16 humoros szülő, aki mellett véget nem érő nevetés az élet

Egy ember szülővé válása sosem könnyű feladat. Óriási felelősség kerül a vállunkra, melynek következtében már nem csak magunkért, hanem egy másik emberi életért is felelősséggel tartozunk. Bármennyire is nehéz azonban ez az időszak, nem szabad elveszítenünk a humorérzékünk és a jókedvünk, hiszen ezek teszik igazán széppé ezt a világot. Az alábbi szülők szerencsére még hosszú évek múltán sem fogytak ki a humorból, legnagyobb húzásaikkal pedig természetesen a gyermekeik is szívesen dicsekednek a különféle közösségi oldalakon, melyeken keresztül most mi is bepillantást nyerhetünk kicsit ezekbe a nem mindennapi kunsztokba… 😛

1. ,,Megkértem a szüleimet, hogy készítsenek egy selfie-t, majd miután napokig nem válaszoltak, egyszer csak ezt a levelet kaptam postán…”
2. ,,Apukám azt mondta, hogyha egyszer végre elköltözöm otthonról, a kutyájuk fogja megkapni a szobám. Pár nappal a költözésem után, ezt a képet küldte a fater…”
3. ,,Megkértem édesanyámat, hogy vegyen pár fekete pólót nekem, de szerinte azok túl unalmasak, szóval hazaállított ezekkel…”
4. ,,Disneyland-ből küldtük az alábbi képet a szüleimnek, mire ők a következő fotóval válaszoltak…”
5. ,,Étterembe vittük a szüleimet…mi tagadás…nincsenek hozzászokva.”
6. ,,Megszökött egy rab a közeli börtönből, ezért megkértem a szüleimet, hogy legyenek különösen óvatosak, zárják rendesen az ajtókat. Azt mondták, minden rendben van, majd mellékelték a következő képet…”
7. ,,Életemben először próbáltam vezetni édesapám mellett…aki ezért igyekezett a lehető legjobban bebiztosítani magát. Bár az motorcsónakos mentőmellényt, már túlzásnak éreztem…”
8. Amikor a szép szó már nem használ… ?
9. ,,Megígérték, hogy nem kivételeznek egyikünkkel sem, és mindenki igazságosan fog ajándékokat kapni karácsonyra. Hááát a kis Rosie zoknija, mintha egy cseppet nagyobb lenne…”
10. ,,Megtalálták a legjobb képkeretet a tablófotómnak…”
11. ,,Egy iPad-et szerettem volna karácsonyra…mi tagadás, volt meglepetés bőven…”
12. Apuka kissé félti a kocsiját… ?
13. ,,Miután édesapám megnézte a Cápa című filmet, úgy döntött, hogy a kreativitását felhasználva készít valami egyedit az unokának…bár a pici már nem volt annyira elragadtatva…”
14. Élete első randevújára készült a kislány, az apuka kapva-kapott az alkalmon, hogy készítsen egy remek és emlékezetes családi fotót… ?
15. ,,Elköltöztem a barátnőmékhez, majd egy hét múlva hazalátogattam. Legnagyobb meglepetésemre, a szüleim az összes rólam készült fotót kicserélték a kutyájukra…”
16. ,,A kishúgom és a barátnői szórakoztak kicsit az emeleten, majd elküldték ezt a lent söröző apukáknak, akiknek több se kellett hozzá…”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏