Hová tűnt Kevin ? 40 éves sápadt és pocakos férfi lett az egykori gyermeksztárból

Macaulay Culkin mindenki kedvenc Kevinje idén augusztusában tölti be a 41. évét , hosszú kihagyás után ismét forgat.

A forgatáson készült lesifotókon már szinte alig ismerjük fel a színészt.

Több mint harminc év telt el a Reszkessetek betörők első részének bemutatása óta, azóta ez a mozifilm elengedhetetlen kiegészítője lett minden karácsonyi ünnepnek. Természetesen ez idő alatt a film apró , szőke, ártatlan tekintetű de annál leleményesebb és rátermettebb főszereplője felnőtt férfivé érett.

Macaulay Culkin egy interjújában elárulta tulajdonképpen édesapja miatt lett színész. Apjának korábban nem sikerült megvalósítania álmát , hogy elismert színész legyen, aki ezután fiára tolta át ezt a feladatot. Első nagy mozija a Rocket Gibraltár, a viking bárka volt, majd nem sokkal azután a Belevaló papapótlóban láthattuk. Ennek a szerepnek köszönheti , hogy később megkapta a főszerepet a Reszkessetek, betörők! című nagysikerű filmben.

Az eredeti címen Home Alone című mozi után pedi ő lett Hollywood egyik legfelkapottabb gyermekszínésze.

Elmondása szerint az elején kifejezetten élvezte a helyzetet: „Élveztem, mert jó voltam benne, és tudtam, hogy jó vagyok. Legalább elég okos voltam ahhoz , hogy megértsem a jó féle figyelmet.”

Az Esquire szerint a dolgokezután kezdtek rosszra fordulni , ugyanis apját ekkor már leginkább az érdekelte, mivel tudna még több pénzt keresni.

Bár a Reszkessetek, betörők! folytatásai, a My Girl és A jófiú címú filmjei jól sikerültek, voltak a színésznek ekkoriban kevésbé sikeres filmjei is. Egyesek szerint a Richie Rich-ben már szinte látni lehetett Culkinon, hogy nem élvezi a forgatást és az ezzel járó felhajtást.

Ezután a film után kilenc évig nem is vállalt szerepet semmilyen projektben.

Az Esquire-nek adott interjújában tavaly így mesélt a történtekről :

” Kezdett olyan lenni, mint egy kötelező házimunka. Amikor hangot adtam ennek, nem hallgattak meg, azt mondtam nekik , ‘iskolába akarok járni , az első osztály óta nem csináltam végig egyetlen teljes évet sem.”

Szülei különválása után hivatalosan függetlenítette magát, vagyonának kezelését pedig szülei helyett másra bízta.

Persze rossz volt de lehetett volna rosszabb is, tudod. Nem egy szénbányában dolgoztam. Nem voltam gyerekkatona . Az apám nem bántalmazott vagy molesztált. Történtek elcseszett dolgok, de hasonló dolgok sok gyerekkel megtörténnek , mégis túlélik. Van mit felmutatnom. Mármint nézz csak rám: van pénzem, híres vagyok, van egy gyönyörű barátnőm, csodálatos házam és állataim. Eltartott egy ideig, mire eljutottam idáig. Megvolt a nagy beszélgetés magammal is. ‘ Őszintén Mack ? Ez azért nem olyan rossz! ‘ Nem akarok se többet se kevesebbet. Jól vagyok így. “ – nyilatkozta.

A bulvármegjelenő pletykák szerint pedig jó pár éve a szerelem is tátalált. Kedvese nem mást mint a Disney egykori üdvöskéje Brenda Song , akivel már 4 éve alkotnak egy párt. A 33 éves színésznő a Disney Channel egyik nagy sikerű sorozatának a Zack és Cody élete című sorozat egy főszereplője volt.

A színész idén tölti a 41. évét és ismét belevágott egy forgatásba.

Bár a koronavírus ideje alatt hatalmas szakállal és kissé elhanyagolt külsővel borzolta kedélyeket.

A legutóbb készült lesifotókon már szinte rá sem lehet ismerni. bár arca szőrtelen, haja rövid, nem kerülheti el tekintetünket a derekán díszelgő formás kis úszógumi.

A színészt most az American Horror Story 10. évadjának forgatásán kapták lencsevégre , aki most újra bizonyíthatja , hogy még mindig tehetséges színész.

Az első képet a színészről Ryan Murphy, a sorozat megálmodója tette közzé Instagram-oldalán azzal a címmel, hogy:

Hogy pontosan mikor kerül a televíziók képernyőjére a rész az sajnos egyelőre még nem tudott. Valamikor 2021-ben tervezik bemutatni az úja évadot.

A sorozatban egyébként olyan hírességek is szerepeltek már mint Emma Roberts, Kathy Bates, Evan Peters, Kate Mara vagy Lady Gaga.

 A szerepe szerinbt elvileg egy „komisz” karaktert fog megformálni.

A forgatáson készült fotókat itt tekinthetitek meg :

Az itt látható fotón éppen egy verekedős jelenetet forgattak a tengerparton, ahol a vízben hemperegtek ellenfelével.

Kíváncsian várjuk , hogy milyen lesz újra a képernyőkön látni a színészt !

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏