19 fotó, ami bizonyítja, hogy a repülőterek őrült helyek, ahol tényleg bármi megtörténhet

1. Igen, még a robotoknak is jár néha egy kis cipőtisztítás. 2. A reptéren alvás egyfajta művészet. 3. ,,Sikerült olyan járatra jegyet foglalnom, ahol egy csapat kutyajelmezes emberrel együtt kell utaznom…” 4. ,,Bosszúállókat néztem a repülőtéren a gépemre várva, ez történt közben mögöttem…” 5. ,,A barátom lánya hosszú idő után először vette rá magát, hogy meglátogassa az édesapját. Az apukája így fogadta őt a repülőtéren…” 6. ,,Ez a két teljesen idegen gyermek fogta és elkezdte ölelgetni egymást a repülőtéren…❤” 7. ,,Röfögést hallottam a szomszédos reptéri WC-ből, majd lenéztem…” 8. A mai fiatalok csak a telefonjukat tudják nyomkodni, igaz?! ? 9. ,,Elfelejtettem feltölteni otthon a kezemet, úgyhogy a reptéren kezdtem el. Elég furcsán néztek rám az emberek…” 10. ,,Mondtam a nagypapámnak, hogy kérjen egy kerekesszéket, azzal könnyebben képes átérni a reptéren…” 11. ,,Egy 8 éves kisfiú mondta nekem a becsekkoláskor, hogy itt hagy nekem egy titkos ügynököt, aki majd vigyáz rám. Nem nagyon értettem, hogy mit akar, de mosolyogtam és megköszöntem neki, míg az egyik utas fel nem hívta a figyelmemet…” 12. Ezért nem szabad elaludni egy repülőtéren. (ezek nem az ő gyerekei) 13. ,,Ez az apuka ‘rodeózott’ egyet a kislányával, amíg várták a gép indulását.” 14. Kinek kell hosszabb kábel?! 15. Mondanánk, hogy: “haha, mekkora idióták!”, de az igazság az, hogy legszívesebben mi is kipróbálnánk…?

16. Ti vártatok volna ennyit a helyükben a poggyászotokra?!

“458 napja várjuk ezt a pillanatot”

17. Vajon a biztonsági szolgálat emberei is értékelni fogják a humorát?

,,Ebben a táskában
van fegyver, bomba,
egy nagyon-nagy kés
és rengeteg kábítószer.”

18. Ez történik, ha azt mondod a feleségednek: ,,hozz, amit szeretnél, drágám!”. 19. Valaki biztosra akart menni, hogy ne veszíthesse el a csomagját.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏