Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy László a mai nap az életét vesztette.

Meghalt Nemes László, a roadok roadja, akit mindig is nagy tisztelet és szeretet övezett a magyar rockszakmában. A legendás hangmérnök többek közt olyan zenekarokkal dolgozott, mint a Hungaria, az Omega, az LGT, a Republic vagy a Beatrice – egykori zenésztársai a közösségi oldalukon búcsúznak a kiváló szakembertől,

„Nemes László a roadok roadja. Túlzás nélkül ő a magyar roadszakma legnagyobbja. A Hungaria, az LGT, a Skorpió és az Omega legpatinásabb éveinek technikusa és egyben hiteles tanúja. Életének története párhuzamos a Magyar Rock történetével is. Sajátos humorának nem lehet ellenállni. Nagy kópé az Öreg!” – olvasható a legendás szakemberről szóló interjúkötet leírásában, amit a Rockmúzeum elnöke, Bálint Csaba jegyez. A Nemes című könyv tavaly decemberben jelent meg, a roadok roadjaként említve a szakembert, akit mindig is nagy tisztelet és szeretet vett körül a magyar rockszakma, illetve a zenészek körében. A könyvhöz kapcsolódó Facebook-oldalon tudatták csütörtök este a szomorú hírt, hogy Nemes László végleg eltávozott.

„A mai napon elment közülünk Nemes László, a roadok roadja.

Gyászolják lányai, Anita és Erika. És gyászolja az egész magyar rockszakma.

A gyászszertartásra a jelenlegi hatályos szabályok miatt egyelőre nem fog sor kerülni.

Covid. Vigyázzatok magatokra és egymásra” – olvasható a közleményben.

Fenyő Miklós igazi barátként tekintett rá, az alábbi megható sorokkal búcsúzott tőle közösségi oldalán:„Ma dĂŠlutĂĄn elhunyt Nemes LĂĄszlĂł. Ez eddig olyan, mint egy ĂşjsĂĄghĂ­r. De nem nekem. 56 ĂŠve ismertem, 54 ĂŠve barĂĄtok is vagyunk. Így, jelen időben, mert ő ma is az nekem.EgyĂźtt voltunk fiatalok, egyĂźtt lettĂźnk felnőtt fĂŠrfiak itt, a Szent IstvĂĄn parkban. Sokat beszĂŠlgettĂźnk, sokat elmĂŠlkedtĂźnk az ĂŠvtizedek sorĂĄn, ĂŠs ha nem is sokat, de eleget dolgoztunk is egyĂźtt ebben a szakmĂĄban, amelyet Ăşgy hĂ­vunk, hogy rock and roll.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏