21 ember, akit bírósági úton kellene eltiltani a házfelújításoktól

Ha úgy gondolod, hogy a „felújítás” szó egyik szinonimája az „idegstressz”, akkor nem vagy egyedül. Az otthonunk átalakítása persze mindig inspiráló és kellemes, de csak az elején. Amint ugyanis oda jutunk, hogy tényleg belevágunk a projektbe, hamar szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nem mindig rendelkezünk kellő kompetenciával a feladat leküzdéséhez, de ami még rosszabb: olykor még a szakemberek sem.

1. Valaki úgy döntött, hogy kicseréli az ajtót.

2. ,,Apám úgy döntött, hogy felújítja a fürdőszobát. Tudod, mit tett le a földre? Bizony, szőnyeget.”

3. Nem véletlenül mondják, hogy mérj kétszer, vágj egyszer.

4. Egy radiátor két szobába? Fogd meg a söröm!

5. A kapcsoló egyben a tolóajtó ütközője is. Nem valószínű, hogy szándékosan így csinálták.

6. Érdekes, hogy a WC-nek van külön ajtaja, a fürdőszobának viszont nincs.

7. Egy ház építése során néha kompromisszumokat kell kötni. Ezt csak az igazi szakemberek érthetik.

8. Még jó, hogy nem fejezték be az építését.

9. Örök klasszikus: túl nagy mosdóhoz túl kicsi csap.

10. Nem voltak lusták: arra is tettek szőnyeget.

11. Ez a hely a multifunkcionalitás mekkája.

12. Modern technológia: téglafal poliuretán habbal.

13. Ezt a lépcsőt vagy egy zseni, vagy egy őrült tervezte.

14. Zuhan, nagyon-nagyon alacsony emberek számára.

15. Szinte halljuk, ahogy a vendégek kellő szarkazmussal mondják: ,,gyönyörű kilátás nyílik az ablakodból!”.

16. Valaki látszólag nem bánja, hogy minden alkalommal letöri a kocsija elejét, amikor beáll vele a garázsba.

17. ,,A nagybátyám házában ajtó nélküli fürdőszoba található. Sőt, ez az első dolog, amit a házba lépve látsz.”

18. A légkondi szerelői úgy döntöttek, hogy nem akarnak kint dolgozni a hidegben.

19. ,,Fogalmad sincs, hányszor csúsztam már itt meg.”

20. Na, hogyan jutsz túl rajta? Kúszol vagy ugrasz?

21. Végezetül egy bizonyíték rá, hogy van az a fájdalom, ami fényképen keresztül is érezhető.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏