12 fotó az albérlők és főbérlők akciófilmbe illő kínszenvedéséről

Elmúltak már azok az idők, amikor az embereknek könnyű volt a házvásárlás. Az egész világban ma már többnyire az albérletek jelentik a megoldást, főleg a fiatal párok esetében. Az albérleteknek azonban megvan az az átkuk, hogy általában mindig van egy idegesítő főbérlő vagy telhetetlen albérlő, aminek eredményeképpen sosem telik unalmasan az élet.

Az Xsense-nél tudjuk jól, hogy némelyik főbérlő-albérlő kapcsolatáról Oscar-díjas akciófilmet lehetne forgatni, és a most következő emberek is közéjük tartoznak.

1. ,,Hogyan javította meg a főbérlőm a szivárgó mennyezetemet.”

2. A pillanat, amikor rájössz, hogy a termosztát csak fel volt ragasztva a falra és nem szabályzott semmit.

3. ,,Panaszkodtam a főbérlőnek, hogy dögszag jön a ház alól, mire ezt tette.” (azok szappanok)

4. ,,Egy új, magasabb íróasztalt szerettem volna a homeoffice miatt, így oldotta meg a tulaj.”

5. ,,8 évvel ezelőtt a fölöttünk lakó szomszéd szándékosan elárasztotta a lakását vízzel, hogy elköltözzünk. A mai napig nem volt hajlandó megjavítani a mennyezetet.”

6. ,,A tulajdonos azt mondta, hogy a szomszédok többnyire csendesek.”

7. Amikor a konyhában csak egy olyan konnektor van, ami működik.

8. ,,A tulajdonost zavarta, hogy állítgatom a termosztátot, ezért egy védőburkolatot szerelt fel, hogy ne nyúlhassak hozzá.”

9. ,,A főbérlőm ideiglenes biztonsági rendszere.”

10. ,,A tulajdonos azt mondta, hogy havi 125 dollárért tengerre néző kilátásom lesz.”

11. ,,A főbérlőm megjavította.”

12. ,,A tulajdonos nagyon komolyan veszi a tűzbiztonságot a házban.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏