19 fotó, amit múzeumban kellene mutogatni „az idő múlása” felirattal

Előfordul, hogy használat közben anélkül amortizálunk valamit, hogy ezt észrevennénk. Néha csak akkor tűnik fel, hogy mennyire kopott és használt már az adott holmink, amikor összehasonlítjuk egy vadonatúj változatával. Az idő vasfoga pedig semmit sem kímél, és még az olyan elpusztíthatatlannak gondolt tárgyakon is nyomot hagy, mint például a kövek vagy egy Versailles-i épület márványlépcsője.

1.  Ez a kutyus a mancsaival toporzékol, amikor azt várja, hogy beengedjék. Az évek során ez a szokás a szőnyegen is nyomot hagyott.

2.  Ennek a protézisnek a nagylábujja teljesen elkopott a folyamatos használattól.

3.  Ajtófogantyúk a normál levegő- és a sós tengeri levegő hatására.

4.  ,,Ezt az Elmo plüsst Grúziában találtam túrázás közben.”

5.  Ezt a nyomtatót olyan sokszor használják, hogy a papírlapok széle az évek során teljesen szétszabdalta a műanyag borítást.

6.  Egy 3 évig használt kaparó karton, egy vadonatújhoz képest.

7.  Ennek a brit vasútállomásnak a falát teljesen elkoptatták az utasok hozzá dörgölt táskái az évek során.

8.  ,,Az egyenruhám egyik gombja teljesen elkopott az évek során, mert pont abban a magasságban van, mint az íróasztalom.”

9.  Ez a lánc olyan régi és rozsdás, hogy úgy néz ki, mint egy korhadt fa.

10.  A csatornából folyó víz teljesen elkoptatta a beton felső rétegét.

11.  Ez az ajtó 50 éve ütközik neki az ajtócsengőnek.

12.  Egy elhagyott lakóépület, ami napról-napra válik a tenger martalékává az oroszországi Kirovban, ami egykor virágzó halászfalu volt.

13.  Az emberek annyit gyalogoltak ezen a hálón az évek során, hogy mintát vájt a kőbe.

14.  Számítógépes egér sok évnyi használat után.

15.  Lépcsőház Versailles-ban.

16.  Ezen a pingpongasztalon már 20 éve játszanak az emberek.

17.  Egy aligátoros kutyajáték életútja.

 

18.  Egy mérnöki egyetem férfi vécéjének ajtaja a női vécé ajtajához képest.

19.  A kutya kedvenc helye.

forrás
Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏