Érdekes

18 bizonyíték rá, hogy Horvátországban több meglepetés lapul, mint egy bűvész kalapjában

A Trónok harca sorozat megjelenése óta a turisták szó szerint elárasztották Horvátországot. Vannak olyan turisták, akik csak azért utaznak ide a tengerentúlról, hogy ellátogassanak Dubrovnik óvárosába, és ugyanazokon az utcákon és lépcsőkön sétáljanak, mint a filmbéli hőseik. Dubrovnik nagyon rövid idő alatt olyan népszerűvé vált, hogy 2017-ben már a város hatósága úgy döntött, korlátozni kell az ide érkező turisták számát. …

Tovább

Ez a 4 legigényesebb csillagjegy – Te köztük vagy?

A csillagjegyekről pontosan tudjuk, hogy rendkívül különbözőek, bár sok mindenben találunk hasonlóságot is. Szerencsére vagy sem, de nem vagyunk egyformák, éppen ettől olyan izgalmas az élet és a kapcsolatok. Mindenki másként éli az életét, mindenkinek mások a szokásai, így abban is különbözünk, hogy mennyire vagyunk igényesek. Persze az igényességnek is több oldala van, hiszen nem kell mindig a legmenőbb és …

Tovább

10 színész, akik óriási sikereket ért el, de egy rossz film tönkretette a karrierjét

Néha bizony előfordul, hogy a egy egy hatalmas sikernek ígérkező mozifilm , végül hatalmas bukással érkezik. Az ilyen előre meg nem jósolható katasztrófák igazi vesztesei pedig azok színészek , akik nagy reményekkel adják a nevüket ezekhez a mozikhoz. Egy-egy ilyen melléfogás ugyanis könnyen törheti derékba bármelyik színész karrierjét függetlenül attól , hogy korábban , hány alakalommal bizonyította tehetségét és rátermettségét …

Tovább

Jeges vizet öntött az anyja a 3 éves kislányra, mert az bepisilt. A kislány légzése megállt.

A bepisilés sok gyermeket érintő probléma. Az alvás alatti ellenőrizetlen vizelést általában a stressz okozza. A szülőkre hatalmas felelősség hárul, ugyanis, akik el akarják érni, hogy a gyermekük elhagyja ezt a kellemetlen szokást, mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a pici nyugodt és boldog legyen. Meg úgy egyébként is. Nem? A büntetés a lehető legrosszabb megoldás arra, hogy valakinek …

Tovább

20 lány, aki úgy döntött, hogy önjelölt sminkművész lesz – és ezzel hatalmas hibát követett el

A modern világ egyik legnagyobb problémája, hogy a közösségi oldalakon keresztül ma már bárkiből-bármi lehet, még akkor is, ha halvány lila fingja sincs az adott dologról. Példának okáért itt vannak cikkünk hősei, akik egy nap arra ébredtek, hogy sminkművészek szeretnének lenni a közösségi médiafelületeken. 1. Minél tovább nézed, annál rosszabb. 2. A smink is elég vad, és akkor az ajkairól …

Tovább

20+ szokatlan szögből készült kép, amit kétszer kell megnézned, hogy befogadja az agyad!

Az internet nyújtotta számos lehetőségnek köszönhetően mára már nagyon megváltozott a felhasználók viszonya a velük szembejövő információkkal és képekkel kapcsolatban. Míg pár évvel ezelőtt már annak is örültünk, ha kamerás mobilunk volt és azzal korlátlan mennyiségű fotót tudtunk készíteni, addig mára már csak az olyan vizuális anyagok érik el az ingerküszöbünket, melyek valamilyen szinten eltérnek a megszokottól. Emiatt a felhasználók …

Tovább

Hódi Pamela 8000-ért is vállalja, Curtis egy tízest kér, Gáspár Evelin pedig 20.000 forintért küld bárkinek személyes videóüzenetet!

Bár sokan sok félék vagyunk, szinte mindannyiunknak vannak kedvenc hírességei, akiknek munkásságát és életét szívesen nyomon követjük és szinte bármit megadnánk azért, hogy egy általuk használt/aláírt tárggyal, vagy egy tőlük, csakis nekünk szóló személyes emlékkel gazdagodhassunk. Külföldön már régóta túlmentek azon, hogy dedikálandó tárgyakkal álljanak sorba a fanok egy-egy ismert emberre várva, hiszen ott már több éve létezik az a …

Tovább

NNK: Meg kell fontolni az általános iskola alsó tagozatos osztályok, a plázák és nem létfontosságú üzletek bezárását is

Galgóczi péntek este a HírTV Magyarország élőben című műsorában mondta el: – Most elég lenne egy kéthetes periódus, ezalatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnánk haladni. Ez így hatékony lenne és a járvány megfékezését szolgálná. A járványügyi osztályvezető Müller Cecíliát is szokta helyettesíteni az operatív törzs sajtótájékoztatóin, mikor a tisztifőorvos nem tud részt venni rajtuk. Szerinte a járványügyi adatokból most az …

Tovább

Ez a 20+ kép bebizonyítja, hogy nem mindig hihetünk a szemünknek

A képzelet rendkívül titokzatos dolog. A kreatív szakmák emberei számára az egyik legfontosabb dolog. Enélkül semmire sem lennének képesek. Nem lehet képzelőerő nélkül rajzolni, festeni, szobrászkodni. Ugyanakkor a tervezések, építkezések szakemberei is csak a fejüket vakarnák. Képzelőerő híján minden ház pontosan ugyanolyan lenne, mellőzve minden egyéni stílust és extrát. Vélhetőleg az élethez legoptimálisabb kialakítás lenne a standard. Gondoljunk csak a …

Tovább

“Csúnya vagy és buta” -mondta neki az édesanyja. Mára a világ egyik legszebb színésznője lett

Aki egy picit is szokott tévézni, az biztosan ismeri őt. Gyönyörű, bájos szépség. Az egyik legjobban keresett színésznő Hollywoodban. Alapvetően romantikus filmekben és vígjátékokban szerepel, de igazából minden szerepben megállja a helyét. A nagyérdemű elé Rachelként toppant a Jóbarátok kis szöszijeként, és férfiak millióinak a fejét csavarta el szinte azonnal. Milyen jó lehet neki, ugye? Viszont sokan nem tudják, hogy …

Tovább