Az eddigi legijesztőbb emberét igazolta le az MMA – Szerintetek lesz ellenfele?

Ha láttál már életedben legalább egy MMA küzdelmet, nyilván tudod, hogy ebben a sportban szó sincs finomkodásról vagy színészetről, ez a sport maga a brutalitás, a valós, szinte vérre menő küzdelem maga.

A lengyel MMA szervezet a napokban hozta nyilvánosságra, hogy egy új tagot adott hozzá a 2019-es MMA felhozatalhoz, a 36 éves 203 centiméter magas és 147 kilós professzionális testépítőt, Martyn Fordot.

Nem hallottál még a fickóról? Pedig igazán érdekes élete volt eddig is.

Martyn Ford már fiatalabb éveiben is sokkoló jelenség volt, ugyanis 203 centi magasra nőtt, ennek ellenére azonban nagyon sokáig hihetetlenül vékonyan élte az életét.

20 évesen egy krikettmeccsen történt sérülést követően, biztos volt, hogy lőttek játékosi pályafutásának, ami után súlyos depresszió gyötörte…Annyira kétségbeesett fizikai állapota miatt, hogy majdnem eldobta életét: „A sérülés testileg és lelkileg is annyira megviselt, hogy csaknem feladtam a küzdelmet. Az edzés hiánya és a depresszió miatt csont soványra fogytam.” – nyilatkozta a férfi.

Végső elkeseredésében súlyzókat ragadott, és brutális edzésbe, azaz módszeres tömeg- és önbizalom növelésbe kezdett.

33 éves kora óta megállíthatatlanul edz, a folyamat minden részletét a szociális médián keresztül rögzíti.

A férfi totál félelmetes és saját elmondása szerint egyáltalán nem kellemes természetű teremtés.
Egyetlen ember tudja csak őt bármire rávenni, ez pedig nem más, mint imádott hercegnője, a kislánya.
Martyn zord kinézete ellenére példás családfő, egy tüneményes csajszi büszke apukája.

 

 

Martyn Ford (@martynfordofficial) által megosztott bejegyzés, Dec 19., 2016, időpont: 6:58 (PST időzóna szerint)

Az új elfoglaltságával kapcsolatban azt mondta: “Szeretek őrült célokat kitalálni. És aztán elérni azokat. Hogy csak pár dolgot említsek, járom a világot, mint fitnesz oktató, kettő filmet forgatok jelenleg, három pedig már kapható is. Ja, és három üzlet van a nevemen.”

Abban senki sem kételkedik, hogy elég ereje van a testépítő/színésznek ehhez a sporthoz, de a mozgáson, a gyorsaságon és a stratégián még ő is elismeri, hogy dolgoznia kell.


Egy biztos, kellett ez a figura az MMA-ba, jó tesz egy kis vérfrissítés és szín ennek a sportágnak!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏