Amit a dohánybolt kamerája felvett, az bemutatja hogy miért veszélyes ott dolgozni. Hanggal nézd

Minden embert mélységesen felháborított az az eset, ami most történt nemrég. Egy fiatal életerős lány halt meg 22 ezer forintért. Ennyit rabolt az a fiú, aki apja munkásruhájában megpróbált kirabolni egy sötétített üvegű trafikot. Egy biztonsági kamera rögzítette ezt, ahogy egy enyhén tintás gyerek bemegy, és nagyon tiszteletlenül beszél a hölggyel. Ezért veszélyes a trafik, és aki teheti ne  dolgozzon …

Tovább

Smink előtt és után – Uraim, ezért kell első randin úszni vinni a lányt!

A smink segítségével bárkiből gyönyörű nőt lehet varázsolni. De egy idő után úgyis kiderül a turpisság. Kedves nők, a smink hazugság. Egy gyönyörű, kegyes hazugság. Higgyétek el, smink nélkül is szeretünk titeket, de néha azért megdöbbenünk a különbségen. Valójában persze nem arról van szó, hogy a lányok igazából döbbenetesen csúnyák, egyáltalán nem így van. Csak úgy megszoktuk a sminket rajtatok, …

Tovább

150 ezer forintot fizetne ez a nő annak, aki végre teherbe ejti

Egy román nő annyira kétségbe esett attól, hogy a párja 3 évnyi komoly kapcsolat után sem akart gyereket tőle, hogy szégyen szemre egy felhívást adott fel a facebookon. Leendő gyermeke édesapjának üzent. 150 ezer forintot ajánlott fel bárkinek, aki végre megáldja egy kisbabával. Ez szerintem elég vissza taszító, és gáz..

Tovább

Ezért a lányért vannak oda a Magyar tini pasik/lányok. 90 ezer követője van

Nem szeretném a személyét bántani, csupán a szerepéről ejtenék pár szót. A médiában nem kell, hogy okos legyél, hogy bármilyen különleges képességgel bírj, elég egy jó fényképezőgép, és pár push uppos melltartó. Ez a lány 90 ezer követővel rendelkezik  és a fotóit 4-5 ezer ember lájkolja, tehát aktívak a rajongók. Ebből következik, hogy a fiatalok körében azok a lányok divatosak, …

Tovább

Magyar találmány ami éves szinten megtermeli a családi ház éves áram igényét

A készülék legnagyobb előnyei a konkurensekkel szemben: -a készülék nem építési engedély köteles -csendes és nincsen túlpörgés -nincsen árnyék-hatás -lakóházi és társasházas, valamint lakótelepi környezetben egyaránt alkalmazható -opcionálisan választható teljesítmény: 1kW-2,5kW-3,5kW-5kW -modul-rendszerű, tetszőlegesen bővíthető -tetőre helyezhető, oszlopra nincs szükség -Magyarországra jellemző kis szeleket (is) hasznosítja -éves szinten megtermeli a családi ház éves áram igényét -sziget-üzem és visszatáplálós rendszerben egyaránt használható …

Tovább

12 pár, akik bizonyítják, hogy Cupidónak nagyon jó a humora

Kupidó kupidó nem kéne ennyit inni, és akkor nem lövöldöznél össze vissza nyilakat. A szerelem vak, na de ennyire?! Állítólag a zsák megtalálja a foltját, de ezek  a párok nagyon mellé nyúlhattak, vagy tévedünk és ők a boldogok? Minden esetre jó kedvre derítettek a fotóik. Balázs Pali elkérné a receptet 😀 Ennek próbálj meg nemet mondani..   Gyere sírj a …

Tovább

Egy egyszerű copfba fogta a haját, majd 2 perc alatt szuper elegáns frizurát készít!

Az alábbi tipp akkor jöhet jól, amikor egy véletlen ötlet nyomán gyors vacsorameghívást kapunk, és szeretnénk percek alatt különleges frizurát készíteni. Csupán egy kevés hajlakkra, egy hajgumira és néhány egyszerű csatra lesz szükségünk. Először fésüljük át a hajunk, majd tegyünk rá egy kevés lakkot, hogy jobb, dúsabb tartása legyen. Válasszunk külön a fejtetőnél egy nagyobb tincset, ideiglenesen rögzítsük egy csattal, …

Tovább

Mi történik, ha lenyeled a dinnye magját? Lassan itt a szezon, jó ha tudod!

Lehet, hogy egész életedben rosszul etted a görögdinnyét? Most megtudhatod. Gyerekként sokunk hallottuk anyánktól, hogy ne nyeljük le a dinnye magját, mert kinő a hasunkban. Valószínűleg ő sem volt tisztában azzal, hogy miről beszél, többek között azért, mert nyilván nem nő ki a hasunkban, hiszen a gyomorsav elemeire bontja. Én is kiköptem a dinnye magot, és a mai napig megmaradt …

Tovább

Bűvész kéri meg a zsűrit, hogy figyeljen a kijelzőre, majd sokkolja őket, amit a kártyákkal tesz

Ebben a videóban egy újdonsült bűvészt, Jamie Ravent ismerhettek meg, aki a Britains Got Talent című tehetségkutató műsorban lépett fel és kápráztatta el a zsűrit mutatványával. Először letett egy pakli kártyát az asztal, amin egy egyszerű rajz szerepelt saját magáról a színpadon. Megkért minden zsűritagot, hogy válasszanak ki egy kártyát. Végül Simon Cowelltől kérdezte meg, hogy melyik kártyát választaná. Simon …

Tovább

Fogott egy szelet kenyeret és kivágta a közepét. A világ legfinomabb desszertjét készítette el!

Az alábbi fánk könnyen elkészíthető, és nagyon finom. Gyors reggeli, vagy délutáni csemege lehet belőle. Hidegen is fogyaszthatjuk, sőt másnap is jó íze van még. Kevés hozzávaló szükséges, egy pár szelet kenyér, mogyoróvaj, porcukor és lekvár-ezek minden háztartásban megtalálhatóak. Jó, ha friss kenyeret választunk, valamint az is, ha puhább, vékonyabb szeletet esik a választásunk. Egy pogácsaszaggatóval vágjunk a szelet közepéből …

Tovább