Egyéb

21 történelmi fotó, ami teljesen új szemszögből mutatja be a világ dolgait

1. Turisták a Szfinx ásatása körül, 1850-ben. 2. Belga bányászok 1900-ban. 3. Dagály után megmaradt jégtábla a holland tengerparton az 1963-as extrém hideg télen. 4. Kétéltű kerékpár 1932-ben, Franciaországban. 5. Szánkóverseny 1933-ban, Londonban. 6. Gondozójával közösen újságot olvasó strucc, 1951-ben. 7. Házaló árus a 30-as években, Hollandiában. 8. BMW gyárban dolgozó koncentrációs táborlakók 1943-ban, Münchenben. 9. Az első űrből készített …

Tovább

17 ember, aki teljesen véletlenül lebuktatta magát és a füllentését

1. ,,Ma anyám az orvosi vizsgálat után rájött, hogy piercingek vannak a melleimben.” 2. A trükk mindig a színfalak mögött történik. 3. A látszat néha csal. 4. Esővízelvezetés egy orosz stadionban. 5. Valaki nagyon unatkozhatott, amíg a felesége nézelődött. 6. Avagy hogyan fejezd ki a pénzügyi helyzeted egyetlen szó segítségével: 7. ,,Apám azt mondta, hogy nem fogom felismerni a repülőtéren, …

Tovább

15 ember, aki nem azt kapta a pénzéért, amire befizetett

1. ,,Ez lett volna a világ legjobb üzlete, ha…méretben is megfelelne.” 2. ,,Kiderült, hogy a halloweeni cukorkás-vödör sokkal kisebb, mint gondoltam.” 3. ,,Rendeltem egy hátizsákot az unokaöcsémnek, de csak a macskámnak tudtam odaadni.” 4. ,,Azt hittem, hogy nagyokat iszunk majd meg bulizunk a Bookingon foglalt szállás medencéjében, erre…” 5. ,,A képeken nagyobbnak tűnt…” 6. Még egy érv, hogy miért ne …

Tovább

14 bizonyíték, hogy egy reklámhirdetés is beszélhet komoly témákról és kell is

1. ,,A szavak világokat hoznak létre.” (Anagram Bookshop) 2. ,,Létre kell hoznunk a világ legjobb csapatát.” (Biomuseo) 3. ,,Ajándéknak lenni fájdalmas.” (WWF) 4. ,,Olvass tovább.” (Steimatzky) 5. ,,Mindannyian vezetünk valamit. Osszuk meg az utat.” (Fundación Mónica Licona) 6. ,,Az állatok nem bohócok, hogy cirkuszban mutogassuk őket.” (Liga Portuguesa dos Direitos do Animal) 7. ,,A mellrák több nőt öl meg, mint …

Tovább

21 fotó, ami bizonyítja, hogy olykor még a lehetetlen is megtörténhet

1. Ez a félbetört kő úgy néz ki, mint egy avokádó. 2. Csak egy pályára szaladt huligán rajongó, vagy Cristiano Ronaldo eltitkolt kisöccse?! 3. ,,Megtaláltam, hogy kiről mintázhatták az emberré változott Shrekket.” 4. Ez a vasúti sin mellett fekvő fém hulladék épp úgy néz ki, mint a Római Colosseum. 5. Sok szabálytalanságot láthattunk már a focipályán, de ez mindegyiket übereli. …

Tovább

21 mindennapos dolog, ami idegesítőbb, mint a zsúfolt tömegközlekedés

1. Minden konditeremben van egy csávó, aki azt hiszi, hogy az övé az összes súlyzó. 2. Átmászott a korláton a növénykertben, hogy csináljon egy jó képet az Instagramra. 3. ,,A fickó online nézett filmet a telefonján a moziban.” 4. ,,Megkértük, hogy szeletelve hozzák házhoz a pizzát…” 5. A pulóverek és az ajtókilincsek valamiért vonzzák egymást. 6. Ettől minden maximalista ember …

Tovább

Féltékeny lányok, akik szeretnek mindent az ellenőrzésük alatt tartani

1. Amikor egy lány olyan féltékeny, hogy beállítja magát képernyővédőnek és háttérképnek. 2. Ez a csaj megcímkézte a pasiját a közös fotójukon. (felirat: lol…drágám, ne is próbálkozz) 3. A betegesen féltékeny 4. A mindenkit foglalkoztató kérdés: ki az a Charlene?! ? View this post on Instagram ?? #jealousgirlfriend #cheaters #cheatingbf #soccer #realationship #loyalty #liars #sidechick #liesniggastell #crazygirl #stupid #bullshit #everything …

Tovább

20 ritka fotó a múlt hírességeiről, amit sosem láthattunk korábban

1. Az alsógatyában sétáló Arnold Schwarzenegger 1969-ben, Münchenben. Arnold így próbálta reklámozni az edzőtermet, ahova járt. 2. Elvis Presley a zsebtükre segítségével végzi el az utolsó simításokat a frizuráján. 3. Rex Harrison és Audrey Hepburn a „My Fair Lady” film forgatásán, 1960-ban. Nem ültek le teljesen a székekre, inkább csak támaszkodtak azokon, nehogy tönkre tegyék a méregdrága ruhákat, amiket viselnek. …

Tovább

14 ember, akiket egyedi megjelenéssel áldott meg a természet

1. Kaméleon üzemmód. 2. Akárcsak Legolas. 3. Ez a fickó hüvelykujj nélkül született, ami némileg megnehezíti számára a tárgyak megfogását. 4. Ki mondta, hogy nem lehet valakinek extra hosszú lábujja?! 5. Vagy épp rövid és szabálytalan. 6. ,,A szempilláim egy része gyerekkorom óta fehér színű.” 7. Neem, nem levágta…egyszerűen egy ujjperccel kevesebb jutott neki. 8. Ennek a férfinak felemás szem- …

Tovább

20 fotó, ami bizonyítja, hogy minden macskában egy tehetséges színész veszett el legbelül

1. Lehetne ennél jobban kifejezni a kilátástalan reménytelenséget?! 2. Olyan magabiztosan és büszkén ül ott, mint egy király a trónján. 3. Szeretnék találni egyszer egy embert, aki úgy néz rám, mint ez a macska. 4. A macskák a ‘mániákus őrült’ szerepet is kiválóan hozzák. 5. Egy buddhista macska, aki szemmel láthatóan rátalált a lelki békére. 6. Nincs kizárva, hogy ő …

Tovább