10 történelmi film, amiben bődületes bakit felejtettek a készítők

1. Pearl Harbor – Égi háború

A múlt század közepén nem annyira volt illendő harisnya nélkül mutatkozni, ezért a hölgyek nagyon figyeltek arra, hogy mindig legyen rajtuk. Még a háború éveiben is, amikor a lehetőségeik igencsak szűkösek voltak. A Pearl Harbor karakterei viszont boldogan mutogatják meztelen lábaikat.

2. Elizabeth: Az aranykor

A film 1585-ben játszódik, ekkor I. Erzsébet angol királynő már több mint 50 éves volt. A filmben az őt alakító 36 éves Cate Blanchettet viszont meg sem próbálták idősebbnek ábrázolni. De ez csupán egy apró tévesztés ahhoz képest, hogy a filmben szó esik a királynő egyik férjjelöltjéről, Rettegett Ivánról – aki egyébként a valóságban egy évvel korábban halt meg.

3. Nagy Sándor, a hódító

Bukephalosz, Nagy Sándor harci lova rendkívül sokáig szolgálta a gazdáját, ezért nem is csoda, hogy annyira odafigyeltek rá a filmben. Egy hibát viszont mégiscsak vétettek. A szerepre egy fríz lovat választottak, de ez a fajta a 16. század előtt nem is létezett.

4. Büszkeség és balítélet

Jane Austen híres regényének 2005-ös adaptációjában a hősnő rengeteget sétál a szabadban. Ez a szokás teljesen megfelel a kornak és a könyvben leírtaknak. Viszont Keira Knightley Wellington-csizmát visel a jeleneteiben, ez a lábbeli viszont csak a könyv kiadása után fél évszázaddal jelent meg az utcákon.

5. Elfújta a szél

A filmet a mozitörténelem egyik legnagyobb klasszikusaként szokás emlegetni, viszont mégsem ábrázolja teljesen korhűen a korszakot, amelyben játszódik. Vegyük például Atlanta utcáit, ahol a filmben elektromos világítást használtak. Igen ám, csakhogy az amerikai polgárháború 1861 és 1865 között zajlott, Thomas Edison pedig 1879-ben találta fel az izzót.

6. Titanic

Jack, amikor éppen Rose-zal beszélget, megemlíti, hogy egyszer a Wissota-tavon horgászott szülővárosában, a wisconsini Chippewa Fallsban. Ez a tó valójában viszont egy mesterséges tó, és 1917-ben hozták létre – hat évvel azután, hogy a Titanic elsüllyedt.

7. Ryan közlegény megmentése

A második világháború alatt játszódó filmben van egy jelenet, amiben a sérült Miller százados ellenséges katonákra tüzel egy motorkerékpár mellől. Szakértők megállapították, hogy a moziban valójában nem német, hanem orosz motort használtak a készítők (méghozzá egy Uralt), ráadásul ezt a típust csak 1963-ban, húsz évvel a film eseményei után kezdték el gyártani.

8. A rettenthetetlen

A film tele van történelmi hibával, úgy mint pontatlan dátumokkal és eseményekkel. A kék arcfestést például valójában az ókori kelta harcosok használták, nem pedig a 13. század skót katonái.

9. Trója

Ez a film is csak úgy hemzseg a valótlan ábrázolásoktól. Íme, egy pár:

  • Trója ostroma a filmben látottakkal ellentétben tíz évig tartott, nem pedig hetekig.
  • Agamemnón és Menelaosz sem Trójánál halt meg: előbbit felesége gyilkolta meg, utóbbi pedig természetes úton hunyt el – sok-sok évvel az ostrom után.
  • A filmben az akhájok triérész (három evezősoros) hajókon érkeztek meg Trójába, ezt a típust viszont a valóságban csak 600 évvel később vetették be.
  • Az akháj harcosok sisakja és páncélzata sem felel meg az adott korszaknak.
  • A halottak szemeit pénzzel takarják le a filmben, pedig az érmék abban az időben még nem léteztek
  • A legkínosabb baki viszont minden bizonnyal Parisz és Helána fém bordázatú esernyője, vagy esetleg a dél-amerikai lámák felbukkanása.

10. Gladiátor

Elérkeztünk a győzteshez. De haladjunk sorjában:

  • Commodus nem ölte meg édesapját, Marcus Aureliust, sőt, ő maga sem az arénában halt meg, egy gyilkos végzett vele.
  • A főhősnek, akit Russell Crowe alakít, tábornoki rangja volt, holott ez a titulus nem is létezett a római légióban; először Franciaországban jelent meg valamikor a 16. században.
  • A filmben felbukkannak németjuhász kutyák is, csakhogy ez a fajta azonban a való életben mindössze 150 éves.
  • Az íjászok azt a parancsot kapják, hogy „tüzeljenek”, de ezt a kifejezést csak a puskák elterjedésével együtt kezdték el használni a középkorban.
  • A kardon olvasható MARCUS AURELIUS FECIT felirat igazából MARCVS AURELIVS FECIT-ként lenne helyes, mivel az „u” betű a középkorig nem jelent meg a latin nyelvben

Ezek a tévedések persze magyarázhatóak azzal, hogy az alkotók feláldozták a történelemhűséget a látvány és a hatékony történetmesélés kedvéért, ez valahol érthető. De mi van a repülőgéppel, a fogatban elhelyezett gázpalackkal, vagy a mezőben található traktornyomokkal, amik ugyancsak helyet kaptak a filmben? ?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏