Volt egy férfi, aki nagyon fáradt volt minden este, amikor hazaért a munkából. A felesége meg csak otthon ült…

apa_faradt_tortenete

 

Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Minden nap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült.
Szerette volna, ha a felesége is megtudná, mi mindenen megy keresztül nap mint nap, ezért egy este így imádkozott:

„Mindenható Atyám! Minden nap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok, miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi mindenen megyek keresztül, ezért kérlek Uram, add, hogy egy napra testet cserélhessünk. Ámen.”
És Isten az Ő végtelen bölcsességében meghallgatta a férfi a kérését. És a férfi másnap reggel már női testben ébredt. Felkelt, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerekeket, kikészíttette az aznapi ruhájukat, reggelit adott nekik, becsomagolta a tízóraijukat, elvitte őket az iskolába, hazament, összeszedte a vegytisztítóba való holmikat, és elvitte, megállt a banknál is, pénzt vett fel, elment bevásárolni és kifizette a számlákat is. Kicserélte a macska almot, és megfürdette a kutyát. Ekkor már délután egy óra volt, és igyekeznie kellett, hogy be tudjon ágyazni, hogy rendet rakjon, porszívózzon, és még a konyhát is felseperje és felmossa… És már rohanhatott az iskolába a gyerekek elé, akik hazafelé még vitatkoztak is vele egy sort. Kitett egy kis sütit meg tejet, és rávette a gyerekeket, hogy írják meg a leckéjüket és tanuljanak. Ezután felállította a vasalódeszkát, és tévét nézett miközben vasalta a ruhákat. Fél ötkor nekiállt krumplit pucolni, és zöldséget mosni, hogy egy kis salátát készítsen. Kisütötte a húst, és egy kis zöldbabot is párolt mellé vacsorára. Vacsora után kitakarította a konyhát, beindította a mosogatógépet, majd elrakta a tiszta edényeket. Megfürdette a gyerekeket, és ágyba dugta őket. 9-re már nagyon fáradt volt, és bár a napi munkával még nem végzett, úgy döntött ő is bebújik az ágyba, ahol még elvárták tőle, hogy szeretkezzen… és ő ezt panasz nélkül meg is tette.
Másnap reggel, amikor felébredt, azonnal letérdelt az ágya mellé, és így imádkozott:
„Mennyei Atyám! Nem tudom, mire számítottam. Belátom, hiba volt, hogy irigykedtem a feleségemre, mert képes egész nap otthon lenni. Kérlek Uram, nagyon kérlek, csináljuk vissza a cserét!”
És Isten az Ő végtelen bölcsességével ezt felelte:
„Fiam, látom, tanultál a leckéből, és ezért boldogan cserélem vissza a dolgokat abba a formába, amiben eredetileg is voltak. Csak kilenc hónapot várnod kell még. Tegnap este teherbe estél.”

Az anyák munkáját ne irigyeld, mert ők azok akik látástól vakulásig dolgoznak, néha keményebben, mint Te a munkahelyeden! Egy férfi a legtöbb esetben nem is bírná azt amit ezek a csodás lények végre hajtanak nap nap után, és amikor este hazaérünk megfáradva a munkából, még tudnak mosolyogni, és megnyomkodni a fáradt vállaink..
Kérlek oszd meg, ha büszke vagy a feleségedre az emberfeletti munkájáért, amiért nem kér semmit, csak egy kis szeretetet.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏