Már cigarettát sem fogadhatunk el senkitől, mert azt is becseppentik droggal, történet egy fiatal lánytól

5403394_454c93cbda0c4723c7112562a44acb3d_wm

Szeretném megosztani veletek a történetem! 2015.05.22-én 22:00 óra körül érkeztem meg volt osztálytársam (fiú) albérletébe, ahol barátnője tartózkodott ismerősével (barátjával)! Lepakoltam a cuccaim, leültem az ágy szélére és kértem egy szál cigit! Két slukknyi maradt a cigiből, amikor hirtelen kezdett zsibbadni a fejemtől kezdve az egész testem, egy idő után nem tudtam beszélni, majd a szemeimet is csukva tudtam csak tartani!
Ezek után jött az a pillanat mikor már tudatom kiszámíthatatlanságában rádőltem az ágyra és csak feküdtem mozdulatlanul! Majd hánytam, és e közben ismerősöm (lány) vizezte a nyakam, próbált itatni, amit persze nem bírtam, mert olyan sok volt abból a valamiből a cigiben, hogy teljesen kiütött! A hányás után szintén csak feküdni bírtam, közben ismerősöm folyamatosan beszélt hozzám, mely olyan reakciót váltott ki belőlem, mely által egyre hevesebben vert a szívem, közben édesanyámra gondoltam, s vártam, mikor áll meg a szívem! Olyan éjfél tájt jutottam olyan állapotba, hogy az egyik szobából a másikba át bírtam menni, ahol lefeküdtem aludni, és másnap reggel keltem fel! És sajnos mindezek ellenére másnap sem éreztem jobban magam, sőt! Mindezt elmesélve édesanyámnak, ők azonnal az SBO-ra vittek, ahol vérképet és vizeletmintát néztek! Melyek sajnos nem mutatták ki, hogy mi is volt valójában abban a cigiben! Két adag infúziót kaptam, mely annyit segített, hogy olyan érzésem volt, mintha másnapos lennék! Az ismerősöm ( a fent említett lány) egyszer arra hivatkozott, hogy látva a Facebookos ismerőseimet, melyek közt vannak ilyenek, úgy gondolta, én is csinálom, következő pillanatban már azt állította, nem tudta, hogy olyan a cigi, de állított olyat is, hogy lent a ház előtt kapta, majd olyan sztorija is volt, hogy összekeverte a bolti dohányos töltött cigivel!
Szóval igazából az nem derült ki, miért tette, de az biztos, hogy ő volt, és tudatában volt annak, mit tesz/tervez! Szeretném, ha mindenki tudná ezt a kis történetemet, hogy sajnos már a ,,barátokban” sem lehet megbízni! Kiszámíthatatlanok és megbízhatatlanok az emberek! Nem beszélve a lelki traumáról, amit átéltem! Azóta sajnos nem merek egyedül menni semerre, s félve merek találkozni a barátaimmal, ismerőseimmel! Tudja meg mindenki milyen emberek vannak! S ha netán tud valaki tanácsot adni, mi a teendő ilyenkor, hogy igenis bűnhődjön, kérném az illetőt, nyugodtan írjon nekem, mert nagy segítség lenne! Előre is köszönöm, és remélem senki nem esik ebbe a hibába!

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏