21 fotó, ami értékelni fognak azok, akiket gyakran idegesít a munkahelyük

Nagyon sok szakma létezik a világon, ezek nagy részét nem is ismerik az emberek. Ettől persze még minden munka épp ugyanolyan fontos a maga módján, és mindegyik munkahelyen vannak olyan pillanatok, amiket gyorsan el szeretne felejteni az ember. 1. ,,A tervezőnk remek grafikát készített az irodai mikróhoz.” 2. Így néz ki egy pizzéria szemete. 3. ,,Az én feladatom, hogy napi …

Tovább

Kulcsár Edina már bele is szokott a roma hagyományokba. Remekül szaggat nokedlit is.

Elvileg dúl a szerelem a friss páros között. Kulcsár Edina és Varga Márk (G.w.M) adott egy interjút a Borsnak, ami ezt támasztja alá. Nyilván figyelemmel kísérjük mi is a hölgy életútját. Pláne ilyen esetekben, amikor valaki ennyire viharos sebességgel vált partnert. A kétgyerekes anyukának be kellett illeszkednie párja roma családjába, de úgy tűnik, hogy jól halad. “Jól érzem magam közöttük. …

Tovább

Nyilatkozott a megvakított kemecsei lány. Örül, hogy él és abban bízik, hogy egyszer újra látni fog.

Feltehetően tudatmódosítók hatása alatt állt az a férfi, aki puszta kézzel nyomta ki szerelme, Gabriella szemeit. Meg is szurkálta a 22 éves lányt, majd az árokba dobta. A férfi elmenekült a helyszínről. A magatehetetlenül sikoltozó nőhöz több szomszéd, és az egyik testvére is odaszaladt segíteni. A sértett túlélte a kínzást és kórházba került. Többször is megműtötték, de a látását nem …

Tovább

20+ édesapa, aki tényleg bármire kész a gyermekéért

Bár ritkábban esik róla szó, valójában az apaság épp olyan nehéz, mint az anyaság. Az apák azonban nem adják fel, és az édesanyák mellett is hihetetlen szerepet vállalnak a gyermekeik nevelésében. Kezdettő fogva védik és támogatják gyermekeiket; nézik, ahogy nőnek, kivirágoznak és végül leérettségiznek. Néha még a legkeményebb macsók sem tudják visszatartani a szeretet és az öröm könnyeit. Mi pedig …

Tovább

15 alkalom, amikor a legabszurdabb és legnevetségesebb helyzeteket látszólag teljesen természetesnek vették az emberek

Az emberek sokszor minden erejükkel azon vannak, hogy ne csináljanak semmi kínos vagy furcsa dolgot mások előtt, ami miatt esetleg kinevethetnék őket. Vannak azonban kivételek. Egyes emberek ugyanis olyan természetességgel képesek kezelni a legfurcsább helyzeteket, mintha mintha minden nap fotelen ülve villamosoznának, vagy koktélt szürcsölnének a konditeremben, a fiatal, kigyúrt férfiakat nézve. 1. Hozott magával egy fotelt, hátha nincs szabad …

Tovább

17 ember, aki a legrosszabb helyzetekben is képes kellő optimizmussal tekinteni a jövőre

Az élet nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnénk, de bármennyire rosszul állnak is a dolgok, mindig tudjuk, hogy ez csak egy átmeneti állapot, hiszen az élet tele van a jó és rossz pillanatok folyamatos váltakozásával. Fölösleges tehát túlzottan elmerülni a problémákban, sőt, amikor csak a helyzet engedi, meg kell próbálni kellő humorérzékkel vagy éppen bizakodó optimizmussal tekinteni az akadályokra. 1. …

Tovább

21 játék, aminek a készítőit sürgősen komoly beszélgetésre szeretnéd hívni

Nap mint nap jelennek meg olyan játékok a boltokban, melyek néhány évvel korábban még teljesen elképzelhetetlenek voltak. A pénzhajhász gyártók gyakran túl messzire mennek a kreativitásukkal, néha szinte már annyira, hogy legszívesebben félrehívnánk őket, hogy egy kicsit elbeszélgessünk a fejükkel. 1. A modern problémák modern megoldásokat kívánnak. Gyermek vlogger készlet. 2. Mit vegyél a babádnak: játék laptopot vagy márkás ruhákat? …

Tovább

18 ember, aki váratlan “ajándékot” talált az előző bérlőktől, és igencsak meglepődött

Az új otthon kiválasztásakor általában nem túl alaposan, inkább csak felületesen vizsgálják meg az adott ingatlant az emberek. Beköltözés után persze lehetőségük nyílik egy kicsit jobban is megismerkedni a házzal, mely gyakran olyan „meglepetéseket” tartogat a korábbi bérlőktől, amit nem vettek észre, amikor megnézték. Néhány ilyen titokra azonnal fény derül, ám vannak olyanok is, melyekre csak idővel, és teljesen véletlenül. …

Tovább

17 extravagáns ház, aminek a tulajdonosai igyekeztek mindenkit elkápráztatni. És sikerült

Mindig jó látni valami különleges dolgot a megszokott, unalmas dolgok között. Házak esetén persze ez ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb helyen szigorú szabályok vonatkoznak a házak kinézetére és stílusára. Mai fotógyűjteményünk hőseinek azonban mégis sikerült olyan egyedi kialakítású építményekre bukkanniuk, amiket míg élnek nem felejtenek el. 1. Modern, medvebiztos erdei házikó Svédországban. 2. ,,A falvak között kocsikáztam, és akkor …

Tovább

13 lakberendezési részlet, amiről valamiért mindig megfeledkezünk. Sajnos

Régóta tervezed a felújítást, alaposan átgondoltad a belső stílust, igyekeztél minden részletet figyelembe venni, hatalmas összegeket öltöttél, és még mindig nem vagy elégedett az eredménnyel? Ismerős a helyzet. Leggyakrabban azért szembesülünk ezzel a problémával, mert a helyiség kialakításánál a nagy dolgokra figyelünk, megfeledkezve a legfontosabb részletekről. 1. Mennyezetig érő konyhaszekrények Rengeteg előnye van az ilyen típusú szekrényeknek: nem halmozódik fel …

Tovább

18 szokatlan megoldás, ami meglepő módon tökéletesen működött

A modern élet látszólag rendkívül kényelmes. Néha olyan érzésünk lehet, hogy minden a kezünkben van ahhoz, hogy nyugodt és kényelmes életet éljünk. Egészen addig legalábbis, míg nem történik valamilyen váratlan probléma, aminek a megoldásához nem áll rendelkezésünkre semmiféle modern technika. Ilyenkor a kezünkbe akadó holmik segítségével kell megoldást találnunk a problémára. 1. Bárki is hozta létre ezt az uszodai nudlit, …

Tovább

20 fotó, ami nagyon unalmas lett volna, ha nem írtak volna mellé egy frappáns megjegyzést

Előfordul, hogy megnézel egy képet, de semmilyen reakciót sem vált ki belőled. Tipikusan ilyenek például a szobrokról készült képek: szobor-szobor mind, semmi extra. Aztán előfordul persze, hogy egy sunyi internetező olyan megjegyzést fűz ezekhez a képekhez, ami BUMM! – mindent megváltoztat. Többé már nem is olyan unalmasak ezek a képek. 1. ,,Ez a lámpa olyan, mint aki megsértődött és azt …

Tovább

20 példa a cégek ravaszságára, melyek láttán csak egy kérdésünk van: “Ez most vicc?”

Valahol, egy távoli utópisztikus világban a gyártók nem próbálják meg átverni a vásárlóikat és minden lehetséges módon kivenni a pénzt a zsebükből, a webáruházak pedig már másnap küldik a terméket, ráadásul pontosan olyat, amilyet a vevő rendelt. A valóságban ezzel szemben még egy szupermarketben történő vásárlás is okozhat kellemetlen meglepetéseket a gyártók ravasz átveréseinek köszönhetően. 1. ,,Egy vízforralót hoztak be …

Tovább

18 fotó olyan dolgokról és jelenségekről, amikre sosem tudnánk rákeresni a Google-ban

Rengeteg olyan dolog van, amit elvileg ismerünk, hiszen már százszor hallottunk róla, de mégsem láthattunk soha a saját szemünkkel. Kevesen tudják például, hogyan néz ki a plazma, hogy hogyan izzadnak a tehenek, vagy hogy hogyan működik egy automata belső szerkezete. 1. ,,Apám plazmát készített. Ez az anyag 4. halmazállapota, mely vákuumban, nagyfeszültség alatt jön létre.” 2. Félbevágott éretlen toboz. 3. …

Tovább

10 dolog, ami nem éri meg a pénzét még akkor sem, ha hatalmas leárazással vásároljuk

A modern üzletek polcain található árumennyiség szinte már lélegzetelállító. Mindig találunk közöttük valamilyen új és különleges dolgot, ráadásul egyetlen termékre is számos különböző alternatíva létezik. Ez a bőség azonban néha szó szerint megbabonázza a fogyasztókat, akik olyan szükségtelenül drága vagy éppen haszontalan dolgokat vásárolnak ezért, melyekre valójában sosem lett volna szükségük. 1. Okostelefon tartozékok Minden évben jelenik meg valamilyen új …

Tovább