18 ember, akinek a nevét mindenki ismeri, de csak kevesen tudják, hogyan is néznek ki valójában

A legnagyobb divatmárkák nevét valószínűleg senkinek sem kell bemutatnunk. Jóval kevesebben tudják azonban, hogy a „Carolina Herrera”, a „Valentino” vagy épp a „Bulgari” nemcsak jól csengő márkanevek, hanem ma is élő divattervezők nevét viselik. Mivel a legnagyobb márkák mögött megbúvó divattervezők általában a reflektorfénytől távol élük az életüket, ezért azt pedig már szinte senki nem tudja, hogyan is néznek ki …

Tovább

20 ritka történelmi fotó, melyek segítségével izgalmas utazást tehetünk a múltba

A mai fiatalok, de már a felnőttek egy része sem tudja elképzelni azt, hogy milyen is lehetett az élet a múlt század elején. Persze sok-sok töriórán keresztül tanultunk róla, de azért az mégsem olyan, mint a szülők-nagyszülők történetei, illetve az ő saját fényképeik alapján megismerni ezt a világot. 1. Egy rendőrségi Harley-Davidsonhoz rögzített ,,mobilcella”, 1921-ből. 2. A világ első szelfije. …

Tovább

Így néztek ki fénykorukban az ókori világ leghíresebb építményei

Napjainkban az ókori világ műemlékeit gondosan őrizzük és igyekszünk a lehető legjobb állapotban tartani. Sajnos nem volt ez azonban mindig így, számos építészeti remekművet a természeti katasztrófák vagy a háborúk pusztításai kényszerítettek földre. A régészek kitartó munkájának és a digitális technika fejlődésének köszönhetően azonban pontos képet kaphatunk arról, hogyan is néztek ki napjaink legismertebb építészeti műemlékei akkor, amikor még teljes …

Tovább

21 koronavírussal kapcsolatos mém, ami remekül summázza a kaotikus karanténhelyzetet

Az évek során szépen lassan hozzászoktunk, hogy a világ összes nagyobb eseménye rengeteg mémet és vicces bejegyzést generál az interneten, ez alól pedig természetesen a koronavírus sem lehet kivétel. Annál is inkább, hiszen az emberek otthon ülnek, unatkoznak és hát van idejük gondolkodni olyan vicces és szórakoztató dolgokon, amik máskor valószínűleg eszükbe sem jutottak volna. A Xsense-nál fontosnak tartjuk, hogy …

Tovább

Az állatok teljesen elárasztották a városokat a karantén alatt, és átvették fölöttük az irányítást

Miközben mi, emberek egy kicsit megpihentünk és az otthonainkba húzódtunk az elmúlt hónapokban, addig az anyatermészet és az állatvilág egy percig sem tétlenkedett. Az állatok kíváncsi teremtések, ezért ahogy mi leléptünk, elkezdték felfedezni azokat a helyeket, melyekre eddig nem volt lehetőségük: a nagyvárosi bevásárlóközpontokat, a McDonald’s-okat, vagy épp a forgalmas belvárosi sugárutakat. 1. A minnesotai Duluth város elhagyott plázáját egy …

Tovább

16 szédítő tény, ami bármennyire hihetetlenül is hangzik, valójában teljesen igaz

Az életben általában az a bevett forgatókönyv, hogy valami, ami túl szépnek és igaznak tűnik, az nagy valószínűséggel hazugság. Most ennek az ellenkezőjét próbáljuk nektek bebizonyítani, mégpedig 16 józan ésszel felfoghatatlan tény segítségével, melyekben csak egy a közös: bármennyire is lehetetlennek és hazugságnak tűnnek, valójában egytől-egyig igazak, ahogy azokról a képek alatti forrás linkekre kattintva bővebben is olvashattok…? 1. Benjamin …

Tovább

20 fotó, ami segít visszaemlékezni a 90-es évek ikonikus pillanataira

A 90-es években rengeteg olyan kacat vett bennünket körül, melyekről mára teljesen megfeledkeztünk, noha nem is olyan rég még az életünk szerves részét képezték. A kütyüink képernyője más volt, ahogy a kedvenc játékaink is egészen eltértek a mostaniaktól. Persze a világ sokat változott azóta, és nyilvánvalóan a jó irányba, azonban kétség sem fér hozzá, hogy semmi sem hasonlítható ahhoz a …

Tovább

21 döbbenetes véletlen, amiről nehéz elhinni, hogy tényleg megtörtént

Történt már veled olyan hihetetlen véletlen, hogy azt kívántad, bárcsak lenne róla egy fotód vagy videód, hogy mások is elhiggyék, ami történt? Az alábbi emberek voltak olyan szerencsések, hogy nem csak egyszerűen átélték ezeket a döbbenetes véletleneket, de még egy fénykép is előkerült ezekről az élményekről, melyeknek hála azóta az egész világ tátott szájjal csodálja a történeteiket. 1. 28 éve …

Tovább

10 fatális véletlen, ami az egész emberiség történelmére nagy hatással volt

Bármennyire is furcsa belegondolni, de valóban igaznak tűnik az az állítás, mely szerint a legnagyobb meglepetéseket mindig a kiszámíthatatlan, véletlen egybeesések szülik. Nincs is erre jobb példa, mint a mi saját történelmünk, mely számos példát rejt magában, hogy milyen előre nem látható következményei is lehetnek egy-egy hibának vagy furcsa véletlennek. Ezek közül gyűjtöttünk most össze 11 olyan érdekes balesetet, amely …

Tovább

21 hatalmas dolog, aminek a méretét mindvégig naivan alábecsültük

A mindennapok forgatagában néha teljesen megfeledkezünk róla, hogy milyen apró és jelentéktelen szerepet töltenek be az emberek a Föld bolygó életében. Mármint a szó szoros értelmében, és nem pedig átvitt értelemben. Megszoktuk ugyanis, hogy egy ember által létrehozott világban éljük az életünket, ahol minden hozzánk és a mi igényeinkhez van igazítva, de a bolygó valójában egyáltalán nem ilyen. 1. A …

Tovább

20 fotó, ami megmutatja, hogy milyen sokat változott a világunk az évek során

Legyen szó emberi befolyásról vagy természeti tényezőkről – a világ folyamatosan változik. Ezt azonban sokszor észre sem vesszük mindaddig, míg két fényképet összehasonlítva fel nem tűnik előttünk a változás. Az ilyen változások nemcsak látványosak, de egyúttal olyan érdekes történetet is mesélnek nekünk az adott tárgyról, amit szavakkal sosem lennénk képesek kifejezni. 1. A mexikói Chichén-Itzá 1892-ben és most. 2. A …

Tovább

13 ember, akinél betelt a pohár, ezért szakított a párjával

Egy szakítás nem könnyű, de attól még lehet mulatságos. Persze, ehhez el kell telnie egy kis időnek, vagy akár éveknek is a szakítást követően, hogy így gondoljuk. Néhány ember ember röviden elmesélte, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, aminek hatására úgy érezte, hogy haladéktalanul véget kell vetnie a párkapcsolatának. forrás

Tovább

VICC: Kovács egyszer dühbe jön, és csúnyán elveri az anyósát

Kovács egyszer dühbe jön, és csúnyán elveri az anyósát. Az asszony persze szalad a rendőrségre, és feljelenti.– Hogy merte megütni az anyósát? – förmed rá a rendőr. – Nem tudja, hogy büntetni csak a hatóságnak van joga?– Én nem bánom – feleli Kovács -, itt a botom, akkor üsse maga! +1 vicc:Az anyós mereven néz a tükörbe:– Istenem, de csúnya …

Tovább

11 nőszemély, aki megeszi reggelire a férfiakat

A magabiztos nők nem hagyják, hogy befolyásolják, vagy az orruknál fogva vezessék őket. Magukhoz ragadják az irányítást, és nem engedik ki a kezeik közül. Emellett általában szókimondóak is, azaz nem finomkodnak, és bizonyos helyzetekben hajlamosak átesni a ló túloldalára. Ez a fajta attitűd gyakran váratlanul éri a férfiakat, és lefagynak, amikor egy ilyen nővel találják szemben magukat. Ebben a helyzetben …

Tovább

20 fotó, amelyeket kétszer is meg kellett néznünk, hogy megértsük

A statisztikák szerint csak 2020-ban körülbelül 1,4 billió digitális képet fogunk készíteni. És ilyen mennyiségű fényképnél nem csoda, hogy néhány olyan pillanatot is elkapnak, amit első pillantásra nehéz megérteni. Korábban már volt egy hasonló cikkünk, ami népszerű volt, így visszatértünk teljesen új képekkel, amit kétszer meg kell nézni, mielőtt megértenénk, mi folyik itt. 1. Segítő kézre van szüksége? 2. “Általában …

Tovább