20 tévhit, amit sokszor még az iskolában is pontatlanul tanítanak nekünk

A szájról-szájra terjedő mendemondák mindig is tévhitek melegágyának számítottak, gondoljunk csak például a klasszikus ‘sárgarépától jobban tudunk majd fütyülni’ maszlagra. Ha ez nem lenne elég, némely tévhit ráadásul olyan erős, hogy még az iskolában is sokszor szemrebbenés nélkül tanítják őket a tanárok. Éppen ezért, hogy egy kicsit rendbe tegyük a velük kapcsolatos (téves) információinkat, az alábbi listán most 20 népszerű tévhitről rántjuk le a leplet egyszer és mindenkorra…

1. Tévhit, hogy az ujjropogtatás károsítja az ízületeket.

Egy kaliforniai professzor, Donald Unger bizonyította ezt be azzal, hogy a bal kezén ropogtatta az ujjait, de a jobba nem. 60 éven keresztül. Nem találtak változást a két kéz közt. Később ezért Nobel-díjat kapott.

2. Tévhit, hogy az alvajárókat nem szabad felébreszteni. Semmi bántódásuk nem esik tőle, sőt, baleseteket is megelőzhetünk ezáltal. 3. Tévhit, hogy a borotválkozás erősíti a szőrszálakat. Valójában tompítja a szálakat, és ettől lesz durvább a tapintásuk. 4. Tévhit, hogy az aranyhalak feledékenyek lennének, épp ellenkezőleg: legalább 3 hónapig is emlékeznek a dolgokra. 5. Habár az van a köztudatban, hogy reggelizni muszáj, és nagyon egészséges, valójában semmilyen tudományos bizonyíték sincs a reggeli különösen jótékony hatásáról. 6. Az öt másodperces szabállyal ellentétben a baktériumok (amelyek közül csak a levegőben kb. 7 ezer van) milliszekundumok alatt képesek „megszállni” a leesett ételt. 7. Ha levágjuk a puli szeme előtti szőrt, nem vakul meg, sőt, jobban is érzi magát utána. 8. Az étkezést követő fél órában történő fogmosás jobban árt, mint használ a fogaknak, ugyanis a savak feloldják a fogzománcot. 9. Tévhit, hogy a naptej bőrrákot okoz. A naptejek káros hatását több kutatás is vizsgálta, azonban nem találták emberre veszélyesnek a benne található OMC nevű anyagot, a titán-dioxidot, és a cink-oxidot sem. 10. Az alkohol nem pusztítja el az agysejteket. Kivéve akkor, ha irreálisan nagy mennyiséget fogyasztanánk, de abba előbb halnánk bele, minthogy az agyunkban kárt tenne. 11. A C vitamin nem segít elkerülni a megfázást. 12. Nem Thomas Edison találta fel az izzólámpát.

Elektromos világítás és lámpaégő is létezett már Edison előtt, ő csak továbbfejlesztette azt, amikor felfedezte, hogy egy bizonyos bambuszfajta jobban ellenáll az elektromosságnak, mint a korábban használt szenes papír. Edisont be is perelték az izzólámpa eredeti feltalálói, miután meggazdagodott a tömeggyártásból.

(adsbygoogle=window.adsbygoogle||[]).push({});

13. Az agyunknak nem csak a 10%-át használjuk, hanem az egészet. 14. A kínai Nagy Fal nem látszik az űrből. Túl keskeny, és a színe sem üt el eléggé a környezetétől ahhoz, hogy kivehető legyen. 15. A középkori emberek nem gondolták azt, hogy a Föld lapos. Ez az elmélet a 19. században kezdett terjedni egy Washington Irving nevű szerző „Kolumbusz Kristóf élete és útja” című könyve alapján, amit történelmi-életrajzi könyvként adtak ki, pedig tele volt valótlanságokkal. 16. A skizofrénia nem azt jelenti, hogy valakinek több személyisége létezik egyszerre. Az a többszörös személyiségzavar. A skizofrénia tünete, hogy a beteg elveszti realitásérzékét, hallucinál, érzelmi zavarai, téveszméi vannak. 17. Hülyeség, hogy a bal agyfélteke a kreativitásért és az érzékenységért, a jobb agyfélteke meg a logikus, analitikus gondolkodásért felelős. 18. A strucc igazából nem homokba dugja a fejét, amikor veszélyben érzi magát, hanem nemes egyszerűséggel a maga 65 km/h-s sebességével elszalad. 19. Dugovics Titusz nem létezett. 20. A tévhittel ellentétben, a villám nagyon szívesen csap többször ugyanoda, mivel az első csapás ionizálja a levegőt, amitől az még jobban vezeti az áramot.

Bónusz: a szappan valójában nem öli meg a baktériumokat, hanem csak leöblíti őket.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏