A 9 legdrágább dolog a bolygón (felejtsd el az aranyat, a skorpióméreg a tuti)

1. Ruby Roman szőlő

Ezt szőlőt kizárólag a japán Ishikawa prefektúrában termesztik és árulják, aukció keretén bleül. Szigorú szabályok szerint termesztik: minden szőlőszemnek legalább 30 gramm súlyúnak kell lennie, az egész csomónak pedig legalább 700-nak. Kezdetben 26 dollárért kínálták grammját, de 2017-ben már volt aki 9800 dollárt, vagyis közel 3 millió forintot fizetett egy fürt Ruby Roman szőlőért.

2. Huja toll 3. Huja (madár)

A huja madár tolla azért ilyen értékes, mert kihalt a 20. század elején. 2010-ben 10 ezer dollárért, vagyis majd 3 millió forintért kelt el egy darab huja toll. Meglátva a benne rejlő lehetőségeket, mára valóságos bűnszervezet nőtt a madár tollának árusítása körül, ám ezek rendszerint csak átverések, nem igazi huja tollakat árulnak.

4. Trícium

1 gramm trícium 30 ezer dollárba, vagyis 8,5 millió forintba kerül. A tríciumból kiszabaduló elektronok előidézik a foszfor ragyogását, így a két elemből önmegvilágító eszközök készíthetők, például vészkijárat jelzések vagy épp órák.

5. Víz

El tudod képzelni, hogy miért kerülhet egy 1,25 literes víz 60 ezer dollárba, vagyis több, mint 17 millió forintba? Eláruljuk: az Acqua di Cristallo-t ugyanis egy Fidzsi-szigeteken található forrásból nyerik ki a tökéletes víz-ízhez pedig még egy csipetnyi izlandi gleccservizet is felhasználnak.

6. ,,Látás”

A Luxturna nevezetű gyógyszer segít helyreállítani az embrek örökölt vakságát és visszaállítani az ő szemük világát. Egy ilyen tabletta 425 ezer dollárba, vagyis 121 millió forintba kerül, míg a teljes kezelés ára várhatóan valamivel 1 millió dollár felett, úgy nagyjából 400 millió forint körül áll majd meg végül.

7. Tea

A „Big Red Robe” a létező legdrágább Kínai tea. A teafüvet évente egyszer szüreteik és csak minden ágról maximum 4 levelet szednek le. Épp ezért kevesebb, mint 500 gramm ilyen legendásnak számító teát gyártanak évente, melynek ára elérhető akár a 685 ezer dollárt, vagyis a 195 millió forintot.

8. Skorpió méreg

Az izraeli skorpió (Leiurus quinquestriatus) mérgét például a rákkutatásban használják, és folyamatosan fejlesztik, ezért 1 gallon (3,7 liter) ilyen skorpióméreg körülbelül 39 millió dollárba, vagyis több mint 11 milliárd forintba kerül. Mivel egy skorpió összesen 2 mg mérget termel, ezért egy gallonnyi méreg kimeréséhet több mint kétmillió skorpiótól kell mérget venni.

9. Californium-252

A legdrágább anyag egy grammja 27 millió dollár – ennél már csak az antianyag kerül többe (6,25 billió grammonként) -, használják a kutatásban és a terápia területén egyaránt. Összehasonlításképp: a gyémánt grammja csak 55 ezer dollár. A Californium 252-es izotópja azért kerül ilyen sokba, mivel mesterséges anyag, és előállítása, az antianyaghoz hasonlóan, igencsak körülményes, viszont az elkészült Californium-252 igen sok területen hasznosítható.

A Californium-252 nagyon erős neutronforrás, egyetlen mikrogrammja 170 millió neutront bocsát ki percenként (spontán maghasadás révén). E tulajdonsága miatt olyan eszközökben használják, amelyek révén vizet vagy kőolajat lehet kimutatni a talajban, illetve a talaj nedvességtartalmát lehet felbecsülni (ez építkezéseknél és útépítéseknél hasznos), továbbá ezüst- és arany-rétegeket lehet azonosítani és mérni a Föld mélyében. Californium-252-t használnak a nukleáris reaktorok beindításához, a hasadóanyag-tartalom méréséhez, anyagszerkezeti hibák feltárásához, robbanószerek felderítéséhez.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏