Érdekességek, amikről sosem hallottál. Pedig ha az iskolában ilyeneket is tanítottak volna, biztos jobban figyeltünk volna! Szeretjük az érdekes tényeket, a közérthető tudományos dolgokat. A világ körülöttünk annyira rejtélyes és érdekes, hogy minden nap lehet valami újat tanulni. Nem is sejtetnénk a hétköznapi dolgokról, hogy mennyi meglepetést tartogatnak számunkra – most összegyűjtöttünk 15 tényt, amit eddig nem tudtál, de ne …
Tovább17 társadalomkritikus kép, amiket kétszer is meg kell nézned, hogy megérts!
Ezek a rajzok a te szemed is fel fogják nyitni. Kemény, hatásos társadalomkritika, ami téged is betalál, de lehet, hogy többször is meg kell nézned, hogy megértsd őket. Az élet vicces, és az élet kegyetlen – valahogy így láthatja a világot a moszkvai Anton Gudin, és lássuk be, talán igaza is van. A világunknak vannak jó és csúf oldalai is, …
TovábbA szülészorvos is csak annyit tudott mondani, amikor meglátta: „Soha életemben nem láttam még ilyet”
Teljesen ledöbbentek az orvosok és a nővérek, amikor meglátták, hogy milyen kisbabát hozott világra a nő. Ilyet még életükben nem látták, pedig jó pár kisgyereket a világra segítettek már. Amikor az anyuka meglátta gyermekét annyira bepánikolt, hogy egyből szólt az orvosnak, hogy le akar róla mondani! Sokkoló felvétel következik! https://www.youtube.com/watch?v=rjyW7yK9M2w forrás
TovábbEz a japán macska a legjobb alvó partner ennek a kisbabának
Toco névre keresztelt cirmos Japánban él és amióta gazdájának gyermeke született, ő a leghűségesebb játszótársa. Hozzábújva biztosít számára állandó védelmet és minden mozdulatát feszült figyelemmel kíséri. Toco állandó szerető társ és együtt fejlődik kedvenc ember barátjával. forrás: Instagram
TovábbRémes nyarunk lesz, a meteorológusok sem értik
A brit meteorológiai szolgálat szerint a 2016-os év lehet a legforróbb, amióta adatokat gyűjtenek az időjárásról. A tavalyi nyár igencsak forróra sikerült, az országos tisztifőorvosnak hatszor kellett elrendelnie hőségriasztást. De az idei év még ennél is brutálisabb lehet, a brit meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint. A melegedés a szakemberek szerint egyértelmű figyelmeztető jelzése az üvegházhatást okozó gázok felhalmozódásának. A helyzetet súlyosbítja …
TovábbEgy férfi és a kutyája eltűnt az erdőben. Ezt rögzítette a keresésükre indult helikopter!
A férfinak már rég otthon kellett volna lennie, de hét órája nem ment haza. A keresésére indult egy rendőrhelikopter, ezt a felvételt rögzítette! A 67 éves Martin Kay-ért aggódott családja: már hét órája haza kellett volna érnie, ilyen sosem történt még. A családtagok értesítették a rendőrséget, akik profin felszerelt helikopterrel próbálták megtalálni a férfit. Ilyen speciális hőkamerákat gyakran használ a …
Tovább18 hihetetlen megoldás, ami kiveri a biztosítékot!
A találékony emberi agy elképesztő dolgokra képes, ha rögtönzésről van szó. Legyen szó nem várt problémáról, vagy egy hétköznapi dolog megoldásáról, hihetetlen eredményeket vagyunk képesek létrehozni, csak egy kis elszántság kell hozzá! 😀 Lakásfelújítás, építkezés, autójavítás, villanyszerelés – nem tudunk olyan területet mondani, ahol az emberi találékonyság ne mutatkozna meg állandóan. Szakembert nem hívunk, mert drága és felesleges. Majd mi …
TovábbA legritkább ikerszületést sikerült lencsevégre kapnia a fotósnak
Egy híres fotós, aki főként szülés közben készített képeivel vállt ismertté, egy olyan sorozatot készíthetett el, amit ebben a szakmában is sokan szeretnének. A fiatal házaspár a szülés beindulásakor elhívták a fotóst, hogy kezdje el a munkáját, és közben hívták a mentősöket is. Ez utóbbiak mintegy 30 perc alatt értek ki, de addigra meg is született természetes úton az ikerpáros. …
TovábbNem volt elég hely az étkezőben… ZSENIÁLIS az apa megoldása!
Bizony nem könnyű a mai világban, hogy az egész család összegyűljön: mindenkinek megvan a saját programja, iskola, munka, hobby stb. Ezért jó érzés, ha minden nap legalább egyszer a család együtt étkezik. Ebben a családban az apa valóra váltotta ezt az álmot, hiszen hihetetlenül kényelmes étkezőt biztosított, ahol szívesen elidőznek együtt. Látható, hogy az étkező előtte elég sivár volt és …
Tovább10 hihetetlen szituáció, amit ha nem a saját szemeddel látsz, el sem hiszed
Van néhány elég furcsa helyzet, ahol az illető saját életével játszik egy vakmerő, vagy ésszerűtlen megmozdulásának köszönhetően. Ezek az emberek kétségkívül nem normálisak vagy csak nem gondolták át eléggé, amit éppen véghez akarnak vinni. Néhányan köztük már lehet nem is élnek 🙂
TovábbÖröm nézni, ahogy a dúsgazdag srác szénné égeti a pénzéhes lányt!
A könnyem kicsordult, olyan szépen ejti pofára a lányt a dollármilliomos srác. Egy újabb gyönyörű videó arról, hogy léteznek lányok, akik ha megérzik a pénz szagát, egyből akcióba lendülnek, ha párválasztásról van szó. Persze, mindenki szereti a kényelmet, és senki sem szeret szűkölködni, de ha valakinek az az elsődleges szempont, hogy a kiválasztottjának sok pénze legyen, az emberileg nem ér …
Tovább8 Disney játék, amit soha nem vennél meg a gyerekednek
A Disney mesék mindenkit elvarázsolnak és ennek tükrében millió dolláros játék iparágban köszön vissza a rajzfilmek iránti csillapíthatatlan rajongás, viszont vannak játékok, amiket garantáltan nem venne meg senki a gyerekének, ugyanis már első ránézésre látszik, hogy eléggé félreértelmezhető alakjuk, vagy tudatalatti mondanivalójuk van ezeknek a kreálmányoknak. Vajon szándékosan készítették ilyenre ezeket az eszközöket vagy csak a véletlen műve? 🙂
TovábbNyuszitorta lépésről lépésre
Ünnepeljük együtt a húsvétot ezzel az ötletes, mindazonáltal nagyon egyszerű nyuszitortával. Hozzávalók: 1 db piskóta torta és vanília krém. Vágjuk el a tortát kb az 1/3 részénél. A kisebb levágott részt vágjuk kett és és formázzuk meg a képen látható módon. A lábnak formázott részt válaszuk ketté középen és a krémes felével ragasszuk a tortához. A lefarigcsált részekből nyuszifarkat formázunk. …
Tovább23 előtte-utána kép, ami megmutatja a smink erejét!
23 erőteljes kép, ami megmutatja, hogy mire is képes a smink! A smink, ha jó kezekben van, csodákra képes. Azt mondanunk sem kell, hogy minden nő gyönyörű smink nélkül is, de egy jól megválasztott, ízléses smink a “hozott alapot” hihetetlenül meg tudja dobni. Melissa Murphy, egy profi sminkes arra kért hétköznapi nőket, hogy üljenek be hozzá, hogy megmutassa mindenkinek: bárkiből …
Tovább12 ember, akik túl sokat láttak
Néha előfordulnak életünk során olyan nem várt események, aminek nem szerettünk volna szemtanúi lenni és ezek a reakciók, gesztusok egy harmadék fél számára nagyon mulatságosan hatnak. Ebben az összeállításban nem mindennapi emberek lehetnek részesei nem mindennapi eseményeknek, amin mi csak jót nevetünk 😀 Amikor Chatruletten a saját apáddal találod szembe magad 😀 Életed legnagyobb halálra ijesztése 3..2..1..
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin