Egyéb

9 érdekes tény a világ egyik legrejtélyesebb helyéről, a Feröer-szigetekről

Feröer a középkor óta lakott, vulkáni eredetű szigetcsoport, mely helyileg valahol Norvégia és Izland között félúton helyezkedik el, ám ennek ellenére mégis a Dán Királyság része. Az 1948 óta széleskörű autonómiával rendelkező sziget neve szó szerinti fordításban „birka-szigeteket” jelent, az ottani élet pedig semelyik másik európai kultúrához sem hasonlítható, ám ez nem feltétlenül probléma. Sőt… 1. Feröer-szigetek a Dán Királyság …

Tovább

24 dolog, amit csak a 2000 előtt születettek fognak valóban érteni

Sok olyan dolog van, ami felejthetetlenné tette gyermekkorunkat. Lehet ez egy mix CD, amiket korábban írtunk, vagy egy péntek esti VHS-szalag, amit kikölcsönöztünk a filmes estére. Ez a fajta nosztalgia mindig melegséggel tölt elÚgy döntöttünk, hogy magunkkal viszünk egy utazásra, és megosztunk veled minden olyan felejthetetlen dolgot, amit a 2000-es évek előtt tettünk!A CD-k aranykora Netflix a 90-es években Filmidő …

Tovább

Így nézne ki a 16 kedvenc rajzfilmfiguránk, amikor felnőnek

Míg egyes rajzfilm karakterek felnőnek, családot alapítanak, mások örökre kisgyermekek maradnak. Számos művész úgy gondolja, hogy ez nem igazságos és a tehetségüket használják fel a helyzet megváltoztatására. A jól ismert rajzfilm hősök felnőtt változatait mutatják meg. És néhányan úgy tűnik, hogy egész életük során alig változtakVaiana, Vaiana Boo, Szörny Rt Dóra, Dóra, A felfedező Lilo, Lilo és Stitch Scooby és …

Tovább

Így nézne ki a 16 kedvenc rajzfilmfiguránk, amikor felnőnek

Míg egyes rajzfilm karakterek felnőnek, családot alapítanak, mások örökre kisgyermekek maradnak. Számos művész úgy gondolja, hogy ez nem igazságos és a tehetségüket használják fel a helyzet megváltoztatására. A jól ismert rajzfilm hősök felnőtt változatait mutatják meg. És néhányan úgy tűnik, hogy egész életük során alig változtakVaiana, Vaiana Boo, Szörny Rt Dóra, Dóra, A felfedező Lilo, Lilo és Stitch Scooby és …

Tovább

25 alkalom, amikor a fáradtság jött, látott és győzött

A mai rohanó világunkban az emberek többségének nem jut elég ideje rá, hogy megfelelően kipihenje magát. Nagyon sokan váltott műszakban dolgoznak, minimum fél napokat vannak bent a munkahelyükön, rengeteg túlóra stb. Így azok az emberek, akik ebben a cipőben járnak, amikor csak tehetik, kihasználják a lehetőséget, hogy legalább néhány percre lecsukják a szemüket. Persze akaratlanul is megesik néha, hogy ezekből …

Tovább

7 filmes tény, amiről csak az igazi rajongók tudnak

A filmeket azért szeretjük, mert távoli világokba kalauzolnak, ahol érdekes szereplők nem mindennapi életébe leshetünk be. Mivel szinte minden érzékünkre hatnak, segítségükkel 2 órára kiszakadhatunk a hétköznapok szürke forgatagából. Ám, a filmeknek megvan az a tulajdonsága, mint a jó bűvész trükknek, hogy nem tudjuk mi zajlott a háttérben.Pedig egy film készítése legalább olyan izgalmas folyamat, mint maga a végeredmény. Sőt …

Tovább

18 döbbenetes dolog, amit a férfiak fürdőszobájában találtak a nők

Az egész dolog úgy indult, hogy valaki az egyik közösségi oldalon megkérte az embereket, hogy osszák meg vele, és a nagy világgal képek formájában, hogy milyen különös, nem oda való dolgokkal találkoztak már a férfiak fürdőszobájában. Szépen el is kezdtek érkezni a fotók a felkérésre, majd annyira beindult a dolog hogy a feltöltött képekből most egy komplett kis galériát dobtunk …

Tovább

16 furcsaság az ókori egyiptomiakról, ami még a történelemben jártas emberek számára is meglepő

Az iskolában mindannyian megtanultuk, hogy az ókori Egyiptom a piramisok földje. Valószínűleg mindannyian láttunk már filmeket és képeket a fáraók múmiáiról, sírjairól, és tudjuk, hogy az egyiptomiak találták fel a papírt. Akadnak azonban olyan érdekességek velük kapcsolatban, melyekről nem olvashattunk a tankönyvekben. Az alábbi cikkben most néhány ilyet gyűjtöttünk nektek össze.Morzsolt rovarokból készült rúzs.A kármin egy rovarokból nyerhető kárminvörös vagy …

Tovább

18 fotó, ami többet mond a gyerekekről, mint bármely szülőknek szóló könyv

„Majd ha lesz gyereked, megértesz engem…” – egy mondat, amit mindannyian hallottunk már édesanyánktól, és amelyet valóban csak akkor értünk meg igazán, ha már mi magunk is szülők leszünk. Álmatlan éjszakák, gyerekes csínyek, folyamatos idegeskedés és egy állandóan közelünkben legyeskedő energiavámpír – nagyjából ebből áll a gyereknevelés első 18 éve. Viccet félretéve: a gyermekek persze rengeteg mosolyt és örömöt képesek …

Tovább

17 ember, akinek a kommentjeitől még a legártatlanabb kép is új megvilágításba kerül

Emberek, akik ha kinyitják a szájukat (vagy a billentyűzetüket), ott aztán kő kövön nem marad, szem nem marad szárazon és különleges humorérzéküknek köszönhetően egy-egy ártatlan képnek is új jelentést tudnak adni. Egy-egy kommentjükkel és hozzászólásukkal a semleges fotókból is kihozzák azt, hogy hangosan nevessünk rajtuk. Mi legalábbis úgy vigyorogtunk ezektől a képektől, mint az idióták. 😀,,A testemben lévő egyetlen szerotonin molekula, …

Tovább