17 érdekes tény, amit álmunkban sem gondoltunk volna kedvenc filmjeinkről

1. Az „Armageddon” című filmet a NASA az új alkalmazottainak képzésére használja. Feladatuk, hogy minél több valósággal ellentmondó részletet találjanak a filmben, amiből legalább 168 darab van. 2. A „Terminátor” című film forgatása közben Arnold Schwarzenegger úgy ugrott ki ebédelni, hogy elfelejtette lemosni előtte a sminket az arcáról. Az étteremben dolgozók pánikrohamot kaptak, mivel nem volt szeme, ki volt akadva az állkapcsa és meg volt égve a bőre. 3. A „Gyűrűk ura” című film forgatása során a stáb helikopterrel közelítette meg a hófödte hegyvidékeket, ám a Boromirt játszó Sean Bean szörnyen félt a repüléstől, ezért ő mindig gyalogosan közelítette meg a forgatási helyszíneket, a stáb tagjai pedig froclizták őt a helikopterből. 4. Tom Hanks nem kapott fizetést a Forrest Gump című filmben nyújtott alakításáért, ehelyett a jogdíjak bizonyos százalékában egyezett meg a filmstúdióval. Ennek köszönhetően, mára több mint 40 millió dollárt kaszált a filmmel. 5. A „Harcosok klubja” című film forgatásához Edward Norton és Brad Pitt valóban megtanulták, hogyan kell szappant készíteni. 6. A Wonder Woman főhősét játszó Gal Gadot terhes volt a film forgatása közben, így bizonyos jeleneteknél zöld krémmel kenték be a hasát és utólag tették azt lapossá számítógépes trükkök segítségével. 7. A „Mielőtt meghaltam” című filmben a stáb összesen 250 dollárt költött sminkre, ám a film ennek ellenére elnyerte a „legjobb smink és frizuráért” járó Oscar-díjat. 8. A „Nevetséges Napóleon” című film főszereplője, Jon Heder csak 1000 dollár fizetést kapott (~250 ezer forint) a munkájáért, ám a film végül több mint 40 millió dollár bevételt hozott a stúdiónak. 9. Bárhogy próbálta, Audrey Tautou nem tudta megtanulni, hogyan kell kacsázni, ezért a kacsázós jelenetet számítógépes trükkökkel oldották meg az „Amélie csodálatos élete” című filmben. 10. A Titanic című film pontosan 2 óra 40 percig tart (leszámítva a jelenkori jeleneteket és a stáblistát), ami azért is érdekes, mert pontosan ennyi ideig tartott, míg a Titanic teljesen elsüllyedt 1912-ben. Még arra is ügyeltek, hogy a jégheggyel való ütközést pontosan 37 másodpercig tartson – ahogy történt az a valóságban is. 11. A „Jurassic Park” című film velociraptorjainak hangját párosodó teknősök adták. 12. A galaxis őrzői című film forgatása után Chris Pratt ellopta a filmben hordott jelmezét, hogy beteg gyermekeket szórakoztathasson benne. 13. A „John Wick 2” című filmben Keanu Reeves maga mutatta be a filmben látott mutatványok több mint 95%-át. Ehhez a színész egy három hónapos képzésen vett részt, ahol cselgáncsozni, jiu-jutsuzni, lövöldözni és vezetni tanították. 14. A „Keresztapa” című filmben van egy jelenet, ahol Vito Corleone hazatér, és az emberei kézben viszik őt fel a lépcsőn. A poén kedvéért Marlon Brando extra súlyokat tett a teste alá, hogy a színésztársainak nehezebb dolga legyen. 15. A „Legenda vagyok” című film forgatása közben Will Smith olyan jól összebarátkozott a filmben szereplő kutyussal, hogy mindenáron megakarta azt vásárolni a tulajdonosától, de a kutya gazdája nem adta el neki. 16. Az „Interjú a vámpírral” című film színészei a forgatást megelőzően 30 percet fejjel lefelé töltöttek, hogy az erek megduzzadjanak a fejükben és ezáltal hitelesebben hozzák a karaktereiket. 17. A „Star Trek” című film automatikusan nyíló ajtajainak hangját az orosz vonatokon található vécék öblítésének hangja adta.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏