20 érzelemdús fotó olyanokról, akik tudnak egy s mást a drámázás világáról

Az érzelmek kimutatása fontos, hiszen ennek segítségével szavak nélkül is megértjük egy személy dolgokhoz való hozzáállását. Cikkünk hőseinek egészen biztosan nincs problémájuk az érzelmeik kimutatásával: legyen szó epret evő kisgyerekről, állatorvostól félő cicáról vagy a hőn áhított jutalomfalatot megkapó kutyusról – mindannyiukon szemmel látható a letagadhatatlan őszinte reakció. 1. ,,Megkértem édesanyámat, hogy küldjön egy fotót róla, hogy reagált a macskánk …

Tovább

15 titokzatos hely a Földön, ahová egy átlagember soha nem tehetné be a lábát

Vannak dolgok, amelyekért automatikusan börtönbüntetés jár, ezzel tulajdonképpen mindenki tisztában van, immár évszázadok óta. Akadnak azonban olyan súlyos következményekkel járó tettek, melyek szigorúan nézve nem feltétlenül számítanak komoly bűncselekménynek, (hiszen gyakorlatilag csak besétálunk valahova) mégis főben járó bűnként kezelik őket. A kíváncsi tekintetek elől gondosan elzárt alábbi helyek is éppen ilyenek. 1. Bohém Liget (Monte Rio, Kalifornia) A kaliforniai Bohemian …

Tovább

19 mindennapi problémákkal kapcsolatos Tweet, melyek szerzői anyanyelvi szinten beszélik az irónia nyelvét

Amikor az élet egy újabb problémát dob ránk, általában két választásunk van: szépen lassan elmerülhetünk benne, vagy pedig minden erőnket bevetve harcolhatunk annak megoldása végett. Vannak olyanok azonban, mégis inkább egy harmadik megoldást választanak: kitweetelik a gondjukat és ezzel szórakoztatnak másokat. Pontosan ezt csinálták cikkünk hősei is, akik egyértelműen úgy vélik, hogy a humor a legjobb fegyver a problémák megoldására. …

Tovább

Schobert Norbi befejezte: megtörte a botrány, eldöntötte, hogy befejezi

Schobert Norbi kijelentései hatalmas vihart kavartak, ami miatt a fitneszguru komoly döntésre jutott: befejezte. Schobert Norbi nyers szavai hatalmas botrányt kavartak. A fitneszguru kijelentései miatt ezrek támadták és nem csak őt, családját is. Barátságok mentek tönkre, és álmatlan éjszakák gyötörték Norbit, sok emberben kellett csalódnia, többen közülük ismertek. A támadások és fenyegetések miatt a fitneszguruban évek óta töretlenül izzó lelkesedés …

Tovább

Egy művész megmutatja, milyen is az igaz szerelem (17 kép)

A szerelem nemcsak rózsaszín ködből és boldogságból áll: magába foglal számtalan apróságot, melyek kevésbé tökéletesek. A Los Angeles-i művész, Amanda Oleander sokat tud ezekről az apróságokról, és nem fél megmutatni őket a nagyvilágnak. Illusztrációiban megtekinthetjük, hogy a szerelem bizony ott rejlik a bosszantó vacsorakiválasztásban, a közös fogmosásban, ahogy a pattanásnyomkodásban – sok más egyéb dolog mellett, melyeket nap mint nap …

Tovább

20 kínos helyzet, ami valószínűleg minden nő számára ismerős

A kozmetikumokkal ápolt kapcsolat a legtöbb nő számára érzékeny témakör. Sokunkkal előfordult már például, hogy a legkellemetlenebb körülmények között (például egy nyilvános WC-ben) kellett kijavítanunk a sminkünket, vagy csak szimplán tévesen mértük fel az arányokat, ami aztán beláthatatlan következményekkel járt. Így vagy úgy, ezek az apró katasztrófák azért összekötnek bennünket, épp úgy, mint a most következők, melyekkel mindannyian találkoztunk már …

Tovább

17 röhejes üzenet, amit csak a szüleink képesek komolyan leírni

Percenként átlagosan 18 millió üzenetet küldenek egymásnak az emberek, de kétség sem fér hozzá, hogy ezek közül a legértékesebbek a szüleink által írt tartalmak. Ezek azok ugyanis, melyek egyszerre képesek örömöt és bánatot csalni az arcunkra, hiszen néha még mi magunk – a tulajdon gyermekeik – sem vagyunk képesek eldönteni, hogy mi az amit komolyan gondolnak, és mi az, amit …

Tovább

17 ember, akinek a párkapcsolata bonyolultabb, mint egy brazil szappanopera szerelmi szála

Tudjuk jól, hogy legjobban a hibáiból tanul az ember, de valamiért ez a szerelemben egyszerűen nem működik. Szinte vágyunk rá, hogy újra és újra fejest ugorjunk ugyanabba a hibába, bízva abban, hogy ezúttal talán máshogy alakulnak majd a dolgok. Az emberek néha hosszú évek után mennek vissza a korábbi férjeikhez és feleségeikhez, ami néha második váláshoz, néha sírig tartó boldogsághoz …

Tovább

Az internetezők megosztották a felnőttkorral kapcsolatos legkellemetlenebb észrevételeiket

Gyerekkorban általában nagyon fárasztó tud lenni a szüleink parancsolgatása és az, hogy látszólag olyan jelentéktelen dolgok miatt is felkapják a vizet, mint hogy égve hagytuk-e magunk után a villanyt a konyhában vagy sem. Aztán ahogy telik-múlik az idő és mi is belépünk a felnőtt korba, rájövünk, hogy teljesen igazuk volt a szüleinknek, és amikor a már magunknak fizetjük a villanyszámlát …

Tovább

A 21 legfurcsább megoldás, amivel a koronavírus ellen próbálnak védekezni az emberek

Mióta csak az Egészségügyi Világszervezet globális vészhelyzetet hirdetett, tudhatjuk, hogy a koronavírust nem szabad félvállról venni. Bár idehaza (szerencsére) eddig nem ütötte fel a fejét, a betegség már számos országban elterjedt szerte a világon. Éppen ezért nem is csoda, hogy az emberek minden létező módon igyekeznek megóvni magukat és szeretteiket. Az egészségügyi maszkok persze azonnal hiánycikkek lettek a boltok polcain, …

Tovább

Ez a cég a gyerekek furcsa rajzait valódi plüss állatokká változtatja – bármit létrehoznak

2013-ban Alex Furmansky-nak egy ragyogó ötlete támadt, miközben figyelte a kishúgát, aki épp a plüssállatait fektette le, hogy velük aludhasson. Alexnek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha a húga plüssállatai épp úgy néznének ki, mint a lány rajzai?! Így született meg annak a cégnek az ötlete, amely a mai napig immár több mint 76000 egyedi plüssjátékot értékesített a világ 60 …

Tovább

Meghalt a 13 éves lány mert állandóan csúfolták – az anya nyílt levelet ír az őt zaklatóknak

Linda Trevanssal egy olyan dolog történt, ami egy szülő számára a legszörnyűbb a világon. Elvesztette a gyermekét. Lindas lánya Cassidy 13 éves volt és sokan csúfolták és zaklatták őt az iskolában. Egy rossz megjegyzéssel kezdődött, aztán tetlegességig fajult a dolog, írta Linda a Facebook. oldalán. A tanárok és a szülők is mindent megtettek, hogy a zaklatásnak vége legyen de sajnos mindez az …

Tovább

Konténerházak, mobilházak árai 2020-ban

A Facebookon rajtunk kívülálló okok miatt néhány napja szárnyra kapott egy 5 éves! cikkünk, amely a kontenerhaz.hu oldal egy akkori promóciós akciós ajánlatát mutatja be. A cikk több ezer like-ot és megosztást kapott néhány nap alatt. Mivel a kiugróan magas hazai ingatlanárak, albérletárak alternatív lehetőségek feltérképezésére késztetik a lakásvásárlása igényt formáló vásárlókat, ezért valószínűleg egy lelkes felhasználó oszthatta meg bejegyzésünket …

Tovább

16 hozzászólás olyan emberektől, akiknek semmi sem kerülheti el a figyelmét

A közösségi oldalak unalommal teli pörgetése közben olykor igazán érdekes felfedezéseket tehetünk az ismerősök által megosztott képeken. Ilyenkor az esetek többségében persze inkább türtőztetjük magunkat, és ha nagy-duzzogva is, de tovább görgetünk anélkül, hogy csípős megjegyzéseinkkel kínos helyzetbe hoznánk ismerősünket. Akadnak azonban olyanok, akik nem képesek szó nélkül hagyni az ilyesmit…? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. …

Tovább

21 ember, akinek a problémamegoldó képessége mellett mi labdába sem rúghatunk

Megszokhattuk már, hogy az igazi hősök bizony köztünk élnek, és a filmbéli maszkos bohócokkal ellentétben, ők nem hordanak köpenyt. Meg van azonban például az a képességük, hogy tökéletes pirítós kenyeret tudnak készíteni az éhes családjuknak akkor is, ha nincs is otthon kenyérpirító, vagy hogy miként orvosolják a túlságosan alacsony éjjeliszekrény problémáját a hálószobában. Mi ez kérem, ha nem hősies helytállás?! …

Tovább