loading...

21 szívhez szóló tény az állatvilágról, amitől menten elolvadunk

A Kaliforniai Egyetem tudósai szerint az állatok épp olyan érzelmi hullámokon mennek, amikor meglátják egymást, mint amikor mi, emberek találkozunk egymással személyesen. Ők is azonnal méregetni kezdik egymást és próbálják eldönteni, hogy aranyos vagy éppen veszélyes rájuk nézve az „illető”. Ez még azonban semmi – az alábbi listán 20 elképesztően érdekes tényt gyűjtöttünk ugyanis össze az állatvilágról, melynek aprócska tagjai olykor még édesebbek, mint gondolnánk.
A tengeri vidrák fogják egymás kezét, hogy ne sodródhassanak el egymástól, miközben alszanak.

A vidrák a rájuk támadó ragadozó felé tartják a kölyküket, hogy együttérzést váltsanak ki a támadóból.

A mókusok évente több ezer fát ültetnek véletlenül, mivel az elásott magvaikról egyszerűen megfeledkeznek.

A delfineknek nem csak saját nyelvük van, de saját neveik is, melyen szólítják egymást.

A lundák egy életre választanak párt – ha megtalálták az „igazit”, akkor közös otthont építenek vele a sziklákon és az egész hátralevő életüket vele töltik.

Az osztrigák képesek megváltoztatni a nemüket – attól függően, hogy melyiket tekintik előnyösebbnek a párzáshoz.

A csikóhalak szintén egy életre választanak párt – ha pedig megtalálták, egyfolytában összekulcsolják vele a farkukat.

A fiú kölyökkutyák gyakran hagyják nyerni a lány kölyökkutyákat amikor játszanak, hogy így imponáljanak nekik.

A kurtafarkú kengurut a világ legboldogabb állataként tartják számon.

A teheneknek van legjobb barátjuk, és ha elszakítják őket egymástól, akkor komoly depresszión képesek keresztülmenni.

A pingvinek nem csak egyszerűen egész életükre választanak maguknak párt, de a hím pingvinek hosszasan keresgélik azt a tökéletes követ, mellyel aztán „eljegyezik” szívük választottját.

A polipok mániákus gyűjtögetők, akik gyakran halmoznak fel hatalmas mennyiségű fényes tárgyat és kagylóhéjat az otthonuk közvetlen közelében, melyekből egyfajta kerítést építenek maguknak, hogy ezzel védjék saját magukat és otthonukat.

A kiscsirkék képesek kommunikálni egymással (hangokkal) akkor, amikor még a tojásban vannak.

A vörös macskamedvéknek olyan bozontos farkuk van, amit télen takaróként használnak, hogy melegen tartsák magukat.

A jegesmedvék nózipuszival próbálják elérni, hogy a másik jegesmedve szívességet tegyen nekik, például adjon az ételéből, stb.

A bébielefántok épp úgy szopják az ormányukat, mint az embergyermekek az ujjukat.

Ha egy grizzly medve felnő és elhagyja az anyját, még akkor is annak közvetlen közelében keres magának otthont.

Ha egy koalabébi felnő és kinövi az anyja erszényét, akkor az anyukája a hátán hordja őt, mint egy iskolatáskát.

A macskák néha „összebuciznak” az emberekkel, hogy így fejezzék ki: megbíznak bennük.

A mókusok örökbe fogadják és gondoskodnak más mókusok árván maradt kölykeiről.


forrás

loading...

Ezt láttad már?

20 állat, akiknek a trükkjei gyomorfájásig nevettetnek

Régóta köztudott, hogy a depresszió gyógyításának egyik legjobb módja a háziállataink társasága. Ez nem meglepő, …

Tetszik amit olvasol?

Vagy úgy gondolod erről másnak is tudnia kell? Oszd meg ismerőseiddel is, hiszen nekik is tetszhet ez a bejegyzés! Vagy lehet épp pont ezt keresik?