20 hátborzongató fotó, ami bizonyítja, hogy a természet még mindig képes ránk hozni a frászt

Mindannyian szeretjük az izgalmas és látványos horror filmeket, hiszen ezekben az alkotásokban olyan szörnyűségekkel és borzalmakkal találkozhatunk, melyek láttán – ha csak kicsit is, de – megkönnyebbülhetünk, hogy a való életben ezek a veszélyek nem fenyegetnek bennünket. Pedig az igazság az, hogyha kicsit jobban szétnézünk a nagyvilágban, azért így is találkozhatunk éppen elég förtelmes és ijesztő dologgal, ahogy azt a most következő 20 fotó is remekül bizonyítja…

1.  Megszilárdult láva, ami épp úgy néz ki, mintha halott testek hevernének a vulkán szájánál.


2.  Ez a rák elhagyott kagylóház helyett egy levágott babafejben talált magának új otthont. Bizarr.


3.  Ezek a méhek pedig egy játékbaba köré építettek maguknak fészket.


4.  Egy másik, rettentően bizarr formájú darázsfészek, mely könnyen szívrohamot okozhatna bárkinek.

5.  Anya-százlábú és a kicsinyei.


6.  A jeges vízbe esett és megfagyott róka, melyet a halászok vágtak ki a jégből.


7.  A Cymothoa exigua egyfajta parazita, mely a halak szájában telepedik meg és megeszi a nyelvüket.


8.  Elszáradt virágok, melyek épp úgy néznek ki, mintha félelmetes koponyák lennének.


9.  Ijesztő.


10.  Egy ház, ahol olyan sok méh tanyázik a falban, hogy méz folyik a konnektor mögül.


11.  A Clathrus archeri névre hallgató gombafajta pontosan úgy néz ki, mintha csak egy Alien-filmből lépett volna elő.


12.  Egy bagoly, aki az általa lemészárolt norvég lemmingekből épített magának fészket.


13.  Kígyófejű hernyó. Nyugi, nem mérges.


14.  Az eulagisca gigantea névre hallgató féreg ijesztőbb, mint bármelyik horror film teremtménye.

15.  Egy gyík, ami lábat növesztett a farkán.


16.  Villámcsapás-sújtotta fa, mely belülről gyulladt ki.


17.  Ez a vipera már valószínűleg megbánta, hogy elfogyasztotta ezt a százlábút, mert az fogta és kirágta magát a gyomrából.


18.  Ezek a hangyák a túlélés érdekében tutajt építettek, hogy így vészelhessék át az áradást.


19.  Frissen kikelt, még „színtelen” pitonok.


20.  Végezetül pedig egy hal, melynek épp olyan fogsora van, mint az embereknek…?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏