hogy a rendelt étel pontosan mennyi kalóriát, zsírt, szénhidrátot és fehérjét tartalmaz.

Egy automata, amibe beépítettek egy rögtönzött “lottót”. Ha szerencsénk van, egy ajándék italt nyerhetünk.

Újévi kívánság egy tojásra nyomtatva.

Japánban a tűzoltó-készülékek mellett elsősegély-készülékek is találhatók az utcákon.

Egy kávézó, ahol külön fogásokat kínálnak a “négylábú vendégek” számára.

Ha 30 percen belül nem érkezik házhoz a pizza, nem kell kifizetni.

Ez a kiskutya egy szlovéniai szállodában dolgozik, és az a dolga, hogy üdvözölje a vendégeket. Kiváló munkát végez.

A hazai Decathlon áruházak minden hónap első hétfőjén 10-12 óra között csendes órát biztosít, kedvezve ezzel az autista vásárlóknak.

Végezetül pedig egy haza Tesco, ahol akarva-akaratlanul, de ingyen adták a húsvéti piros tojásokat.


forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏