Érdekes

15 fotó, ami után sosem fogsz tudni ugyanúgy nézni a világ nevezetességeire

Mindannyiunknak vannak kedvenc bakancslistás úti céljai, ahol ugyan még sosem voltunk korábban, de mindenképpen szeretnénk eljutni egyszer az életünk során. Ez így is van rendjén, ám nem árt vigyázni ezekkel az internetes fotókon paradicsomba illően feltüntetett úti célokkal, személyesen felkutatva ugyanis sokszor nem egészen olyanok, mint a képeken. Az alábbi összehasonlító fotók – ha kissé sarkítva is, de – épp …

Tovább

18 rémisztő növény, ami bármelyik horror filmben megállná a helyét

Az anyatermészetre mindig is lehetett számítani, ha lenyűgöző, példátlan természeti csodákról volt szó. Pechünkre, ezek a természeti csodák néha kissé bizarra sikerülnek, az alábbi növények esetében például annyira, hogy nyugodtan kijelenthetjük: bármelyik horror film kellékeként gond nélkül megállnák a helyüket. 1. A Farkasalma piros színű virága épp úgy néz ki, mint egy véres koponya. Vagy Darth Vader. Nézőpont kérdése. 2. …

Tovább

24 félelmetesen tökéletes egybeesés, amit alig akarsz majd elhinni a szemednek

Mert vannak pillanatok, amiket látnunk kell ahhoz, hogy elhiggyük. 1. ,,Egy arc a könyvön, ami pontosan kiegészíti az enyémet.” 2. Mintha csak az égből hullna alá ez a vízesés. 3. Tökéletes pólóválasztás. 4. Tökéletes ajándékcsomagolás. Az enyémek miért nem így néznek ki soha?! ? 5. Amikor minden klappol. 6. Egy vonalban. 7. Tökéletesen beleolvad a környezetébe. 8. Akárcsak ő. 9. …

Tovább

14 meglepő dolog, amire simán futja egy iPhone X árából

A napokban megjelenő eddigi legdrágább Apple telefon, az iPhone X szinte kivétel nélkül mindenkiben vegyes érzelmeket keltett. Vannak, akik alig várják, hogy a kezükbe vehessék, mások a kukába is előbb dobnák azt közel 400 ezer forintot, amit a legolcsóbb iPhone X-ért kérnek tőlünk a boltban. Persze mindenkinek a saját dolga, hogy mire költi a kemény munkával megkeresett pénzét, de az …

Tovább

Egy művész 20 vérfagyasztó rajza a legijesztőbb fóbiákról

Az emberi elme egy elképesztően összetett dolog. Mentális egészségünket rengeteg biológiai-kémiai folyamat egyensúlyozza, emellett a külső behatások is rengeteg szerepet játszanak elménk fejlődésében. Gyerekkori traumák, katasztrófaként megélt ijesztő/szomorú történések mind közrejátszanak abban, ha valaki felnőtt létére is fóbiákkal, félelmekkel küzd. Ezek a fóbiák a legkülönfélébbek lehetnek, és félelmetes belegondolni, hogy a világon rengetegen élnek, akiknek hasonló iszonyokkal kell megküzdeniük nap …

Tovább

14 híres logó, amelyek rejtett üzenetet hordoznak!

Egy cég logója egyszerű, könnyen megjegyezhető, és magában hordozza a vállalat vagy szervezet hitvallását, és hogy mivel foglalkozik. Fontos, hogy az emblémára rápillantva egyből tudjuk, melyik céget, szervezetet vagy eseményt jelképezi, mindezt úgy, hogy nincsen túlbonyolítva. Gondoljunk csak a McDonald’s vagy a Nike végtelenül egyszerű, ám dollármilliárdokat érő logóira. Könnyű feladatnak tűnik, ám az embléma tervezése az egyik legnehezebb feladat …

Tovább

Pilóta készítette a repülőgép orrából ezt a felvételt, amelyet nem szabadna látniuk az utasoknak

This is why we fly (Ezért repülünk) a címe annak a kisfilmnek, amelynek nézettsége már átlépte a 4 milliós küszöböt, és, ami azt mutatja be, hogy milyen érzés a repülőgépet irányító pilóta helyébe lenni, aki több ezer méteres magasságban kormányozza a gépet, dacolva az időjárási körülményekkel. A lenyűgöző felvételeket egy indiai pilóta készítette, miközben letette a gépet az új-zélandi Queenstown …

Tovább

19 gyönyörű véletlen, amelyre nem elég egyetlen pillantást vetni

Tökéletesen elkapott pillanatok; jókor, jó helyen készült fényképek, amelyek könnyedén átverik az agyad. Olyan jól illeszkedik egymásba a tárgy és háttere, hogy azt hihetné az ember, hogy valamiféle utómunkát végeztek a fotókon. Pedig ez itt a színtiszta valóság, csak éppen a perspektívával, színekkel és formákkal játszottak készítőik. Íme a bizonyíték, hogy véletlenek márpedig vannak! 1.2.3.4. 5.6.7.8.9.10.11.12. 13.14.15.16.17.18.19. forrás

Tovább

Hatos ikreket szült az anya: Nem fogsz hinni a szemednek, amikor meglátod őket felnőve

Azt hitték sosem lehet gyerekük, de aztán megtörtént a csoda! Janet és Graham Walton semmit nem akart jobban a gyerekeknél. A sors viszont látszólag máshogy rendelte el, mert Janet képtelen volt teherbe esni. Végül a páros az orvosi kezelés mellett döntött, de ez sem hozott sikert. És a következő sem. 13 alkalommal esett át a nő a beavatkozáson, és amikor …

Tovább

Ez a férfi 180 millió dollárt ad, ha feleségül veszed a lányát… De van egy feltétele!

Cecil Chao, kínai milliárdos közismert a gazdagságáról, nagyvonalúságáról, luxus ingatlanjairól. Sokmindent megvalósított az életben, de sajnos, amit a világon mindennél jobban akart azt nem sikerült: az ő egyetlen lánya leszbikus és képes fizetni annak a férfinak, aki ezt meg tudja változtatni. A képen Chao és lánya Gigi látható. 2012-ben Chao sokkoló ajánlatot tett. 60 millió dollárt fizet annak a férfinak, …

Tovább