Ingeborg sokat küzdött, mire sikerült örökbe fogadnia a kis Jordant, aki senki másnak nem kellett. A probléma az volt, hogy a vér szerinti szülők nem akarták a fiút, de Ingeborgnak sem voltak hajlandóak odaadni, ugyanis fekete bőrű családot szerettek volna nevelőszülőknek. Mindeközben persze Ingeborg gondoskodott róla, egészen 4 éven keresztül, mire végre hivatalosan is örökbe fogadhatta. A család még számos …
Tovább13 dolog, amit mindannyian csinálunk a háziállatunkkal, de sosem beszélünk róla senkinek
Mindannyian más és más módon közelítjük meg az állattartást, ám bármennyire is különbözőek vagyunk, akadnak dolgok, amiben így is szinte kivétel nélkül megegyezünk. Ezek egy részéről általában nem is nagyon beszélünk másoknak, ám ettől függetlenül ha nem is mindig, de legalább egyszer már biztos, hogy kipróbáltuk őket. Az alábbi illusztrációk most épp ezeket az ,,eltitkolt” pillanatokat igyekeznek bemutatni…? 1. Időnként …
Tovább21 kreatív WC-embléma, amely mindent elmond a nők és férfiak közti különbségekről
Vannak étterem- és bártulajdonosok, akik próbálnak mindenhova valami egyedi dolgot csempészni, hogy a vendégek figyelmét megragadják és kitűnjenek a többi hely közül. Főleg manapság van ennek jelentősége, a korban, ahol ha meglátunk valami érdekeset, egyből elő is kapjuk a mobilunkat, aztán készül is a fotó, sok esetben meg sem áll valamelyik közösségi oldalon. Ilyen apró, ám egyedi ötletek közé tartozik, …
Tovább20 abszurd fotó, ami láttán mindenkiben csak egy kérdés motoszkál: ,,miért csinál valaki ilyet?!”
Bármennyire is sok tudományág foglalkozik az emberek viselkedésével, még mindig számos megválaszolatlan kérdés van azzal kapcsolatban, hogy mit és miért csinálunk olykor. Magyarázatokkal sajnos most sem minden esetben szolgálhatunk nektek, viszont 20 olyan lehetetlen és érthetetlen fotót azért így is sikerült összegyűjtenünk, mely láttán mindenki csak annyit kérdez majd magában: ,,miért csinál ilyet valaki?!” 1. Úgy érezte gondolom, hogy a …
Tovább12 ember aki saját magát hozta vicces helyzetbe!
Sok vidám emberrel találkozunk az utcán, cselekedeteik néha meglepő módon hirtelenek, és sok embernek vannak “őrült” húzásai. Tőlük bármit is várhatunk, mindig meglepődünk rajtuk. Hoztunk neked 15 embert aki saját magát hozta vicces szituációba. 1. A művész három órát töltött azzal a céllal, hogy elkapjon egy pillanatot a szökőkútnál ami úgy néz ki mintha ugrana egy ember. 2. Nem fogod elhinni, …
Tovább20 furcsa és bizarr dolog, amit valamilyen különös oknál fogva mindannyian csinálunk
Bármennyire is különbözünk, bármennyire is más életet élünk, vannak dolgok amiben mégis tökéletesen megegyezünk. Ennek az egyik fő oka nagy valószínűséggel a bennünk rejlő lustaság, pontosabban inkább a vágyódás, hogy minél kevesebb mozgással a lehető legnagyobb ‘sikereket’ érjük el. Az alábbi listán most ezeket próbáltuk meg összesíteni, lássuk tehát, hogy mik is azok a furcsa és bizarr dolgok, melyeket akár …
Tovább24 megtévesztő dolog, amire nem elég egyetlen pillantást vetni
Megtévesztő képek, amelyekbe olyanokat is belelátsz, amik valójában egyáltalán nincsenek ott. Agyunk mindenképp szeretne jelentést tulajdonítani a képeknek, és ha felismer egy már korábban látott mintát, megpróbálja ahhoz társítani. Így lehet az, hogy egy balesetet szenvedett autó úgy tűnik számunkra, mintha épp most gyújtott rá, nem beszélve arról, hogy mindenbe arcokat akarunk belelátni. Furcsa dolog az agy, nem igaz? 🙂 …
Tovább17 fordulatokkal teli humoros üzenetváltás, amit nem lehet kibírni nevetés nélkül
Manapság már egyre ritkábban beszélünk egymással telefonon, a barátainkkal, testvéreinkkel, sőt még a szüleinkkel is legtöbbször üzenetben kommunikálunk, arról nem is beszélve, hogy az internetes ismerkedés is szintén ezen a vonalon zajlik. Éppen ezért pedig olykor elkerülhetetlen, hogy a rengeteg csevegés közül néhány egészen abszurd, váratlan helyzetekbe torkolljon…? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. …
Tovább18 ördögien gonosz Troll, akinél nagyobb szemétládát még nem látott a világ
Ki jobban, ki kevésbé, de mindannyian szeretjük időnként megviccelni a barátainkat/rokonainkat. Akadnak azonban olyanok, akik ezt a képességüket mester szintre fejlesztve, már-már hivatásként űzik mások megtréfálását, ők a trollok. Na már most, ha ezek a félelmet nem ismerő mókamesterek királyt választanának maguknak, akkor az biztos, hogy az az alábbi 18 ember közül kerülne ki végül…? 1. Ez a fickó egy …
Tovább18 izgalmas tény a kedvenc ételeinkről, amiktől szó szerint az agyad eldobod
Az ételek, melyeket nap mint nap fogyasztunk tulajdonképpen az életünk szerves részét képezik. Ezeknek köszönhetjük, hogy egészségesek (vagy éppen betegek) vagyunk, és habár döntő szerepük van a mindennapjainkra nézve, sokszor mégsem tudunk róluk eleget. Az alábbi listával most ezt szeretnénk kicsit kozmetikázni, és bemutatni 18 olyan roppant érdekes tényt az ételeinkről, melyekről még valószínűleg Te sem hallottál korábban… 1. Abszolút …
Tovább30 röhejes kulisszafotó, ami teljesen más megvilágításba helyezi a kedvenc filmeinket
A legnépszerűbb mozifilmeknek egytől-egyig megvan a maguk különleges hangulata, talán éppen ezért is szeretjük őket annyira. Na már most, ha szeretnéd, hogy ez a különleges hangulat a jövőben is megmaradjon számodra, akkor erősen ajánljuk, hogy semmiképp se nézd meg a most következő 30 röhejes kulisszafotót, ezek után ugyanis biztos, hogy soha többé nem tudsz majd úgy nézni a kedvenc filmjeidre, …
Tovább16 tanács, ami totál haszontalan, cserébe viszont k*rva vicces
Manapság már számtalan hasznos tanácsot talál az ember az interneten, csak meg kell találni hozzá a megfelelő oldalt. Hisz vannak olyan trükkök és tanácsok is, melyek nem igazán használnak. Sőt, vannak egyenesen ostobaságok is. De azt senki nem mondta, hogy ne próbáld ki őket, vagy hogy nem hatásosak! ? De ha tényleg hasznos tanácsokat keresel, akkor nézd meg ezt a …
TovábbAz orosz csajok még mindig elég furcsa képekkel akarják lenyűgözni a férfiakat
Már meg sem lepődünk az ilyen képeken, de mindenesetre minden alkalommal mosolyt tudnak csalni az arcunkra. forrás
Tovább22 pofátlan személy, akit száműzni kellene az emberiség ellen elkövetett tettei miatt
Vannak emberek, akik annyira nincsenek tekintettel másokra, hogy a legjobb lenne mindenkinek, ha egy lakatlan szigetre száműznék őket. Fittyet hánynak az írott és íratlan szabályokra, saját kényelmük, önzőségük és érdekeik vezérlik őket, és egyáltalán nem gondolnak bele, hogy ezzel másoknak ártanak. Persze az ilyen típusú emberek háborodnak fel a leginkább, ha szembesítjük őket tetteikkel, szóval a legjobb megoldás tényleg az …
Tovább15 szülő, akik egy pillanat alatt tették tönkre gyermekük imidzsét a Facebookon
Manapság minden tinédzser a Facebookon éli közösségi életét, mindent kiírnak, ami csak eszükbe jut, és hajlamosak mindent megosztani, ami velük kapcsolatos, bármilyen kényes is legyen. Mióta ez így van, a szülők is edzettebbek lettek és egyesek hajlamosak a közösségi oldal segítségével kordában tartani gyermekeiket. Hogy hogyan? Trollkodással! Gyermekeik minden megosztott gondolatához képesek valami nagyon gúnyos, vagy épp frappáns szöveget alápötyögni, …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin