Ezzel a módszerrel egy éjszaka alatt megszabadulhatsz a méreganyagoktól!

A méregtelenítés mostanában nagy divat, és így szerencsére egyre többen kipróbálják valamelyik formáját. A szervezet hosszútávon meghálálja, ha odafigyelünk rá. Próbáljuk ki az egyik legegyszerűbb, de igencsak hatásos módszert, az éjszakai méregtelenítést.

meregtelenites

Nap mint nap jutnak be szervezetünkbe különböző méreganyagok, egy idő után pedig halmozódnak és lerakódnak. Érdemes néha egy-egy nagytakarítást végezni, így elkerülhetjük számos betegség kialakulását.

Tudnunk kell, hogy a méreganyagok mindenki szervezetében jelen vannak, még, ha úgy is gondoljuk, hogy egészségesek vagyunk. A művelethez szükségünk lesz pár réteg gézlapra, egy erős ragtapaszra, és a következő összetevőkre egy növényi keverék elkészítéséhez.

Egyenlő arányban keverjünk el egy kevés őrölt kurkuma port, gyömbért, zöld tea szárított levelét, szárított kamillát és reszelt citromhéjat.

Amikor kellőképpen összekevertük, tegyünk egy teáskanállal belőle három-négy összefogott gézlapra. Oszlassuk el egyenletesen, majd fedjük le még egy pár gézlappal, és így tegyük rá a talpunk közepére. Rögzítsük ragtapasszal, de akár egy kendőt is köthetünk rá, hogy biztosan stabilan álljon.

Hagyjuk rajta egy éjszakán át, reggel meg fogunk lepődni, hogy a géz színe mennyire megváltozott. Minél sötétebb lesz, annál több méreganyag távozott a szervezetemből.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏