Képek

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát, de kapott még egy esélyt a boldogságra

Egy önhibáján kívül nehéz sorsra ítéltetett állatnál kevés szomorúbb dolog létezik. Kiváltképpen igaz ez a kutyusokra, hiszen hogyha valakik, akkor ők aztán tényleg az utolsó-utáni pillanatig rajonganak a gazdájukért, akiket sokszor a saját életüknél is előre valóbbnak tartanak. Az alábbi kutyusok finoman szólva sem kapták meg a nekik kijáró törődést, ám még mielőtt túl késő lett volna, szerencsére 180 fokos …

Tovább

12 ember, akik teljesen véletlenül találkoztak az “ikertestvérükkel”. A harmadiknál majdnem leestem a székről!

Azt mondják, mindenkinek létezik egy hasonmása a világban, aki tényleg megszólalásig hasonlít ránk, mintha csak az ikertestvérünk lenne. Persze simán elképzelhető, hogy nem csak egyetlen “klónunk” létezik, hanem akár több száz olyan ember sétálgathat mit sem sejtve a nagyvilágban, aki néhány apró különbséget leszámítva simán lehetne a hasonmásunk. Mi csak azon gondolkodunk, mégis mennyi esélye van annak, hogy összefuss egy …

Tovább

16 zakkant szülő, akik mellett egy percig sem lehet unatkozni

Szülőnek lenni a világ legszebb, ám legnehezebb hivatása. Nem egyszerű meghúzni a vonalat: mennyire legyek szigorú? Mennyire legyek elnéző? Legyek a gyerekeim legjobb barátja, vagy példaképként tekintsenek rám, aki mindig határozott, és megtanítja nekik, hogyan hozzanak jó döntést az élet minden területén? Most olyan szülőket mutatunk nektek, akik kellő lazasággal kezelik a dolgokat – talán túlságosan is. Az biztos, hogy …

Tovább

25 kép amely bebizonyítja, hogy közel a vég…

Rémisztő, megdöbbentő képek, amelyeket mindenkinek látnia kellene, bármennyire is kellemetlenek. Az ember sajnos nem veszi figyelembe, hogy a jövő generációi is használnák ezt a bolygót, és úgy kizsákmányolják az ásványkincseket, pusztítják az erdőket, mérgezik a vizeket és szennyezik a levegőt, mintha nem lenne holnap. Pedig gyermekeink, unokáink és az őket követő nemzedékek is szeretnének élni ezen a gyönyörű bolygón. Azt …

Tovább

Egy 96 éves nő el akarja adni a házát. Az ingatlanügynök nem tudta elhinni, amit belül talált.

Ez a ház, a kanadai Torontóban épült 72 évvel ezelőtt. A közelmúltban, a tulajdonos, aki egy egy 96 éves idős Hölgy, úgy döntött, hogy eladja azt. Amikor az ingatlanügynökök eljöttek a házba, elakadt a szavuk a meglepetéstől. A belső építésznek olyan érzése volt, mintha vissza ment volna 1950-be. Minden centimétere szeretettel és figyelemmel készült. Egymás között, a helyi ingatlan ügynökök …

Tovább

14 háziállat, akit tetten ért a gazdája. Amikor megláttam a 10-et, majdnem leestem a székről a nevetéstől!

Felkelsz, megreggelizel, elmész dolgozni, nyolc hosszú óra után hazamész. Egyik nap olyan, mint a többi. De …elgondolkodtál már valaha azon, hogy mit csinál a kis kedvenced, amikor nem vagy otthon? Az a nyolc óra az állatoknak egy hosszú szabadság… és ők ezt ki is használják! Ezt a 14 házi kedvencet tetten érte a gazdája… 1. “Fel akartam szedni, esküszöm.” 2. “Mikor …

Tovább

26 ,,felkavaró” fotó, ami minden maximalista embert az őrületbe kerget

Nem kell ahhoz betegesen maximalistának lenni, hogy ezek a képek kiborítsanak. Szerintem minden jóérzésű embert kiborítanak ezek az ‘alkotások’. Hát hogy lehet ennyire félvállról venni a munkát, ennyire nem foglalkozni azzal, hogy jó-e a végeredmény? Szeretjük a szabályos, szimmetrikus dolgokat, hát miért nem lehet akkor úgy? De vannak itt súlyosabb esetek is: a STOP-táblás vagy az óriásplakátos képnél majdnem elsírtam …

Tovább

21 fénykép, amelyet nem tudsz megnézni anélkül, hogy ne éreznél valamit

Az életben minden pillanat megismételhetetlen, akár csak ezek a fényképek. Különféle érzések, hangulatok szövik át ezeket a fotókat. Egy biztosan közös bennük: megmutatják az életet. Legyen szó észveszejtő természeti képekről, szívszaggató vagy éppen megmosolyogtató felvételekről: ezek mind-mind az Élet részei. Egy olyan életé, amely megismételhetetlen, utánozhatatlan, és mindennél értékesebb. Használd ki ezt a pár percet arra, hogy végignézd a fotókat, …

Tovább

16 diák, aki tökéletesre fejlesztette a puskázási képességét

A diákoknál nincsenek kreatívabb emberek, főleg, ha puskázási módszerekről van szó. Ezek az ötletek jócskán túlmutatnak a klasszikus módszereken: a cetlikre, tenyérre vagy asztalra firkált kis segítségeken. Hiába, ha nagyon kell az az ötös (vagy kettes), akkor mindent bevetnek az élelmes nebulók. Persze puskázni nem szép dolog, véletlenül se próbáljátok ki az iskolában…! 🙂 Eszembe jutnak a gimis évek: amikor …

Tovább

A 18 legijesztőbb dolog, amit a Google Maps kamerái rögzítettek. A negyedik remélem nem az, aminek látszik.

A Google térképszolgáltalása rendkívül hasznos eszköz: útvonalat tervezhetünk vele, amely a forgalom állapotát , illetve a menetrendeket is figyelembe veszi. A Street View szolgáltatással bebarangolhatjuk az utcákat, mintha csak autóból szemlélnénk a környéket. És persze mindenki megkeresi a saját házát, iskoláját, munkahelyét is, hogy felülnézetből illetve utcanézetben hogy festenek azok a helyek, amiket amúgy minden nap lát. Ennél egy fokkal …

Tovább