Meglepő kérdést tett fel a riporter Asthon Kutchernek. A színész válasza az egész világot megrázta!

Ashton Kutchert több filmből is ismerhetjük, hiszen az egykori modell fiúból remek színész lett. Ashton jelenleg úgy szakmai, mint magánéleti szempontból nagyon boldog életet él, hiszen a gyönyörű Mila Kunis a felesége, akivel közösen nevelik kislányukat és kisfiúkat.

Mikor az NBC-n futó Today Show egyik házigazdája, Kathy Lee Gifford megkérdezte Ashton Kutchertól, hogy mi lenne az a dolog, amivel kapcsolatban szurkolhatna neki, a színész habozás nélkül azt mondta: “Tudod, miért szurkolhatnál nekem? Amikor Barack Obama elnök lett, megfogadtam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt azért, hogy megakadályozzam az emberkereskedelem terjedését, éppen ezért a volt feleségemmel megalapítottuk a Thorn alapítványt, ami olyan digitális berendezések kifejlesztését támogatja, amelyekkel meg lehet találni az emberkereskedőket, mivel ez a jelenség az online térben zajlik. Ezt akarjuk megakadályozni” – nyilatkozta a színész.

A Polaris Projec szervezet szerint minden hat, otthonról elszökő kiskorú közül egy az emberkereskedők hálójában köt ki, ahol többek között szexrabszolgaként végzik. És ez nem csak az Egyesült Államokban, hanem a világ számos országában gondot jelent.

Ashton Kutcer a Huffington Post-nak azt nyilatkozta: “Tudomásomra jutott, hogy 6-7 éves kislányokat adtak el pénzért, hogy megerőszakolhassák őket. Én nem akarok egy ilyen világban élni, úgy, hogy közben nem teszek ez ellen semmit.”

A Thorn alapítvány ezért mindent megtesz, hogy a tettesek kézre kerüljenek.

“Eddig már 6 ezer bajbajutott személyen tudtunk segíteni a kifejlesztett digitális módszereinknek köszönhetően, és további 2 ezer emberkereskedőt buktattunk le. A következő tervem, hogy felszámoljam az internetes gyerekpornográfiát” – közölte a Ashton Kutcher.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏