Képek

17 ember, aki fekete övet szerzett az élet szülte problémák megoldásából

Minden nap meg kell oldanunk bizonyos feladatokat és problémákat. Gyakran erősen megterheljük magunkat, és még akkor mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, ettől pedig alaposan leromlik a hangulatunk. Vannak azonban emberek, akik számára – látszólag – nem léteznek leküzdhetetlen akadályok, és a különleges módszereik láttán legszívesebben csak annyit kérdeznénk: „Ez szabályos így?”. 1. Amikor lusta vagy, de dolgozni akkor …

Tovább

Amikor ezek az emberek autóba ülnek, jobb otthon maradni: 19 érthetetlen pillanat az utakon

Minden ember megtanulja az iskolában a fizika alapjait, ám látszólag vannak olyanok, akik teljesen elfelejtik ezt felnőttkorukra. Mai cikkünk hősei éppen ilyenek, a minden tekintetben logikátlan, érthetetlen és veszélyes megoldásaikat pedig ezúttal a közlekedésben kamatoztatták, felettébb abszurd pillanatokat okozva ezzel más, egyébként normális sofőröknek. 1. Annyira szorosan rögzítette, hogy az autó teste látta kárát. 2. A legfontosabb, hogy mindent biztonságosan …

Tovább

19 rossz parkolás, amit az emberek nem tudtak szó nélkül hagyni

Titeket nem szokott feldühíteni, amikor azt látjátok, hogy valaki képtelen két vonal közé beparkolni? Minket nagyon! Mi ebben olyan nehéz? Sajnos nagyon sokszor látni olyat, hogy egyesek két parkolóhelyet is elfoglalnak a batár autójukkal. Kifejezetten idegesítő, amikor valaki sietne a dolgára és parkolóhelyet keresve szembesül azzal, hogy egyesek bunkó módon, több helyet elfoglalva parkoltak be. Kérdés, hogy ez azért van …

Tovább

Ennyit keresnek a világhírű sztárok és a magyar hírességek

A híresség a legtöbb esetben gazdagsággal is jár. Ha meglátjuk őket a TV-ben, akkor irigyelhetjük a tehetségét, kinézetét, öltözködését és nyilván a vagyonát is. Egyes celebek elképesztő mennyiségű bevételre tesznek szert évente. Természetesen ezek közül a legtöbben kiérdemelték a vagyonukat. Persze nem mindegyikük úszkál a pénzben, mint Dagobert bácsi. Vannak, akik rengeteget adakoznak belőle, míg egyesek különböző cégekbe fektetik. Ezek …

Tovább

20 üzenet, ami bizonyítja, hogy a társkeresés néha kellemetlenül bonyolult

Napjaink egyik legnagyobb találmánya, hogy már nem kell egész éjjel a diszkóban portyáznunk ahhoz, ha ismerkedni szeretnénk valakivel. Elég csak a telefonunkkal a kezünkben leheveredni a TV elé, felnézni a Tinderre vagy a rengeteg felkínálkozó közösségi oldal egyikére, és bepróbálkozni a számunkra szimpatikus személyeknél. Ez persze számos abszurd, előre megjósolhatatlan pillanatot képes szülni, épp úgy, ahogy az a most következő …

Tovább

21 ember, akit bírósági úton kellene eltiltani a házfelújításoktól

Ha úgy gondolod, hogy a „felújítás” szó egyik szinonimája az „idegstressz”, akkor nem vagy egyedül. Az otthonunk átalakítása persze mindig inspiráló és kellemes, de csak az elején. Amint ugyanis oda jutunk, hogy tényleg belevágunk a projektbe, hamar szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nem mindig rendelkezünk kellő kompetenciával a feladat leküzdéséhez, de ami még rosszabb: olykor még a szakemberek sem. 1. …

Tovább

19 alkalom, amikor az emberek társkeresős bemutatkozása önmagában megért egy jobbra húzást

A társkereső alkalmazások legnagyobb dilemmája, hogy milyen képet töltsünk fel magunkról. Akad azonban valami, ami hasonlóan nagy fejtörést szokott okozni, ez pedig nem más, mint egy bemutatkozás. Egy rövid, frappáns bemutatkozással ugyanis több jobbra húzást nyerhetünk, mint a legdögösebb profilképpel. A Xsense-nál randizni mentünk, hogy összegyűjtsünk nektek 19 embert, akik a bemutatkozásukkal határozottan kiérdemelték maguknak a Tinder legnagyobb mókamesterei címet. …

Tovább

21 röhejes iskolai dolgozat, amit a világ legkreatívabb diákjai írtak

A diákok kreativitásánál már csak egy valami nagyobb: a zsiványságuk. Ha pedig valamikor, akkor az iskolai dolgozatok alkalmával aztán mindkettőt rendesen szabadjára tudják engedni. Persze ennek a tanárok többsége valószínűleg kevésbé örül, de magamból kiindulva, én egészen biztosan jókat derülnék rajta, ha a dolgozatok javítása közben az alábbiakhoz hasonló frappáns válaszok akadnának a kezembe …? 1. Szívemből szólott… ? 2. …

Tovább

20 vicces alkalom, amikor az emberek rájöttek, hogy hülyékkel vannak körülvéve

Valószínűleg mindannyiunkkal történt már olyan, hogy csak a fejünket fogtuk a mérhetetlen hülyeségtől, amit a minket körülvevő emberek teljesen komolyan mondtak. Igaz, ami igaz, néha mi is mondunk vagy csinálunk egy-egy hülyeséget, de magunkon kevésbé vesszük észre az ilyesmit, más emberekkel viszont mindig rendkívül emlékezetes marad. A Xsense-nél most 20+ olyan történetet gyűjtöttünk össze, amikor az emberek számára nyilvánossá vált, …

Tovább