14 dolog a házban, ami egykoron a luxus szimbóluma volt, de ma már csak a rossz ízlés jele

Mindenki azt szeretné, hogy az otthona egy hangulatos kis fészek legyen, ahová mindig kellemes érzés visszatérni egy fárasztó munkanap után. Éppen ebből kifolyólag azonban gyakran túlzásokba esünk az otthonunk díszítése közben, és olyan hibákat követünk el, amiket még a méregdrága bútorok vagy a divatos tapéták sem képesen ellensúlyozni.

1. Előregyártott előszobaszekrények.

Ez az első hely, ahová belép az ember a házban, így sokszor már itt el tudjuk dönteni, hogy jó ízlése van-e a tulajdonosnak vagy sem. A 2000-es évek elején divatosnak számító előregyártott szekrények pedig ma már inkább olcsó és fantáziátlan hatást keltenek, sem mint lenyűgözőt.

2. Tükröződő mennyezet.

A tükröződő, fényes mennyezet már a múlté. A tervezők ehelyett inkább azt javasolják, hogy maradjunk a világos színeknél, és kerüljük a túl összetett dekorációs elemek alkalmazását. Ezzel egyébként nemcsak szebbé tehetjük az otthonunkat, de sokat spórolhatunk is egyben.

3. Aranyozott ajtókilincsek.

Az aranyozott bevonat vagy a görög templomokat idéző stukkó ma már tipikusan a rossz ízlés jelei. Napjainkban a divat inkább az egyszerűség felé hajlik, amivel az imént említett dekorációs elemek egyszerűen összeegyeztethetetlenek.

4. Műanyag élvédők.

Ezek az elemek nemhogy nem tesznek hozzá semmit a ház dizájnjához, de hihetetlen módon rombolják is azt. Az ilyen műanyag élvédőktől még a legszebb otthonok is olcsó hatást keltenek.

5. Mintázott szekrények.

Mint arra már korábban utaltam, a modern lakberendezési divat a minimalista, egymással összhangban lévő elemek felé hajlik, ehhez pedig a túlságosan giccses, színes mintákkal tarkított szekrények egyszerűen nem tartoznak hozzá. Különösen érdemes ezt kerülni, ha a lakás maga kicsi, ettől ugyanis még zsúfoltabbnak tűnik majd.

6. Nagy térfogatú bútorok.

Valamikor régen a luxust képviselték még az ilyen díszes és hatalmas kanapék illetve fotelek, mára azonban már csak egy letűnt kor emlékei, és ráadásul nagyon sok helyet foglalnak. A túl csicsás bőr ülőgarnitúrák helyett inkább érdemes egyszerű, letisztult dizájnú modern kanapékat és foteleket választani.

7. Egybefüggő tévészekrény.

A tévé mögött monumentális erődöt alkotó egybefüggő bútorok már a múlté. Amellett, hogy ezek a dolgok ma már nem is illeszkednek egyáltalán a modern bútorokhoz, ráadásul rendkívül költségesek is egyben. A „kevesebb néha több” elven elindulva érdemes nem bezsúfolni a tévé mögötti falat, hanem csak annyi bútort venni rá, ami még kellemes a szemünknek, és amennyire tényleg szükségünk van.

8. Színes képek a konyhafalon.

A lakberendezők ma már egyértelműen azt javasolják, hogy kerüljük az ilyen dolgokat a konyhában. Óriás virágok, gyümölcsök, kávébab, víz alatti képek vagy éjszakai nagyvárosok – régen ezek a képen nagyon menőn festettek volna a konyhafalon, ma már azonban az egyszerű, konyhabútorokkal összhangban lévő fali panelekre esküsznek a tervezők.

9. Fém oszlopos bárpult.

Nem is olyan régen a fémoszlopos bárpultokat még a menőség netovábbjának tartották, ma már azonban ez inkább egy haszontalan dizájnelem, ami azontúl, hogy drága, még az otthonunk összhatását is rontja. Ha mindenképpen ragaszkodunk a bárpulthoz, akkor próbáljunk meg minimalista változatot keresni belőle, és ami a legfontosabb: ne lekerekíttet végűt.

10. Előregyártott zuhanykabin.

Az előregyártott zuhanykabinok egykor nagyon futurisztikusnak tűntek, ezért sokan vásárolták őket, ma már azonban inkább fölöslegesen hatalmasak, ráadásul igazán semmilyen dizájnhoz sem illenek, ezért nagyon kilógnak minden fürdőszobából. Helyettük válasszunk inkább egyszerű, beépített zuhanyzókat, amiknek a burkolatát könnyedén a szobához tudjuk igazítani.

11. Régimódi csempék a WC-ben és a fürdőszobában.

A régi szovjet módszereket idéző alul sötét, fölül világos csempék ma már visszafordíthatatlanul elavultak. Hasonló a helyzet a túlságosan díszes csempékkel. A belsőépítészek ma már azt javasolják, hogy válasszunk egyszerű csempéket, amik jól kombinálhatók a kő, beton vagy éppen fa elemekkel.

12. Nem rejtett radiátorcsövek.

Még a legszebb fürdőszobát is könnyedén tönkretehetik a kiálló és éktelenkedő csövek. Praktikus megoldás rá a fűtött törülközőtartó, ám ha ez valamiért nem megvalósítható, akkor próbáljuk meg egyéb kreatív módon, például gipszkarton dobozzal eltakarni a kilógó csöveket.

13. Jakuzzis kád.

A jakuzzis fürdőkád még 10 évvel ezelőtt is az irigység tárgyát képezte, és a gazdagság szimbóluma is volt egyben, ma már azonban sokkal inkább a rossz ízlés jele. Hatalmas méretéhez képest nem sok extrát nyújt, nehéz tisztítani és a műanyag borítás is ócska hatást kelt. Ma már célszerűbb a sokkal letisztultabb és szebb ovális, kör vagy téglalap alakú fürdőkádakat választani.

14. Gipszkartonba épített lámpák.

Valaha nagy divatja volt a többszintes gipszkarton mennyezetnek, és a bele rejtett világításnak, ez azonban ma már anti-trend. A beépített mennyezeti világítással vagy spotlámpákkal rendelkező lakások sokkal inkább keltenek irodai hatást, mintsem kellemes lakóteret. Alternatív megoldások lehetnek erre a különféle mennyezeti lámpák, illetve a modern állólámpák, amik nagyon jól képesek feldobni az egyébként unalmas szobákat.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏