A következő képeken lévő pároknál mind az örök szerelem bizonyítékai láthatók. Olyan házaspárok fotózták újra közös képeiket, akik közül többen már gyerekkorukban már ismerték egymást, mondhatni már szerelem volt első látásra köztük.
Ők háromévesen találkoztak és estek szerelembe először

Ez a pár hetven éve él boldog házasságban

Évtizedek múlva is ragyognak egymás mellett, akkor is, ha közben megöregedtek. Látni, hogy az egymás iránti érzések és a jó párkapcsolat fiatalon tartja őket.
20 év után, a feleség ugyanabban a ruhában azinte alig változott

Ők mind megtalálták a tökéletes társukat, aki még évtizedek múlva is mellettük van. Ha a szenvedély el is múlik a szeretet és a gyengédség mindig megmarad egymás iránt és persze az őszinte tisztelet.
1995-ben találkoztak, 20 évre rá összeházasodtak

Köztük van például II. Erzsébet királynő és férje Fülöp herceg, akik példáján látni, hogy az uralkodók között is lehet igaz szerelem.
II. Erzsébet és Fülöp

Katie és Joseph gyerekkorukban találkoztak, most már házasok és van egy gyerekük

Aubrey és Mike pár nap eltéréssel született 1989-ben. Már kiskoruktól ismerték egymást, de az első randiig 2012-ig kellett várni, utána jött a házasság

40 évnyi házasság

1926-ban találkoztak, hetven éve élnek házasságban

1971-ben és 2015-ben ugyanabban a ruhában

Egykor és most

Hatvanadik házassági évforduló


Egy pár az autójuk előtt és évtizedek múlva ugyanott

Egy ismeretlen pár örök szerelme

Lulu és Tom az első képen 13 évesen az iskolájuk előtt – Azóta már házasok

Lucy 11 évesen találkozott először James-szel, egy nyaralás alkalmával – 18-20 évesen már szerelmesek voltak, most 31 évesek

Forrás: lemon.hu
Xsense Szórakoztató magazin