Nicolas Caget kitessékelték az egyik las vegasi étteremből – A vendégek hajléktalannak nézték őt

Nincs olyan ember, aki ne ismerné vagy ne látta volna Nicolas Cage egyik filmjét. Az Oscar-díjas színész olyan filmeben játszott, mint “A nemzet aranya, Tolvajtempó, Fegyvernapper, A szikla, Las Vegas, végállomás, Szellemlovas” és még sorolhatnánk. Mint ahogy a legtöbb színész és színésznő ő is szerepelt gyengébb színvonalú filmben, amik több szempontból is megbuktak.

Egy idő után a színésznek adóhátraléka keletkezett, mert nem fizette meg rendesen több értékes ingósága és ingatlanja után az adót. Az adóhatóság emiatt árverésre bocsátotta jó néhány ingatlanját és értékes tárgyait. A Bel Airben található ingatlanján konkrétan hat jelzálog volt 5,4 milliárd forint értékben. Olyannyira el volt adósodva, hogy kénytelen volt értékes képregényeit is elárverezni.

Rengeteg megpróbáltatás érte, ám nagy valószínűséggel édesanyja nemrég történt elhalálozása is közrejátszott, aki 85 éves korában hagyta itt a családot. Nicolasnak nem sikerült feldolgoznia szeretett anyja távozását, ezért süllyedt le. A rengeteg válásról nem beszélve. Az ilyen dolgok igencsak rá tudják nyomni a bélyeget az emberre, és most úgy tűnik Cage nagyon a béka feneke alatt van.

Körülbelül egy héttel ezelőtt az egyik Las Vegasban található étteremből kitessékelték, mert illuminált állapotban kezdett el balhézni az alkalmazottakkal. A bámészkodók szenttül meg voltak győződve arról, hogy a furcsa ruhát viselő Cage egy hajléktalan.

Az alkalmazottak szerint Cage nagyon sok whiskyt és tequilat fogyasztott mielőtt harciassá vált volna. De nem ez volt az egyetlen furcsaság benne, hanem az ápolatlan szakálla és párducmintás nadrágja, amit egy szandállal viselt. A színész olyan sokat ivott, hogy alig tudta felvenni lábbelijét, csak többszöri próbálkozásra sikerült belebújnia.

Egy szőke hölgy akadályozta meg, hogy komolyabb felfordulás és ramazuri alakulhasson ki. Az étterem biztonsági őre kísérte ki az Oscar-díjas színészt az étteremből, majd bezárta az ajtót, hogy ne is tudjon visszamenni. Eközben az ominózus szőke hölgy próbálta csitítani és elmagyarázni neki, miért nem térhet vissza az étterembe.

Az esetről videófelvétel is készült. Egy nevét elhallgató forrás a következőt nyilatkozta: “A Lawry’s bárjában voltunk, amikor észrevettük. Először azt hittük, hogy egy ittas hajléktalan, aki zaklatott állapotban van. Mikor közelebb mentünk ledöbbentünk, hogy az illető maga Nicolas Cage volt. Le volt törve és összeveszett a személyzettel. Nagyon rossz állapotban volt és cipő nélkül flangált. Kiabálni kezdett az emberekkel és megpróbált verekedést kezdeményezni. A személyzet ekkor kérte meg arra, hogy távozzon. Annyira ittas volt, hogy alig bírta felvenni a papucsát.”

Mint kiderült, nem ez volt az első eset, hogy ilyen állapotban találtak rá Nicolasra. 2019 márciusában is készült róla egy felvétel, mikor engedélyt kért egy újabb házassághoz. Akkor negyedik feleségét Erika Koiket vette el. Néhány nappal az esküvő után érvénytelenítést kért, mondván túlságosan is illuminált állapotban volt és nem tudta mit csinál.

Egy hónappal később a kétgyermekes apát ismét lencsevégre kapták miközben Prince – Purple Rain klasszikus dalát adta elő egy karaoke bárban. Idén februárban Cage feleségül vette ötödik feleségét, Riko Shibatát – aki 30 évvel fiatalabb nála. Őt szintén Las Vegasban vette el.

A sztár képviselője nem válaszolt a megkeresésre, és a személyzet egyik tagja, aki feltehetően a Lawry’s egyik vezetője, sem volt hajlandó nyilatkozni, amikor az incidensről kérdezték.

Íme az ominózus videó ezen a linken tekinthető meg.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏