21 fénykép, amely nyilvános felháborodást okozott

A történelem folyamán az emberek nagy harcokat vívtak meg az egyenlőségért folytatott küzdelemben. Bár a helyzet talán még ma is hagy némi kívánnivalót maga után, azért mégis jóval másabb minden, mint közel 100 évvel ezelőtt. Mivel azonban ettől függetlenül ezekről a kevésbé magasztos időkről sem szabad megfeledkezni, ezért összegyűjtöttünk néhány kultikussá vált fotót, ami egytől-egyig nagy felháborodást keltett a maga idejében, és amely egyben remekül szemlélteti az akkori társadalom emancipációhoz való hozzáállását…
Kathrine Switzer volt az első nő, aki megpróbált részt venni a bostoni maratonon 5 évvel azelőtt, hogy a hölgyek hivatalosan is nevezhettek volna rá. Ezen a fotón azt láthatjuk, amint az egyik versenyző erőszakkal próbálja meg őt ‘eltántorítani’ a versenyben való részvételtől.

Az angol szupermodell, Jean Shrimpton, aki egy melbourne-i ünnepélyen keltett nagy felháborodást, amikor egy ‘kirívó’ miniruhában jelent meg, 1965-ben.

Maud Wagner volt az első nő az USA-ban, aki nem csak a saját magát, hanem másokat is tetovált. Így hivatalosan is ő lett az Egyesült Államok első női tetoválóművésze.

2 ismeretlen lány, akik a miniszoknyájukkal keltettek nagy felháborodást Fokvárosban, 1965-ben.

2 ‘csupasz’ lábbal sétáló lány Torontóban, 1937-ben.

A nők jogaiért küzdő brit asszonyok, 1906-ban.

1966-ban Yves Saint-Laurent volt az első divattervező, aki a nagyközönség előtt is felvállalta a kizárólag nőknek tervezett szmokingjait. Ezelőtt az esemény előtt provokációnak tartották, ha egy nő szmokingban jelent meg egy nyilvános helyen.

Annette Kellerman – profi úszó, színésznő és író, aki ellen 1907-ben vádat emeltek emiatt a fürdőruhás képe miatt.

Csak érdekességképpen: az 1920-as években az Egyesült Államokban még az alábbi képen látható, Lila Lee színésznő által viselt fürdőruhát is túlságosan kirívónak tartották.

A merész öltözéke és a csupasz lábai miatt letartóztatott nő 1922-ben, Chicagóban.

Elizabeth Eckford volt az első fekete diák, aki hivatalosan is megkezdhette tanulmányait az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága által “a gyermekek iskolai faji megkülönböztetésének jogellenességéről” hozott döntése után, 1957-ben.

Billie Jean King volt az első teniszezőnő, aki győzedelmeskedni tudott Wimbledonban, de a sportban és a társadalomban megjelenő szókimondó bírálójaként is nagy tiszteletnek örvendett.

Maria Teresa de Filippis olasz autóversenyzőnő, a Formula–1-es világbajnokság első női versenyzője.

Senda Berenson, akit “a női kosárlabda anyjának” is szoktak becézni.

Hedy Lamarr színésznő és feltaláló, aki nemes egyszerűséggel ledózerolta a nőkről alkotott sztereotípiákat a tudományos ágazatokban. Többek között neki köszönhetjük, hogy ma mobiltelefonokkal rohangálhatunk.

A hosszúnadrágok ellen és a nők jogaiért tüntető nők 1947-ben, Kaliforniában.

Rosa Parks aktivista, akit azért tartóztattak le, mert 1955-ben egy buszvezető utasítása ellenére nem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak.

Mary Quant volt az első divattervező, aki forradalmasította a divatvilágot a nőknek tervezett miniszoknyáival.

Paul Poiret – francia divattervező, aki megszabadította a nőket a fűzők viselésétől.

Két diáklány, akit hazaküldtek az iskolából ruhát cserélni, mert 1953-ban tiltották a szűk- és rövidnadrágok viselését a nyugat-berlini iskolákban.

Forrás: harmonikum.co

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏