Nagy a baj! Tüdőgyulladást kapott Törőcsik Mari!

Sokan imádkoznak Törőcsik Mariért, aki tüdőgyulladással küzd a kórházban – írja a Blikk. A 85 éves színésznőnek hőemelkedése volt, amikor újra kórházba került; két hete tartják megfigyelés alatt.

Rokonai, szerettei aggódva várják az állapotáról szóló híreket. Törőcsik Mari az utóbbi időben gyengélkedett, a lap megtudta, hogy a színésznőnek tüdőgyulladása van. A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész unokája, Járai Máté is rendkívül aggódik a nagymamájáért, a lapnak úgy nyilatkozott: jelenleg stabil a színésznő állapota. 

Az eredményei hol jobbak, hol picit rosszabbak. Sajnos nem ez az első alkalom, hogy tüdőgyulladása van, de reméljük, minél hamarabb felépül és kiengedik a kórházból. Eddig minden betegséget legyűrt, bízunk benne, hogy erős, és ezúttal is így lesz 

– mondta Járai Máté. A lap kereste Törőcsik Mari volt férjét és egyik legjobb barátját, Bodrogi Gyulát is, aki napok óta nem tudott beszélni a színésznővel. 

Sajnos nem tudták neki odaadni a telefont, az ápolójával, Tamással beszéltem. Azt mondta, Mari jobban van, de azért azt gondolom, ha teljesen jól lenne, akkor ezt már ő maga mondaná el nekem. Biztosan megviseli a tüdőgyulladás, megterhelő lehet ez neki

– mondta Bodrogi Gyula. 

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏