20 aljas trükk a marketing-szakemberektől, akik nyilvánvalóan bármire képesek a profitért

A marketing-szakemberek azok, akik egyszerre képesek felháborodást és csodálatot kiváltani az emberből. Néha ugyanis egyenesen felháborító, hogy milyen aljas módszerekkel próbálják meg kicsikarni a vásárlókból a pénzüket, valahol azonban lenyűgöző is egyben az a pofátlan kreativitás, amivel újabb és újabb filléreket gombolnak le rólunk, néha teljesen gyanútlanul. 1. A krém csomagolásának tetejét sárga színűre festették, hogy úgy nézzen ki, mintha …

Tovább

A testbeszéd az egyetlen, ami mindig elárulja az igazságot az emberekről és a kapcsolatainkról

Az emberi viselkedés tanulmányozása nem csak roppant érdekes feladat, de nagy segítségünkre is lehet a mindennapokban. Éppen ezért, ha nem is merülünk bele mélyebben, de a legalapvetőbb testbeszéd-jelentésekkel azért mindenképpen érdemes tisztában lennünk, hiszen ezek nagyban elősegíthetnek minket a kapcsolatteremtésben és a már meglévő kapcsolataink folyamatos ápolásában. 14. Ha a szemkontaktusok hossza tovább tart, mint egy másodperc, biztosra vehetjük, hogy …

Tovább

15 hiba, amit biztosan nem vettél észre a rajzfilmekben

Az animációs filmek nézése közben általában annyira lebilincsel minket a történet és a szereplők, hogy eszünkbe sem jut hibákat keresni a filmben. Pedig mint minden más szakmában, az animátorok is sokszor hibáznak munka közben. Ez legtöbbször apró, szinte észrevehetetlen bakikat okoz a képernyőn, de olyan is előfordul, hogy jóval nagyobb hibát vétenek. 1. Szörny Rt. – a falfestmény hirtelen eltűnik …

Tovább

11 ember, aki nagyon hülyén érezte magát, amikor meglátta a Kínából rendelt műszaki cikkét

A Kínából rendelt, sok esetben gyanúsan olcsó termékek vásárlása mindig hordoz magában némi kockázatot, ez pedig csak hatványozódik a műszaki cikkek esetében. A Kínaiak ugyanis nem csak nagyon okosak, de ami még ennél is fontosabb: piszkosul ravaszak is egyben és sokszor olyan merész, szinte már hihetetlen módon ejtenek át bennünket, hogy nem győzünk pislogni. Épp úgy, ahogy azt az alábbi …

Tovább

21 hamis termék, ami híres márkának álcázta magát

Ha egy márka kellően népszerűvé és könnyen felismerhetővé válik, akkor mindig lesznek olyan ravasz vállalkozók, akik szeretnének szakítani maguknak egy kicsit ebből a sikerből. Ennek okán pedig hasonló nevű és logódizájnú termékeket dobnak piacra, melyeket távolról nézve meg nem különböztetnénk az eredetitől. 1. ,,10 dollárt fizettem ezekért a kesztyűkért, és addig rá sem jöttem az átverésre, míg fel nem vettem …

Tovább

21 fotó, ami bizonyítja, hogy mennyi felfedezés vár még minket a nagyvilágban

A szürke hétköznapok során néha teljesen megfeledkezünk róla, hogy mennyire csodás helyen élünk. Pedig a minket körülvevő világ tele van felfedezésre váró izgalmakkal. Gondoltad volna például, hogy a pitonoknak hőkamera van az fejükön? Tudod, hogy melyik a legnagyobb macska a világon? 1. Ugye, Te is látod a sárkányt ebben a fában? 2. A liger az oroszlán és a tigris hibridje, …

Tovább

A férfiak megosztották a legviccesebb okokat, amiért a barátnőjük dühös lett rájuk

Ha férfi vagy és van barátnőd vagy feleséged, akkor valószínűleg veled is legalább százszor történt már olyan, hogy a kis párod irtó dühös volt rá, látszólag minden ok nélkül. Oké, legtöbbször tény, hogy ismerjük az okokat, de ezek olyan apró és jelentéktelen dolgok, amiket szóba hozni is kár, hát hogy még veszekedni miattuk. Az egyik Reddit felhasználó kérésére az férfiak …

Tovább

7 őrült dolog, amit csak a világ leggazdagabb emberei engedhetnek meg maguknak

A világ leggazdagabb milliárdosai látszólag érdekes versenyt űznek egymással, hogy ki tudja a legszokatlanabb, legfurcsább és legőrültebb módon szórni a pénzt. Ez valahol érthető, hiszen ha kis túlzással korlátlan mennyiségű pénze van az embernek, akkor elkezdi olyan dolgokba vágni a fejszéjét, melyek nem eladók – hanem például direkt az ő kérésére hozzák létre. Innentől kezdve pedig pusztán a fantázia és …

Tovább

30 röhejes beszélgetés, ami bizonyítja, hogy a ügyfélszolgálatosok élete tele van kalandokkal

A szolgáltatószektorban dolgozóknak megvan az a kiváltságuk, hogy mindig első kézből találkozhatnak kis hazánk legnagyobb idiótáival. Márpedig ha valahol, akkor aztán Magyarországon biztos, hogy nincs hiány ezekből az emberekből. Ők azok, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy értelmetlen kérdéseikkel, megoldhatatlan problémáikkal, vagy egyszerűen a szimpla halandzsájukkal megkeserítsék mások életét. 1. Erre nincs jó válasz. 2. Az hagyján, de úgy …

Tovább

6 NAP MÚLVA ÚJABB SZIGORÍTÁS LÉP ÉLETBE?

BEJELENTETTÉK: EKKOR JÖHET A TELJES KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS Magyarországon? Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta: a jelenlegi szabályok alkalmasak arra, hogy lassítsák a járvány terjedését, viszont „ha a helyzet nem javul, a kormány készen áll arra, hogy az eddiginél is szigorúbb korlátozásokat hozzon”. A csütörtöki kormányinfót Szentkirályi Alexandra azzal kezdte, hogy mindenkinek megköszönte, hogy betartják a korlátozó intézkedéseket. Ezután Gulyás …

Tovább

ELKERÜLHETETLEN? JÖN A TELJES ISKOLA-, ÓVODA, és BÖLCSŐDE BEZÁRÁS? Gulyás Gergely elárulta MIRE KÉSZÜLJÜNK FEL!

Friss! MEGSZÓLALT A MINISZTER : ÍGY DÖNTÖTTEK AZ ORSZÁGOS, egységes iskolabezárásról: Kormányinfó: megvan, mikor dönthet a kormány az általános iskolákról és az esetleges szigorításokról, vagy enyhítésekről Általános iskolásokat átállítják digitális oktatásra? Válasz: ha lehet nem, mert ez a szülőket is súlyosan érintené, de ha kell, meghozza a kormány a megfelelő intézkedéseket. Milyen számoknak kell lenni ahhoz, hogy karácsonyra enyhítések legyenek? …

Tovább

21 ember, akinek a zsenialitása megkérdőjelezhetetlen

Mi, emberek általában tisztában vagyunk a képességeinkkel és a határainkkal, éppen ezért az esetek többségében ésszerű keretek között igyekszünk élni az életünk. Időről-időre azonban mindig jön néhány ‘arc’, aki megmutatja nekünk, hogy ez mind csak fikció és valójában az általunk valósnak hitt határok csak kitalációk. 1. Legyünk őszinték: a hólapátolás elég unalmas. 2. Nekik nincs szükségük házhoz szállításra. 3. Volt-nincs! …

Tovább