Vicces

20+ ember, akit olyan váratlan helyről ért a balszerencse, ahonnan a legkevésbé számított rá

Egyikünk sincs bebiztosítva a balszerencse és a kellemetlen helyzetek ellen, ezért még ha nagyon próbálunk is koncentrálni, időnként akkor is történik valamilyen vis maior, aminek köszönhetően váratlan meglepetéssel kell szembenéznünk. Épp úgy, mint a most következő embereknek, akik habár egy teljesen átlagos napra készültek, a sorsnak mégis más terve volt velük.  1. Az egyik papucsot az ablakban hagyta 2 hónapra, …

Tovább

20 fotó a szülőségről, amit mindenképpen látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz

A gyermekek olyanok, mint a virágok. Néha pedig inkább, mint az apokalipszis lovasai, akiket azért küldtek, hogy megnehezítsék az életünket. Bár az Instagramos „mintaszülők” képei és a gyerekekkel foglalkozó weboldalak sablonfotói ritkán szeretik mutogatni, ettől a jelenség még létező: minden gyerek képes olykor őszhajszálakat okozó „kunsztokkal” szórakoztatni a szüleit. Mi, a Liked.hu-nál nagyon szeretjük a gyerekeket, és biztosak vagyunk benne, …

Tovább

15 ember, akinek a szarkazmusa veszélyesebb, mint bármilyen tömegpusztító fegyver

Vannak emberek, akik egyszerűen nem képesek visszatartani a nyelvüket, és bármennyire is bántó, bármennyire is fájdalmas…mindig kimondják az őszinte véleményüket és gondolataikat. Manapság azonban ezek az emberek az internet segítségével valódi nagy hatótávolságú fegyverré fejlesztették megmondóképességüket, ami a világhálón keresztül bármikor-bárhol képes lesújtani a szarkazmussal telt szavak formájában. A most következő esetekben is ez történt…? 1.    2.    3. …

Tovább

16 ember, aki megpróbált mindenkit megtéveszteni, de senkit sem sikerült

  A közösségi oldalak korában mindenki szeretné egy kicsit jobbnak mutatni az életét és egy kicsit szebbnek-sikeresebbnek mutatni magát, mint amilyen valójában. A tapasztalt internetezők azonban már annyira résen vannak, hogy a legapróbb jelekből is Sherlock Holmes-t megszégyenítő módon képesek kiolvasni, amikor valaki hazudik. Így történt ez cikkünk hősei esetében is, akik megpróbálták megtéveszteni követőiket/barátaikat a közösségi oldalakon keresztül, ám …

Tovább

11 üzenet olyan emberektől, akik tudnának élni szarkazmus nélkül, de nem akarnak

Nem mindenki képes gyors és szellemes válaszokkal reagálni a kérdésekre, de egyes embereknek ez veleszületett képességük. Ezek a gyors és szellemes válaszok pedig egy csipetnyi szarkazmussal fűszerezve minden esetben gyilkos egyveleget alkotnak. Az ilyen embereknek az üzeneteit jobb, ha soha nem töröljük ki, hiszen a szomorú időben elég csak újraolvasnunk egyet-kettőt közülük, és máris garantált, hogy hangos nevetésben törünk ki …

Tovább

18 bizonyíték rá, hogy a fényképezésben a jó szög a legfontosabb

Nem titok, hogy a tökéletes fénykép kulcsa a jó szög és a fényviszonyok. Néha azonban még egy valami más is kell hozzá: szerencse. Egy apró véletlennek köszönhetően ugyanis olyan elképesztő változások tudnak végbemenni, amitől a fénykép témája megváltozik és sokkal érdekesebbé válik, mint azt korábban gondoltuk. Cikkünkben most néhány ilyen felvételt gyűjtöttünk össze, amik a véletlen szerencsének köszönhetően teljesen más …

Tovább

20+ bizonyíték rá, hogy a természet mindig képes meglepni bennünket valamivel

  Mivel sokunk városban él, ezért ritkán láthatjuk a vadvilág kincseit személyesen. Az anyatermészet azonban olyannyira változatos és sokszínű, hogy egyes dolgok még a rendszeres természetjárókat vagy a természetfilmek szerelmeseit is képesek meglepni. A vadvilág lelkes tanulmányozása után összegyűjtöttünk nektek néhány általunk izgalmasnak és érdekesnek gondolt tényt, melyeket most szeretnénk megosztani veletek. 1. A potenciális prédák szemének a pupillája vízszintes, …

Tovább

21 ember, aki hosszú évekig emlékezni fog erre a munkanapra

Legtöbben azt hinnénk, hogy nincs is bosszantóbb azoknál a munkatársaknál, akik elviszik az íróasztalunkról a tűzőgépet, vagy épp zsebre rakják kedvenc tollunkat. Ez azonban még igencsak bocsánatos bűn, már persze, ha körbenézünk egy kicsit a világban, és megnézzük, hogy más embereknek milyen „terrort” kell eltűrniük munka közben. Cikkünkben most 21 irodai munkást gyűjtöttünk össze, akik valószínűleg már sosem lesznek képesek …

Tovább

20 házas ember, akik mellett egy pillanatra sem lehet unatkozni

Találkoztok, egymásba szerettek és összeházasodtok. Ezután a rengeteg együtt töltött idő hatására előbb-utóbb úgy érzitek majd, hogy a házasságotokban jelentkező abszurd szituációkat és problémákat másokkal is meg kell osztanotok. Ehhez legtöbben a legjobb barátjukhoz fordulnak, de olyanok is akadnak, akik egyből a közösségi oldalak világát veszik célba. Cikkünk hősei is ezt tették, mivel úgy érezték, hogy a házasságukban jelentkező hihetetlen …

Tovább

20 pasi, akik között szoros holtverseny alakult ki az év férfija címért

A legtöbb nő számára tulajdonképpen létfontosságú, hogy párjuk ne csak szeresse, hanem becsülje is meg és támogassa őket a mindennapokban. Ezt a férfiak többsége természetesen megérti és meg is tesz mindent ennek érdekében, ám csak nagyon kevesen, csak néhány kivételes hím példány képes olyan magas szinten űzni ezt a fajta megbecsülést és támogatást, hogy azzal minden kétely nélkül érdemessé váljon …

Tovább