16 ember, akiről még saccperkábé sem lehet megmondani, hogy hány éves

Gyakran előfordul, hogy egyes személyekre nézve egyszerűen lehetetlen megállapítani azok életkorát. Ilyenkor minél tovább nézzük őket, annál inkább belezavarodunk a látottakba, az agyunk olykor ugyanis valamiért nem képes eldönteni, hogy egy adott illető mondjuk 13 éves kamasz vagy pedig a 30-as éveit tapossa éppen. Akárcsak a most következő emberek esetében, akiknek muszáj egy pillantást vetnünk a személyigazolványukra, ha tényleg biztosak szeretnénk lenni az életkorukban.

1. 21 vagy 60? 2. Iskolai fotó vagy egy nyugdíj előtt álló korosodó férfi fotója? 3. ,,Mindjárt viszem a gyerekeimet az iskolába, de lehet, hogy engem is bezavarnak a terembe.” 4. 9 vagy 33? 5. Mindenesetre fél kézzel megverne, ez az egy biztos. 6. 13 vagy 30? 7. ,,Az első napom volt az óvodában, de akár az igazgatónő is lehettem volna ezzel a megjelenéssel.” 8. Kísértetiesen hasonlít a „Bébi úr” című mesefilm főhősére. 9. Óriás 3 éves vagy egy törpe felnőtt férfi?! 10. 14 éves fiú vagy 25 éves nő?! 11. ,,Emberek, ő az én pasim! Vajon 13 vagy 30 éves?!” 12. 13 vagy 58? 13. Hatodik osztályos tanuló vagy ő a tanár? 14. Fiatal kislány vagy Dolores Umbridge a Harry Potterből? 15. Vajon sulibulira készül éppen vagy az idősek bingó-estjére?! 16. 12 vagy 32?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏