22 fotó, ami bizonyítja, hogy a férfiak igazából sosem unatkoznak

A férfiak nem szokták túlaggódni vagy túlgondolni a dolgokat, ehelyett inkább a saját szabályaik szerint élik az életüket. Ennek köszönhető többek közt az, hogy az igazat megvallva tulajdonképpen sosem unatkoznak, hiszen bármiben, még a legabszurdabb dolgokban is képesek megtalálni a szórakozást. Épp úgy, mint a most következő férfiak, akik tudják, hogyan kell felejthetetlenné tenni az unalmas perceket…?
,,Díszpárnát adtam a férjem születésnapjára, most a kutyánkat ijesztgeti vele.”

,,Körülbelül 200 fényképet készítettem a szafari túra alatt, a férjem csak egyet. Ezt…”

A kutyák ura: avagy hogyan készíts csoportképet 11 kutyáról. Nekem még egyről sem mindig sikerül…?

Rögtönzött Han Solo-remake a helyi Sparban.

Ez a srác nem foglalkozott a tömegnyomorral, inkább felfedezte a tükörfalú liftben rejlő lehetőségeket.

 
Ki mondta, hogy egy férfi nem öltözhet Lara Croft-nak?!

,,Ez a férjem kedvenc bögréje, amit egy használt cikkeket árusító boltban vásárolt magának. Természetesen nem tudja, hogy kik ezek az emberek.”

 
Ha nincs kutya, akkor rögtönözni kell.

,,A férjem büszkén mesélte, hogy már egy hete minden nap könyvtárba jár. Ma elmentem megnézni, hogy mégis mit csinál…”

Ez a fickó tudja, hogy lehet olyan esküvői fotókat készíteni, hogy azokat mindig öröm legyen nézegetni.

Amikor a biztosító kér egy baleset helyszínén készült fotót.

,,Elmentem a New Orleans-i karneválra, és találkoztam magammal.”

A férfiak valahogy minden üzletben találnak olyat, ami felkelti az érdeklődésüket.

,,Ma nem tudtam elmenni a halloweeni munkahelyi buliba, mert a férjem felvette a jelmezem és a kutyánkat szórakoztatta benne.”

,,A férjem 20 percig feküdt így a homokban, hogy készítsen egy menő képet a rákról.”

,,Megkértem a férjemet, hogy rakjon rendet a konyhában. Erre ő külsős segítséghez fordult…”

,,A barátom pincéjét elöntötte az árvíz, és mivel tenni nem tudott ellene, ezért inkább megpróbálta élvezni…”

,,Kitaláltam, hogyan tudnék menő képet készíteni az Instagramra…”


forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏