Meztelen fotóival zsarolják Gáspár Evelint, Győzike lányát

Döbbenetes történet: volt párja zsarolja Gáspár Evelint (26). A szakítás nem mindig fájdalommentes, de arra, ami Evelinnel történik, nehéz szavakat találni. Gáspár Győző (47) lánya alig két hónapja adta ki kedvese útját, ám most a férfi titokban készített intim fotókkal próbálja sakkban tartani és magához visszaédesgetni. Evelin nem tudja, mitévő legyen, feljelentést tett a rendőrségen, de ez sem volt elég, ezért fordult a Blikkhez és a nyilvánossághoz.

„Tavaly januárban jöttünk össze, és bár végig voltak gondok, karácsony előtt kiderült, hogy a volt barátnőjével levelezget. Akkor azt mondtam neki, egyetlen esélye van, ha elrontja, vége. Pár nap múlva úgy megbántott, hogy kiadtam az útját, de ő ezt nem fogadta el. Idejött a házunkhoz, megvárt, de nem egy csokor virággal, hanem durva szavakkal próbált rávenni: kezdjük újra. Sőt, egyszer még a szélvédőmet is betörte” – kezdte lapunknak Evelin.

A férfi nem törődött bele, hogy kidobták, így telefonon és üzenetekkel zaklatta az idősebb Gáspár lányt. Miután Evelin letiltotta mindenhol, a férfi a rokonai telefonjairól folytatta a hadjáratot, ám mivel semmilyen választ nem kapott, így felháborító lépésre szánta el magát.

„Korábban titokban, a tudtom és beleegyezésem nélkül készített rólam fotókat. Például ahogy zuhanyzok, vagy amikor a WC-n ültem. Persze, ezek kiderültek, és többször megkértem, hogy törölje ezeket a képeket, ám nem tette meg. Szerintem már akkor is az járt a fejében, hogy ezekkel fog zsarolni” – folytatta feldúltan Evelin.

„Pár napja kitette őket az internetre, és bár gyorsan törölte, így is rengeteg emberhez eljutott. Ennek ellenére még mindig azzal zsarol, hogy körbeküldi mindenkinek, de eladni is megpróbálta, 50 ezer forintot kért darabjáért. Hazugságokat terjeszt rólam, hogy leszbikus vagyok, drogozom, sőt, árulom is a kábítószert. Nem elég, hogy hónapok óta verbálisan és érzelmileg is bántalmaz, miután a hétvégén elmentem a rendőrségre és feljelentettem zaklatásért, az egész családja idejött és botrányosan viselkedtek, üvöltöttek, kiabáltak. Nagyon megijedtünk. Megfenyegettek, hogy vonjam vissza a feljelentést, és hogy gondolkozzak el, hogy jobb lenne nekem is, ha felhagynék a celebléttel, visszamennék a fiúhoz és gyereket szülnék neki, de hát erről szó sem lehet. Látni nem akarom többé!”

Gáspár Evelin azért is meséli el hosszas hallgatás után a saját történetét, mert szeretne erőt adni azon társainak, akik bántalmazó kapcsolatban élnek.

„Én is sokáig féltem, nem akartam, hogy kikerüljenek a fotók, hogy megalázzanak, de már nem félek senkitől! Ha kell, én teszek ki meztelen képet magamról, nem engedem, hogy ezzel zsaroljanak vagy így próbáljanak meg sarokba szorítani” – tette hozzá határozottan a lány.

Győzike és Bea is kiakadtak az ügyön, Győző nem fél harcolni lányáért Fotó: RAS

Nemcsak Evelin, de a szülei, Győzike és Bea asszony (46) is megdöbbentek azon, hová fajult a szakítás.

„Nagyon féltjük a lányunkat, mert aki ilyenre képes, ki tudja, még meddig megy el. Mindent megteszünk azért, hogy megvédjük, nem engedjük, hogy bárki bántsa őt. Ha még egyszer idejönnek balhézni, annak jogi következményei lesznek. Ha kell, a lányomért harcolok, ha kell, tűzbe megyek érte, mert ez mindennek a teteje” – mondta lapunknak feldúltan Győzike.

Börtönt kaphat a zaklatásért

Bár egy szakítás utáni heves reakció nem feltétlenül tűnik veszélyes dolognak, jogilag nagyon komoly következményei lehetnek a férfi tettének. „Ez egy súlyos cselekmény. Zaklatásért alapesetben akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az elkövető. A fotók engedély nélküli publikálása vagy eladása szintén büntetőjogi kategória, emellett polgárjogi követelésekkel is élhet a sértett, például, ha a becsületébe gázolnak. Ebben az esetben kártérítésre vagy sérelemdíjra is igényt tarthat, amely akár milliós tétel is lehet” – mondta lapunknak dr. Szilágyi Roland, az ügytől független ügyvéd.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏