20 ember, aki a saját bőrén tapasztalta meg, hogyan is működik a karma

A bosszú, de még annak a gondolata is képes aktiválni az emberi agy örömközpontját. Ezért van az, hogy ha valaki nagyon megbánt minket, akkor utólag már hiába próbálja, egy szimpla bocsánatkéréssel nem tudja helyrehozni, amit ellenünk tett. Az élet egyik csodája azonban, hogy még ha sokat is gondolunk rá, legtöbbször nincs is szükség bosszút állni az ellenségeinken, a karma ugyanis megteszi ezt helyettünk.

A Liked.hu-nál biztosra vesszük, hogy a karma előbb-utóbb mindenkit utolér, ezt pedig most 20 önmagáért beszélő fotóval és történettel is bizonyítjuk.

1. ,,Nemrégiben valaki betörte a kocsiablakom és ellopta a cuccaimat az autómból, de rablás közben elhagyta a pénztárcáját, amit természetesen átadtam a rendőrségnek.”

2. ,,Többször is megkértem a szomszédaimat, hogy csináljanak valamit a minden éjjel ugató kutyájukkal. Semmit nem tettek. Ezt a kis hangszercsomagot a fiamnak vettem ajándékba, és holnap korán reggel bosszút állunk.”

3.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

Az exbarátnőm még ma is használja a Netflix előfizetésem. Láttam, hogy a Botrány című sorozatot nézi, aminek a befejező epizódja a 7. évad 18. része. Tippeljetek, hogy ki változtatta meg a Netflix fiók jelszavát, amikor a 7. évad 17. epizódjánál járt?

4. ,,Nemrég az egyik barátom folpackba csomagolta az autómat szívatásból. Íme a válaszom neki.”

5. ,,A férjem dühös rám, mert ma reggel csak az ágyunk azon részét csináltam meg, ahol én alszom. Egyszer minden jó véget ér, drágám.”

6. Amikor a karmának kifinomult a humorérzéke.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

Ma reggel egy férfi bevágott elém, elfoglalta a kinézett parkolóhelyemet és bemutatott közben. Kiderült, hogy hozzám jött állásinterjúra.

forrás: ©cheche_201

7. Amikor valaki bosszút áll a szórólapokat gyártó cégen.

8. ,,Amíg edzeni voltam, valaki nekiment a kocsimnak, és elhajtott, viszont leesett az autójáról a rendszámtábla.”

9. Nyáron a kidolgozott testű főnök még lehet, hogy hálás is lesz ezért.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

A főnököm ugyanabba a konditerembe kezdett járni, ahova én. Nem tudja, hogy a személyi edzője egy jó barátom, én pedig rávettem a havert, hogy direkt kínozza őt egy kicsit edzés közben, hogy visszakapja mindazt, amit ő csinál velünk munka közben.

forrás: ©ismeretlen

10. A szemetesek bosszúja nagyon tud fájni.

11. ,,Tavaly február 14-én korán reggel felkeltettem és elvittem a családom reggelizni. Idén bosszút álltak: csak pihenni szerettem volna egy jót, de ők 5:30-kor felébresztettek és elrángattak engem egy kávézóba.”

12. A női bosszú kegyetlen.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

A testvérem az egyik éjjel kopaszra nyírta a hajamat, amikor 13 éves voltam. A szüleink nem tettek semmit, mert egy jó poénnak tartották. Nem felejtettem el a történteket, viszont én megvártam szeptember 1-jét. A testvérem akkor kezdte a középiskolát. Tippeljetek, ki ment be kopasz fejjel az első középiskolai napján?

forrás: ©twitter

13. Amikor a hóhért akasztják.

14. ,,Ellopták a biciklimet. Nem sokkal később egy apróhirdetésben láttam viszont. Találkoztam az eladóval, hogy személyesen is szemügyre vegyem a kerékpárt, majd fogtam és visszaloptam tőle.”

15.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

Amikor pincérnőként dolgoztam, mindig járt hozzánk egy középkorú nő, aki állandóan durva volt velem, és a munkatársainkkal. Egy nap megint bejött hozzánk, nekem pedig rossz napom volt, úgyhogy a legnagyobb tömegben megkérdeztem tőle, hogy szeretné-e esetleg igénybe venni a 65 év felett járó nyugdíjas kedvezményünket?! A nő döbbent tekintette és tátott szája a mai napig a szemem előtt lebeg.

forrás: ©twitter

16. Ez a sofőr most egy értékes leckét tanul a parkolásról.

17. ,,A szomszédaim állandóan cigarettacsikkeket dobálnak a ház elé, én pedig félek tőle, hogy a kutyám megeszi, ezért mindig összeszedem, de nem dobom ki őket, hanem gyűjtögetem, hogy visszaadhassam nekik.”

18. A bosszú édes, főleg, ha 8 éven keresztül főzik.

Követés
Dean Winchester
@Liked.hu

Ma kezdődik a nyáriszünete, úgyhogy hajnali 5-kor felkeltettem a 12 éves lányomat. 4 éves kora óta várok erre a bosszúra.

forrás: ©twitter

19. ,,A bátyám tavaly egy üres iPhone-os dobozt adott nekem karácsonyra. Íme rá a válaszom.”

20. ,,A múlt héten váltam. A bíróság arra kötelezte a feleségemet, hogy fizessen nekem 50 dollárt. Így tett eleget a bírói ítéletnek.”

Veled is előfordult már, hogy megtapasztaltad a karma erejét?
Ha igen, meséld el nekünk hozzászólásban. ?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏