21 alkalom, amikor egy jó ötlet és a tökéletes megvalósítás találkozott egymással

A tervezőknek nincs idejük lépést tartani a divattal, nekik kell diktálni azt. Mindig előre kell nézniük és olyan dolgokat létrehozni, mely a puszta látványával is képes levenni az embereket a lábáról. 1. Ennek a tányérnak a japán Icukusimai szentély jelenik meg az alján, ha szósszal töltjük fel. 2. A kutya mindig kifröcskölte a vizet, miközben ivott, ezért a tulajdonos lánya …

Tovább

Müller Cecília: terjed a brit mutáns vírus Magyarországon, egy 6 éves gyerek is elkapta már

A mutáns vírustörzsekkel kapcsolatban elmondta, hogy „nagyfokú óvatosságra intenek minket.” Tudjuk, hogy koronavírus mutációra hajlamos, leginkább a brit mutációval foglalkozik Európa, hiszen számos országban megjelent, így Magyarországon is. Elmondta, hogy a mutáns vírus a jelek szerint nem okoz súlyosabb megbetegedést, ugyanakkor sokkal gyorsabban terjed, nagyobb a fertőzőképessége. Egy fertőzött személy sokkal több embernek – legalább másik négynek – tudja átadni …

Tovább

20 alkalom, amikor a szülők megpróbálták elsajátítani a modern technikát, és ennek katasztrófa lett a vége

Előbb-utóbb minden ember eléri azt a kort az életében, amikor a technológia túl fejlett lesz már számára és nem tudja vele tartani a tempót. Ez minden embernél más-más életkorban következik be, a mai rohanó világban, ahol egymás után jelennek meg a különféle technológiai innovációk, már egészen fiatalkorban is bekövetkezhet ez az állapot. 1. ,,Apa „átrakta” a videót az egyik mobiltelefonról …

Tovább

20 keverék kutyus, aminél édesebb teremtést még nem hordott hátán a Föld

Minden kutya teljesen egyedi és különleges, ám a különféle jellegzetes kutyafajták keverékéből még különlegesebb eredmény tud születni, mint általában. Legyen szó törpe németjuhászról, pitbull és szibériai husky keverékről, vagy egy ráncos shar-pei és bulldog keverékről, biztosíthatunk titeket, hogy az ilyen jellegzetes kutyafajták keveredése mindig felér egy genetikai főnyereménnyel. 1. Ez egy felnőtt német juhászkutya, akinél törpeséget diagnosztizáltak. 2. Félig husky, …

Tovább

Müller Cecília: A járvány nem enged a szorításából, NAGYON messze vagyunk még a lazításoktól!

Ma is megtartott online tájékoztatóját az operatív törzs, amely beszámolt a járvány legújabb hazai fejleményeiről. Ahogy a Blikk is megírta, szerdára újra megugrott a fertőzöttek száma, s 94 beteg hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt. Az áldozatok között sajnálatos módon volt egy 26 és egy 39 éves férfi is, ők voltak a legfiatalabb elhunytak. Az oltási program továbbra is zajlik, már …

Tovább

12 ember, akik a genetikai mutációjuk miatt váltak híressé

A ritka genetikai mutációknak köszönhetően néhány ember rendkívül egyedi fizikai tulajdonságokkal rendelkezik. Míg a legtöbben általában félünk felvállalni, ha kicsit is különbözünk másoktól, addig néhányan úgy döntöttek, hogy bátran megosztják az emberekkel a fizikai sajátosságaikat a közösségi médián keresztül. A Liked.hu-nál most 12 olyan embert gyűjtöttünk össze, akik valóságos szenzációvá váltak az interneten a rendkívül egyedi és különleges testi jellemzőjüknek …

Tovább

12 alkalom, amikor a színészeket lecserélték a folytatásban, és a nézőknek ez nagyon nem tetszett

A filmek feldolgozásaiban és folytatásaiban a színészek lecserélése és helyettesítése nem könnyű feladat, de néha elkerülhetetlen. Előfordul, hogy a színészek már nem ugyanazt a teljesítményt nyújtják, mint régen, esetleg nézeteltérésbe kerülnek a stúdióval, néha pedig maguk a színészek mondják azt, hogy itt a vége, és nem hajlandók tovább játszani a rendezők által elvárt karaktert. A Liked.hu-nál most olyan filmeket gyűjtöttünk …

Tovább

Szomorú hírt kaptunk! Sajnos ő már nincs közöttünk. Gyászol Bangó Margit: nagyon megviselte az újabb szörnyű tragédia!

Nehéz időszakot tudhat maga mögött Bangó Margit, akit sorban érnek egymás után a fájó csapások. Előbb anyagi gondok lettek amiatt, hogy régóta nem léphetett színpadra, s egy félreértés miatt a végrehajtók is több százezer forint kifizetését követelték tőle. Korábban a koronavírussal is megfertőződött, most pedig elárulta, gyászol. A Kossuth-díjas előadóművész húga a mai napon hunyt el. – Ma délelőtt elvesztettük …

Tovább

17 érdekes eset, amikor olyan ritkaságokkal találkoztak az emberek, amiket csak kevesen láthattak

Annak ellenére, hogy a nagy felfedezések kora már rég elmúlt, a világ még mindig tele van apró meglepetésekkel, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzék őket az emberek. Ennek köszönhetően pedig mindig lesznek olyan dolgok, melyeket csak nagyon kevesen láthatnak. Ilyen például az űrből nézett naplemente, de a koalák súlymérésének különleges módja is ezek közé tartozik. 1. Így néz ki egy …

Tovább

22 bizonyíték rá, hogy a tetoválásokat mindig tanácsos kétszer is átgondolni

A tetoválások remek lehetőséget nyújtanak rá, hogy az emberek kifejezzék a gondolataikat, a szeretetüket vagy épp a tiszteletüket valami iránt. Az esetek többségére legalábbis ez a jellemző, de előfordul persze olyan is, amikor az emberek egy hirtelen (és hülye) ötlettől vezérelve varratnak magukra valami rettentő bizarr dolgot, és olyan is van persze, amikor a tetoválóművészek kompetenciája nincs összhangban az igényekkel. …

Tovább

Hogy néz ki ez a 20 híres nő smink nélkül

Bár a rajongók ezt nem mindig tudják, a híres hölgyek arcát valójában mindig rengeteg smink borítja, legtöbbször még akkor is, amikor egyébként egy átlagos „otthoni” kinézetet próbálnak meg színlelni a közösségi oldalakon. Éppen ezért tud különösen nagy meglepetést okozni, amikor egyik-másik hírességről tényleg készül egy olyan kép, amin teljesen smink nélkül látható. 1. Kris Jenner 2. Kendall Jenner 3. Anne …

Tovább

18 fotó olyan emberekről, akik úgy döntöttek, hogy kockázatot vállalnak, és ez majdnem az életükbe került

Nem mindenki érzi át annyira a mindennapi helyzetekben rejlő veszélyeket. Vannak, akik úgy gondolják, hogy csak másokkal történhetnek balesetek, ezért bátran kockáztatnak még akkor is, ha ez nem feltétlenül indokolt. Bár számukra az ilyesmi teljesen normális, kívülről nézve kissé Végső állomás-feelingje van amikor látjuk, ahogy ez a néhány jómadár teljesen indokolatlan kockázattal veszélyezteti az életét. 1. Egy szemkötésből látszólag nem …

Tovább

Intenzívre került Young G Béci állapotos párja! Érte és a babáért szorít most mindenki!

Norina ezek előtt ezt írta ki az Instagramra: „25 hetes kismama vagyok. Van egy méhszájsebem, ami néha néha vérzett, de 4 napja voltam a Doktornőmnél, aki beküldött a Soteba az egyik legjobb Professzorhoz, hogy nézzen meg, mert már ez nagyon nem tetszik neki! Minden nagyon gyorsan zajlott, ami nagyon megrémisztett! A méhszájsebem rettenetesen nézett ki, azt mondta a Professzor másnap …

Tovább

Megszólalt Szabó Zsófi férje.. Ezért válnak el, nem azért amit Zsófika állít

Szabó Zsófi és férje, Zsolt még négy éve, az esküvőjük előtt szerepelt egy sztárrealityben, amiben a műsorvezető sokszor elsírta magát, mert nem bírta a játékból adódó feszültséget. A hisztik miatt Zsolt többször a kamerák előtt is keményen beszólt Zsófinak ? idézi fel a Ripost. Zsófi akkor hisztizik, amikor pánikba esik. Ha olyasvalamivel találja szembe magát, amit még nem csinált és …

Tovább

16 ember, aki érdekes felfedezést tett és meg is osztotta azt a nagyvilággal

Az emberek átlagosan napi 3 órát töltenek a telefon képernyőjének bámulásával, ám miközben homokba dugott fejjel múlatjuk az időt, odakint ugyanúgy teljes lendülettel pörög az élet. Képzeld el, mennyi érdekességgel találkozhatnánk, ha a közösségi oldalak nézegetése helyett inkább a való világgal foglalkoznánk. Cikkünk hősei pontosan ezt tették, és nem maradt el az érte járó jutalmuk. 1. Daru madár alakú olló. …

Tovább