Minden jóval töltött kenyér fotókkal lépésről lépésre

Az eredeti képen nekem úgy tűnt, hogy csak sajtokkal van telerakva a kenyér, de az ünnepekre való tekintettel (meg amúgy is) minden finomság volt itthon, úgy gondoltam mindenfélével megtömöm a kenyeret.
Főztem tojást, szeleteltem fel szalonnát, sonkát, szalámit, trappista sajtot és lila hagymát. Közben bekapcsoltam a sütőt kb. 180 fokra, hogy előmelegedjen.

100_9121

 

100_9123

A bevagdosás mentén az egyik irányban felszeletelt vajjal raktam ki a sorokat. A másik irányban pedig kerültek a finomságok a sorok közé. 2-3 félét is dugdostam egy helyre. Mikor jól megtömtem az egész kenyeret, rájöttem, hogy abba a jénaiba nemigen rakom vissza amiben a kenyér sült. Úgyhogy előkaptam a kacsasütő jénait és abba próbáltam belegyömöszölni. Természetesen tettem alá sütőpapírt, nehogy megégjen a kenyér alja.

100_9124

A tetejére, hogy ne legyen olyan száraz reszeltem még egy kis vajat, majd sajtot és frissen vágott petrezselyemmel megszórtam.

100_9125

A jénai tetejét ráraktam és sütöttem kb. 20-25 percet (szerintem ha kisebb a kenyér elég akkor 15-20 perc is), majd a tető nélkül még 15 percet, hogy a sajt piruljon egy kicsit. Szép nagy adag lett belőle, teljesen elkápráztattam a fiúkat vele.

100_9129
100_9128

 

100_9132

 

100_9131
Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏