14 feleség, akik mellett egy percre sincs nyugta az embernek… :)

Egy párkapcsolatban, házasságban ahogy telnek-múlnak az évek, egyre inkább figyelni kell arra, hogy ne hunyjon ki a láng, és a két fél közötti szerelem, szenvedély és ami az egyik legfontosabb: a humor is ugyanúgy megmaradjon, mint ismerkedésük első hónapjaiban. A férfiaknak ezzel kevesebb gondjuk van, mert általában ők a bolondabbak, gyerekesebbek. Egy feleségnek, pláne, ha szépen gyarapodik a család, és egyre inkább lefoglalja őket a gyereknevelés, nagyon oda kell figyelnie arra, hogy ne múljon el a szenvedély és mindig jusson idő mókázásra.

Úgy tűnik, ennek a 14 feleségnek nem esik nehezére, hogy tinikoruk legjobb pillanatait idéző tréfákat, huncutságokat találjanak ki! 🙂
A feleségem eléggé megsértődött, amikor megjegyeztem neki, hogy ő már hivatásos “szendvicskészítő”, és néha meleg kaját is csomagolhatna ebédnek. Másnap ilyen “kedves” kis ebédet kaptam tőle. 🙂

Nem értettem, miért akarta a nejem minden áron, hogy kitakarítsam a szellőzőt. Addig unszolt, hogy végül nekiálltam. Most már értem, miért volt olyan izgatott…

A feleségem rendelt a neten egy csontvázat, csak azért, hogy egy nap ezzel lepjen meg. Imádom.

Elhatároztuk, hogy együtt kezdünk életmódváltásba és diétázni kezdtünk. Aztán egy nap erre bukkantam… Ügyes rejtekhely, az már tény!



Amikor Halloweenkor hazaértem a munkából, majd’ rám jött a frász a fürdőben. Ügyes kislány…

A nejemnek el kellett utaznia pár napra, de azt mondta hogy hagyott nekem valamit otthon, amit enyhíti majd a hiányát. Hát nem tudom, ölelgetem, fogdosom, de valahogy mégsem az igazi…

A férjemmel fogadtunk, hogy nem tudom úgy leszedni a lábfejéről a szőrt miközben alszik, hogy ne kelne fel rá. Túl simán ment a dolog, szóval kapott még tőlem egy szép mintát is.

A feleségem csomagolt nekem 2 főtt tojást. A kis huncut.

A nejemnek el kellett utaznia 2 hétre, de azt mondta, hogy folyamatosan rajtam fogja tartani a szemét. Először nem értettem, aztán kinyitottam a hűtőt…

Azt mondta az asszony, hogy kiültetett egy virágot, amitől állandóan én jutok az eszébe. Összeroskadtam a röhögéstől.

Kértem, hogy hagyja meg nekem a Twix csokija felét. Nem irigy ember, természetesen meg is hagyta…

Hát kaphatna szebb ajándékot egy férfi a tizedik házassági évfordulójára a feleségétől?? 🙂

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏