Itt még csak 12 éves… 16 éves koráig 43.200 alkalommal erőszakolták meg

Karla Jacinto 12 éves volt, amikor elkezdte pályafutását és azt gondolta, hogy megtalálta élete nagy szerelmét. Az idősebb férfi fűt-fát megígért, kis hercegnőnek nevezte és azzal bátorította, hogy az egész világot megnyerheti. Karla örült, hogy végre kiszabadulhat a szegényes szülői otthonából és szabadon, boldogan élheti majd saját életét az álomférfival. Ekkor követte el élete legnagyobb hibáját.

Kiderült, hogy a férfi, aki a kislány szemében álomférfinak tűnt, valójában egy emberkereskedő, aki olyan fiatal lányok életével játszik, mint Karla! Amikor azt mondta a kislánynak, hogy utcára kell mennie, Karla nagyon megdöbbent de nem volt mit tennie. A 12 éves lányt messzire vitte szülővárosától, Mexikóba, ahol élete szerelme csekély összegért eladta őt. Az ilyen lányokat teljesen tönkreteszik lelkileg, bedrogozzák őket, majd beiktatják.

Karla már négy éve dolgozik, minden nap éjféltől reggelig és naponta minimum 30 ügyfelet kell kiszolgáljon és erről nyilvántartást is kell végeznie. Akik futtatják őket, gondoskodnak a “védelméről” és megakadályozzák, hogy Karla elmenekülhessen. Egy dolgot világosan elmagyaráznak nekik: egyszerűen senkid sincsen rajtunk kívűl. Hiába a rendőrök, politikusok, senki sem tudja megakadályozni, hogy elmeneküljenek.

Karla már 16 éves, de küzdelme még nem ért véget. Egy önkéntesekből álló szervezet szabadította fel, de Karlanak kegyetlen számlát kellett kifizetnie. 16 éves koráig összesen 43.200 alkalommal kényszerítették szexuális perverziókra. Szinte elképzelhetetlen és nagyon rémisztő szám. De a fiatal lány úgy döntött, hogy nem adja fel.

Karla most csatlakozott a felszabadítóihoz és úgy döntöttek, hogy küzdeni fognak ez az erős rendszer ellen, amely fiatal lányokat és nők ezreit tette rabszolgává. És tudatában vannak azzal, hogy ez a munka az életükbe kerülhet. “Amikor reggel felébredek, tudatában vagyok azzal, hogy nem biztos, hogy az estét megérem.” – mesélte a most 23 éves lány. “A halál ott leselkedik a következő sarkon, mert sok ellenségem van, mióta kiszálltam.”

Karla és barátai egyre több fiatal lányt szabadítanak ki az erőszakoskodók kezéből, akik virágzó üzletet működtetnek. A stricik többsége mexikói rendőrökből tevődik össze, de a helyi politikusok is benne vannak az üzletbe. Ez pedig Karlára nézve halálos fenyegetést jelent.

Karla története nagyon megrázó. Sajnoz azonban nem ő az egyedüli ilyen eset. Világszerte több mint 2 millió gyermek van ebben a helyzetben. Ennek valakinek véget kellene vetnie.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏