18 ember, akinek a gondolkodása meglehetősen eltér a megszokottól

Míg a legtöbben nagyon hasonlóan gondolkozunk a problémákat és a világ dolgait illetően, addig egy szűk réteg teljesen más nézeteket vall ezekről. Ez persze nem baj, sőt, ez a fajta egyedi világnézet és hozzáállás sok nagyszerű dologhoz segítette már hozzá az emberiséget. Az alábbi emberek ugyan nem váltották meg a világot a sajátos gondolkodásmódjukkal, de az így végrehajtott tetteik azért így is látványosra sikerültek.
Lucy Liu, amint épp gerelyt hajít estélyi ruhában és magassarkúban.

Ízlések és pofonok.

,,A húgomat hercegnő-partyra hívták, de ő inkább kiskutyának öltözött.”

A leleményesség csodákra készteti az embert.

,,Nagyon finom ételeket rendeltünk az esküvőnkre, de sajnos nem volt időnk enni. Útban a szálloda fele ezért megálltunk a Mekiben.”

 Egy ilyen fényezéssel sosem fogod összekeverni a kocsidat a parkolóban.

,,Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy sütőtök helyett ananászokat faragunk Halloweenkor.”

 És ezt legalább nem is lehet összekeverni.

,,A pályaválasztási eseményen a brit hírszerző ügynökség, az MI5 is képviseltette magát. Itt azonban nem voltak kiküldött emberek, sem szórólapok és füzetek, csak egy felirat: ,,nem kell láthatónak lennünk ahhoz, hogy hatást érjünk el.””

Néha jobb csendben maradni.

Minden akciót reakció követ.

,,A szomszédom házának nekiment egy autó, és ahelyett, hogy kijavította volna a sérülést, inkább boszorkánylábakat tett oda, hiszen úgy is jön a Halloween.”

 ,,A helyi matek-huligánok.”

,,Amióta egyszer kiskoromban csaltam, azóta a nagynéném minden játék során megmossa a dominókat, hogy megnézze, nem színeztem-e át a pontokat.”

Így azért az irodai munka sem olyan unalmas és monoton.

A barátság nem ismer határokat.


forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏